David Yonggi Cho - Dániel könyve 49.

Antiochus Epiphanes

"És ennek helyébe egy útálatos áll, a kire nem teszik az ország ékességét, hanem alattomban jó, és hizelkedéssel (álnoksággal) jut az országhoz." (11, 21)

A 21. verstől kezdődő részben található Dániel próféciájának kulcsa. Az a kicsi szarv, amely korábban a 8, 9-14. ill. 23-25. versekben is feltűnik, nevezetesen Anti­ochus Epiphanes, lép itt a színre, ő a korunkban eljövendő antikrisztus előképe: Szíria királya volt és ő romboltatta le az Izrael templomát.

Egyébként meglehetősen gyalázatos személy volt, aki a trónhoz sem egyenes úton jutott. Mikor IV. Seleucos Philopater váratlanul meghalt, két fiút hagyott hátra. A nagyobbik, Demetrius túszként Rómában raboskodott. A kisebbik, Seleucos pedig még gyermek volt. Mikor nagybátyjuk, Antiochus Epiphanes (i.e. 175-164) Athénban tudomást szerzett erről, visszatért Antiochiába azzal az ürüggyel, hogy unokaöccsének gyámja legyen. Hazatérése után azonban felbérelt egy Andronicus nevű embert, hogy ölje meg az ifjú unokaöccsét. Ezután Andronicust hazaárulás vádjával halálra ítéltette, és elfoglalta a trónt. Trónra jutása tehát nem legális úton, hanem álnok, intrikus módon történt, ahogy a prófécia előre jelezte.

"És a beözönlő seregek elérasztatnak az ő orczája előtt, és megtöretnek; még egy szövetséges fejedelem is. (És egy hatalmas sereget söpör el, mint az árvíz, és szétzúzza azt, és egy szövetséges fejedelmet is.)" (11,22)

Antiochus Epiphanes erős sereggel rontott Egyiptom ellen i.e. 170-ben, és szétzúzta erőit a Gáza és a Nílus delta közötti, ma Rasbaron néven ismert területen. Ezenkívül meggyilkoltatta Oniást, az izraeli főpapot, megszegve ezzel a szövetségi szerződést, melyet vele kötött, őt nevezi Dániel „szövetséges fejedelemnek.”

„Mert a vele való megbarátkozás (szövetségkötés) óta csalárdul cselekszik ellene, és reátör és gyözedelmet vesz rajta kevés néppel." (11, 23)

Antiochus Epiphanes tehát térdre kényszerítette Egyiptomot, és lezárta a konfliktust. Ekkor azonban versengés tört ki Egyiptomban két unokaöccse, Kleopátra fiai között a trónért. Mialatt Ptolemaios Philometor és öccse Ptolemaios Eurgetes az egymással való viszálykodással volt elfoglalva, Antiochus Epiphanes megragadta az így kínálkozó lehetőséget, hogy hatalmát kiterjessze. Ptole­maios Philometort hatalomra segítette - azzal a kikötéssel, hogy viszonzásul Egyiptom aláveti magát neki. Ezáltal Antiochus megszilárdította hatalmát.

"Alattomban még az ország gazdag részeibe is behatol, és azt cselekszi, a mit nem cselekedtek sem az ő atyái, sem az ő atyáinak atyái: zsákmányt, prédát és gazdagságot tékozol előlök (oszt széjjel közöttük), és az erősségek ellen is cselt kohol, de csak egy ideig. És felindítja az ő erejét és szívét a déli király ellen nagy sereggel, és a déli király is hadra készül nagy sereggel és igen erőssel, de meg nem állhat, mert cselt koholtak ellene. És a kik az ő ételét eszik, megrontják őt, és az ő serege elszéled, és sokan elhullanak seb miatt. De ennek a két királynak szíve is gonoszt forral, és egy asztalnál hazugságot szólnak egymásnak; de siker nélkül, mert a vég még bizonyos időre elmarad. Azért visszatér az ő földére nagy gazdagsággal; de az ő szíve a szent szövetség ellen van, és ellene tesz, és újra visszatér az ő föl­dére." (11, 24-28)

Miután alattvalói szívét megnyerte azzal, hogy a különböző hadjáratokban szerzett zsákmányt szétosztotta közöttük, Antiochus Epiphanes újra sereget gyűjtött és támadást indított unokaöccse ellen. Egyiptom keményen ellenállt, de Szíria újra és újra támadott.

