Képmutatók titkos élete
A Biblia szerint az utolsó idõkben különösen megnõ a jelentõsége annak, hogy egy keresztény megtûri-e magában a démonokat, vagy sem. Ennek a hátterében elsõsorban az áll, hogy a korszakváltásoknak mindig van egy szellemi terhe, amit csak démonmentes, és ennek következtében jó szellemi állapotban lévõ, erkölcsös emberek képesek elhordozni. Amikor egy nagyobb üdvtörténeti korszak éppen lezárulófélben van, egy másik pedig kibontakozóban, a láthatatlan szellemvilágban hatalmas mozgolódás támad, és átrendezõdnek a törésvonalak a Sátán birodalma és Isten országa között. Az ilyen folyamatoknak mindig van egy szellemi terhe, amely olyan erõvel nehezedik a világra, hogy a jó és a rossz sokkal markánsabban különül el egymástól, mint a korszakváltás elõtti idõszakban.
Jól példázza ezt az a korszakváltás is, amely Jézus földi szolgálata idején bontakozott ki, és amelynek akár szimbolikus csúcspontjaként is fölfoghatjuk a Gat-Semáné nevû helyen történt eseményeket. A földet elárasztó démonikus erõk olyan teherrel nehezedtek a Jézussal lévõ tanítványokra, hogy a szellemi életben kezdõknek semmiképpen sem nevezhetõ Péter, János és Jakab minden erõfeszítésük ellenére mély álomba zuhantak, miközben Jézus odaszántan imádkozva még jobb szellemi állapotba került. Talán az sem véletlen, hogy mindez abban a Gat-Semáné nevû parkban történt, amelynek a jelentése Olajtaposó-kert. Amikor ugyanis Közel-Keleten az olajbogyókat teher alatt kipréselték, a súly hatására elvált egymástól az értéktelen héj, illetve az értékes olaj. Ezzel természetesen távolról sem akarjuk azt sugallni, hogy az említett tanítványok szellemi élete úgy általában értéktelen lett volna, hanem csupán a korszakváltás természetét szeretnénk megvilágítani. Ez a szimbólum ugyanis azt mutatja meg, hogy milyen hatással volt a földön élõ emberekre a szellemvilágban kibontakozó fordulat.
Azonban hasonlóan jellemezhetnénk bármely korszakváltást, amely valaha is lezajlott a történelem során. Ráadásul egyre többen gondolják azt, hogy napjainkban ismét egy nagyobb korszak zárul le a történelemben. Pál apostol az egyik levelében azt állítja, hogy Jézus visszajövetelét egy ilyen szétválási folyamat fogja megelõzni. Ezt a szétválási folyamatot hagyományosan „szakadásnak” szokták fordítani, de talán helyesebb lenne „elpártolásnak” mondani, ugyanis ez a szó jobban megvilágítja az eredeti görög kifejezésnek azt a tartalmát, hogy itt valójában egy szövetség megtörésérõl van szó. Vagyis hogy Istennel a megtérés által egyszer már szövetséget kötött emberek elpártolnak ígéretüktõl: „Ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektõl … mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja [vagyis a próféták által az Úr napjának is nevezett idõszak, ami az Úr visszajövetelét és az azzal együtt járó súlyos csapásokat foglalja magában] …mert nem jön az el addig, amíg be nem következik elõbb a szakadás.” (2Tessz 2:2–3)
Vagyis Pál apostol azt állítja, hogy az Antikrisztus térnyerését és az Úr visszajövetelét meg fogja elõzni egy olyan idõszak, amelyben számos keresztény szellemi értelemben mély álomba, egyfajta szellemi kómába fog esni, és ki fog sodródni az igazi Egyházból. És ráadásul mindez úgy fog megtörténni, hogy az érintettek nem vesznek észre belõle semmit, hanem úgy gondolják, hogy minden a legnagyobb rendben van velük. Jézus találóan jellemzi életérzésüket: „Gazdag vagyok és meggazdagodtam, és semmire nincs szükségem.” (Jel 3:17)
A démonoktól való szabadulás különös jelentõségét ebben az idõszakban az adja, hogy az elvilágiasodásban és az Istentõl való észrevétlen elidegenedésben jelentkezõ szakadást csak azok a keresztények tudják kivédeni, akik megszabadulnak a démonoktól, és ezáltal az egész hívõ életüket rendkívül mély és szilárd alapokra helyezik. Ebben az idõszakban nem fog tudni megmaradni az Úrban egy olyan keresztény, aki jár a gyülekezetbe is, ugyanakkor számos szellemi és erkölcsi területen kompromisszumot köt a világgal. Lehet, hogy mondjuk harminc évvel ezelõtt ugyanezekkel a „kis” bûnökkel még benn tudott volna maradni az Egyházban, és tudott volna üdvözülni, de a korszakváltás idõszakában ez nagyon kockázatos vállalkozás. A démonok ugyanis tulajdonképpen kicsépelik az Egyházból a kettõs életû keresztényeket, amit az Úr egy bizonyos idõ után már meg is enged.
Errõl beszélt Jézus is, amikor a saját visszajövetele elõtti idõszakot egy erõteljes szétválási folyamatként jellemezte: „Ne pecsételd be e könyv próféciájának szavait, mert nemsokára itt a kijelölt idõ! Az igazságtalan cselekedjen továbbra is igazságtalanságot, és a szennyes legyen még szennyesebb, az igaz pedig cselekedjen továbbra is igazságot, és aki szent, szentelõdjön meg még jobban! Íme, eljövök hamar, és nálam van a bér, hogy kinek-kinek kiadjam aszerint, amilyen a munkája.” (Jel 22:10–12) Jézus szerint a visszajövetele elõtti idõben egyes hívõk még szentebbekké válnak, és felkészülnek az elragadtatásra, mások pedig – akiknek volt egy nyilvánosság felé szánt életük és egy titkos, megalkuvó életük is – egyre szennyesebbé válnak. Ez úgy történhet meg, hogy Isten – miután hosszan várakozott rájuk, és számtalanszor szólt a szívükhöz, hogy térjenek meg, de õk nem tértek meg – egy idõ után rájuk hagyja, hogy elmerüljenek a rosszban, és felerõsödjön bennük a bûnös természet.
