2017. június 14., szerda

Hack Péter - Hogyan hallgassuk az Igét, hogyan növekedjen a hitünk?

Jézus beszélt tanítványainak arról, hogy milyen állapotban kell tartani a szívüket ahhoz, hogy az Ige gyümölcsöt teremhessen az életükben. Fontos hangsúlyozni, hogy ezt a beszédet nem a világ számára mondta el.

Kegyelem kell ahhoz, hogy egy prédikációban ne emberi gondolatokat keressél, hanem Igét akarjál kapni. Van az embereknek egy nem kicsi csoportja, akiknek megkövéredett a szívük. Ők nem képesek átvenni az isteni üzenetet, mert belevetik magukat a világ dolgaiba, átadva magukat annak. A példázat nem róluk szól, hanem azokról, akik leülve hallgatják az Igét. Ők sem egyformán hallgatják. Jézus négy típust különböztet meg.

A magvetőnek a feladata az Ige hintése. Nem világi értelemben vett szórakoztatás az igehirdető feladata. Az emberekben lehet jó érzést létrehozni hazugsággal is, de ez nem eredményezhet békességet, hiszen az csak igazság által jöhet létre.

MEGALKUVÁS NÉLKÜL KELL HIRDETNI AZ IGÉT, NEM KELL AZT BECSOMAGOLNI. ÍGY EREDMÉNYEZHET CSAK HITRE JUTÁST, ÉS HITBELI NÖVEKEDÉST.

A hitre jutás csak az első lépés a hívő életében. Ne rekedjünk itt meg! Törekednünk kell arra, hogy a szívünk jó termőtalaja legyen az Igének.

Amikor megszületik egy gyermek, akkor az várható, hogy fejlődni fog, de ha ez nem történik meg, akkor keresni kell az okot. Kívánatos, hogy bizonyos idő eltelte után hitben önállóvá váljon a hívő. Megtörténhet, hogy ilyen ember is segítségre szorul bizonyos traumák után, de nem kell szeretni azt az állapotot, amikor gondot viselnek róla, hanem akarjon olyanná válni, aki által adni tud Isten másoknak. Alapigazság az, hogy jobb adni, mint kapni. Segítenünk kell mások épülésében is. Akkor következhet ez be, ha rendszeresen hallgatja az ember az Igét. A szellemi táplálék az emberek szívébe hullik bele az Ige hallgatása által.

Hagyni kell, hogy az Ige növekedni tudjon a szívben. Ennek eredményeként a veled találkozó embereknek megoldódnak a problémáik, meggyógyulnak, áldást vesznek.

Jézus a beszédét hallgatóknak négy csoportjáról szólt. Ők hallják az Igét, de még nincs garantálva számára a növekedés. Az első három kategóriába tartozók nem fognak növekedni.

Az egyik ilyen csoportba tartozók szívéből az ellenség kikapja az Ige magját, mert a szívük az útfélhez hasonlóan kemény. Ilyen esetben elmarad a szellemi gyarapodás, mivel nem történt meg a föld feltörése, így a mag nem kerülhetett be a földbe. A szív keménysége a világban való forgolódás következménye.

Akit sérelem ér, az igehirdetés közben már nem tud az Igére figyelni, mert a sérelmen jár az esze. Ez az ördög trükkje: hogy elbuktat, utána Istenre mutogat, hogy Ő tette. Ezzel azt is eléri, hogy sérelmet okoz, és azt is, hogy Istenre keseredik meg a sértett.

Érik az embert sérelmek, de nem szabad megengedni, hogy ez megkeményítse a szívet.

A zsidókat is érte sérelem a pusztában. Nem volt vizük; szomjasak, csüggedtek voltak, és nem láttak természetes szinten megoldást. Sajnos megengedték, hogy megkeményedjen a szívük. Ilyen szívvel pedig nem lehet Istenhez fordulni.

A SZÍV KARBANTARTÁSA A HÍVŐ FELADATA. A SZÍVEDRE VIGYÁZNOD KELL, TÖRŐDNÖD KELL VELE, MEGTÖRT ÁLLAPOTBAN KELL TARTANOD, MERT AZ ILYEN SZÍVŰ EMBEREKET KERESI AZ ÚR.