Ebben az időben számos megállapodás jött létre az egyiptomi és szíriai király között. Annak ellenére azonban, hogy közeli rokonok voltak (nagybácsi és unokaöcs), egyikük sem tartotta be a megállapodásokat, és folytonosan háborút indítottak egymás ellen. Végül Antiochus Epiphanesnek sikerült lerohannia Egyiptomot és nagy kincseket zsákmányolnia az országból. Úton hazafelé pedig a jeruzsálemi templom kincseit is elrabolta.

"Bizonyos időben megjő, és délre megy: de nem lesz utolszor úgy, mint először volt. Mert kitteus hajók jőnek ellene és megijed, és visszatér és dühöng a szent szövetség ellen és cselekszik ellene; visszatér és ügyel azokra, a kik elhagyják a szent szövetséget. És seregek állanak fel az ő részéről, és megfertéztetik a szenthelyet, az erősséget, és megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felteszik a pusztító útálatosságot. És akik gonoszul cselekszenek a szövetség ellen, azokat hitszegésre csábítja hízelkedésekkel; ellenben az Istenét ismerő nép felbátorodik és cselekszik. És a nép értelmesei sokakat oktatnak, de hullanak fegyver és tűz miatt, fogság és rablás miatt napokig. És miközben elhullanak, megsegíttetnek kicsiny segítséggel, és sokan csatlakoznak hozzájuk képmutató beszédekkel. És elhullanak az értelmesek közül is, hogy megpróbáltassanak, megtisztíttassanak és megfehéríttessenek a vég idejéig; mert a rendelt idő még hátra van (mert az csak a maga rendelt idejében fog eljönni)." (11, 29-35)

l.e. 168-ban Antiochus Epiphanes újra megtámadta Egyiptomot, megszegve a köztük levő megállapodást. Ekkor azonban Egyiptom már Róma fennhatósága alatt volt. Alexandria közelében a szíriai király Gaius Popiliusszal, Róma követével találkozott, aki ellentmondást nem tűrő stílusban tárgyalt vele. A követ, miután hadi flottája már harcra készen várakozott a Földközi-tengeren, egy kört rajzolt Antiochus Epiphanes köré, és azt mondta neki: 'Mielőtt ebből a körből kilépsz, döntsd el, hogy visszavonulsz, vagy tovább támadod Egyiptomot!'

Epiphanes semmiképpen nem szállhatott szembe Róma parancsával. Visszavonult tehát, tajtékozva a dühtől. Hazafelé megállt Jeruzsálemben, hogy bosszúját kitöltse. Leromboltatta a templomot, megszegve ezzel a korábbi szövetségkötést. Betiltotta a mindennapi áldozást. Felállított egy oltárt Olymposzi Zeusnak, a pogány istennek, akit ő imádott. És mindennek tetejébe megparancsolta, hogy az utálatos szárnyas oltáron disznót áldozzanak föl.

Erre a zsidók Makkabeus Júdás és testvérei vezetésével felkelést robbantottak ki. A lázadás során nyolcvanezer zsidót öltek meg, negyvenezret eladtak rabszolgának, s újabb negyvenezret fogolyként hurcoltak el. Izrael ekkor szenvedte el a legnagyobb tragédiát a déli és északi királyok háborúskodásaiba való beavatkozása miatt. És mindezt Dániel évszázadokkal korábban megprófétálta.

Dániel könyvének ebben az egész fejezetében nyomon követhetjük, hogyan teljesedett be a prófécia a legapróbb részletekig a történelem során. Vannak azonban, akik nem hiszik el, hogy Dániel könyve valóban többszáz évvel a megprófétált események előtt keletkezett. Akik nem hisznek a próféciákban, így okoskodnak: „Dániel könyve hamisítvány, hamis prófécia, mely valójában az illető események megtörténte után került lejegyzésre. Máskülönben hogyan lehetne olyan pon­tos?!” Sajnos saját előítéletük, miszerint Istentől ihletett prófécia nem létezik, juttatja őket ilyen ostoba következtetésekre.