Figyeljétek meg újra a 2 Korinthus 5,17-21-et: „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, íme újjá lett minden. Mindez pedig Istentől van, Aki minket Magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és Aki nékünk adta a békéltetés szolgálatát; Minthogy az Isten volt az, Aki Krisztusban megbékéltette Magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és ránk bízta a békéltetésnek Igéjét. Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel. Mert azt, Aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne.” Szeretném, ha tudnátok, hogy Isten nem teremtett igazságtalan és méltatlan teremtményeket. Ez sértés. Mert azt, Aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne. Őbenne (Krisztusban) én Isten igazsága vagyok.
Térjünk vissza a 2 Korinthus 6,14-hez: „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? Vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel?” Láthatjátok tehát, ti igazság vagytok. Mondd magadnak hangosan: „Én Isten igazsága vagyok Őbenne!” Hadd mondjam el újra: Ez az igazság, amelyet fölfedeztem - nem olyan alaposan, mint ahogy most látom - volt az első fénysugár a betegágyon. Ugyanolyan küzdelmeken mentem át, mint nagyon sokan közületek vagy talán mindannyian, azért, hogy megkapjam a szabadulást, a győzelmet és az egészséget. Most pedig tanítok ezekről a dolgokról, hogy megragadhassátok őket, ahogy én is, és tökéletes győztesek legyetek.
Elkezdtem olvasni az Igét, és átnéztem az utalásokat is. Azok között az igék között, amelyek megragadtak, volt a Jakab levél 5. része, mert ez említette a hit imáját. Jakab 5,14: „Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében. És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki.” Elkezdtem sírni, mert tudtam, hogy az én gyülekezetem nem hisz a gyógyulásban és még kevésbé az olajjal való megkenésben. Az Úrhoz kiáltottam:
Uram, én nem gyógyulhatok meg, mivel nem ismerek senkit, akit elhívathatok magamhoz. Az Úr pedig így szólt hozzám:
· Megfigyelted már, hogy a hit imája gyógyítja meg a beteget? Azt válaszoltam:
· Igen, ezt megfigyeltem.
· Nos - mondta - te magad ugyanúgy elmondhatod ezt az imát, mint bárki más.
Ott voltam tehát én, aló éves fiú, aki csak néhány hónapja született újjá, és szellemileg lényegében még csecsemő, de az Úr szólt, hogy elmondhatom ezt az imát. Ám abban a pillanatban a rossz gondolkodás legyőzött. A szívemre kellett volna hallgatnom, de ehelyett a fejemre hallgattam. A fejem pedig azt mondta: „Igen, megtehetnéd, ha igaz volnál.” Biztosan azt gondolod, hogy az ágyhoz láncolva nem lehet túl sokat vétkezni. Való igaz, de akarni ugyanúgy lehet mindent fekve is. Lehet, hogy valamit nem tudsz megtenni, de mégis szeretnéd. Gyakran tele vagyunk rossz gondolatokkal, és én tisztában voltam minden tévedésemmel és gyarlóságommal; azzal, hogy nem vagyok igaz. Tudtam, hogy nem hívhatok senkit, hogy imádkozzon értem, és nem értettem, hogy az Úr mit gondolt, amikor azt mondta, hogy magam is elimádkozhatnám a hit imáját. Azt hittem, ha valaha is igaz leszek, mert nem halok meg még azelőtt, és elég hosszú életet élhetek ahhoz, hogy elérjem ezt az állapotot, akkor már valóban tudni fogom, mit jelent imádkozni. Tulajdonképpen bezártam a szívem az előtt, amit az Úr mondott; mert Ő azt mondta, hogy én igaz vagyok, de ezt nem fogtam fel. Azt mondta, hogy elimádkozhatom a hit imáját, éppen úgy, mint bárki más, de én azt gondoltam, nem tehetem. De mégis megtehettem, hiszen Ő mondta. Hónapokig tartott, amíg egy nap továbbléptem az olvasásban. Mindig érdemes végigolvasni az egész igerészt, nemcsak kiragadni egy-egy igét a környezetéből.