A kapcsolatokban sem jó a keménység. Úgy kell élned, beszélned, hogy ne bánják meg az emberek, hogy találkoztak veled, mivel te rájuk zúdítottad, hogy mennyire szenvedsz. Nem jó technika ez. Ne engedd, hogy a szíved átjáróházzá változzon, amin mindenki átgázolhat! Jó, ha tudnak az emberek egymásnak önzetlenül, jó szívvel jót mondani. Aki viszont buldózerként gyalulja mások életét, azt el fogják kerülni az emberek.

A második kategóriába tartozók azok, akiknek a szíve köves talajhoz hasonlítható. Ők örömmel fogadják az Igét, de nyomorgatás, üldözés hatására megbotránkoznak. A lelkesedés elmúlik, amikor nehézségek támadnak az életében. A kísértésben nem szabad kétségbe esni, mint a kétszívű ember, hanem inkább teljes örömnek kell azt tartani. Meg kell tagadni az önsajnálatot. Arra törekedjél, hogy megértsed, mire akarja Isten használni az éppen aktuális próbát az életedben!

Ne engedd be a szívedbe a keserűséget! Az aggodalmaskodás meg tudja fojtani a hitet a szívedben. Aggodalmaskodás helyett a hálaadás a megoldás; a hálás ember imáját Isten meghallgatja.

Érdemes ilyenkor visszaemlékezni Isten korábbi szabadításaira. Ez esetben hálaadással tud az ember Istenhez fordulni, és ilyen módon feltárni kéréseit.

A harmadik kategóriába azok tartoznak, akiknek szíve a tövises földhöz hasonlítható. Az ilyen szívű ember hallja ugyan az igét, de a világnak gondja, vagy a gazdagság csalárdsága elfojtja azt, ezért nem terem gyümölcsöt. A megélhetési problémákkal küzdő embernek nagyon nehéz lágy szívvel az Igére figyelni. Képes megfojtani a szívben létrejött hitet a gazdagság utáni vágyakozás csalárdsága is, ha ez válik valakinek az élete középpontjává.

Előfordult már az is, hogy valakit Isten kihozott a szegénységből, felemelte anyagilag, de utána már a gazdagság foglyává vált az illető Jobb lett volna számára, ha éppen csak annyija lett volna, amennyi a tisztességes megélhetéshez kell.

Azok az üzletemberek az igazán sikeresek, akik dolgoznak ugyan a vállalkozásukban, de időnként megpihenve imádkoznak, leteszik a problémáikat az Úr elé. Aki azt tapasztalja, hogy a hitet maga alá temette az üzlet, az álljon meg, hiszen Isten az ő szerelmesének álmában is tud adni eleget. Figyelni kell, hogy a céged, a vállalkozásod közelebb visz-e Istenhez, vagy eltávolít Tőle. Csak az van Istentől, ami Őhozzá közelebb visz és növekedsz az iránta való szeretetben.

A LEGJOBB AZ, AKINEK A SZÍVE JÓ FÖLDHÖZ HASONLÓ, AZAZ HALLJA, ÉRTI AZ IGÉT, ÉS MEG IS CSELEKSZI AZT. A SZÍV AZ EMBERI ÉLET KÖZÉPPONTJA. EBBŐL SZÁRMAZIK MINDEN ÉLET. NEM MINDEGY, MIVEL VAN TELE A SZÍVED.

Ezért nem szabad egyetlen Igét sem hagyni a földre hullani. Amikor valaki megértette az Igét, be is fogadta, akkor tudni kell, hogy ezzel még nincs vége, hanem éppen akkor kezdődik a hívő szerepe. Igehirdetés után jó, ha a dicséret alatt felszabaduló Szent Szellem megöntözni a vetést. Ebben is van egyéni szinten tennivaló, hiszen nem mindegy, hogy megnyitja-e ilyenkor az ember a szívét. Akinek lágy a szíve, azt nem tudják semmiségek felbosszantani, mert van látása a világmindenség Uráról.

Istentiszteletre úgy jó jönni, hogy letesszük a gondjainkat, és nyitott szívvel hallgatjuk Isten beszédét. Érdemes imádkozni azért, hogy Isten tegye jó termőfölddé a szívünket.

ELHANGZOTT IGÉK:
Máté evangéliuma 13:1-23, 31-32, 5:11, 15:18
Márk evangéliuma 4:14
Róma levél 10:17
Zsidó levél 3:8-9
Példabeszédek könyve 4:23
Jakab levele 1:2-8
Filippi levél 4:6

2017.06.11.
Hrabovszki György jegyzete