2014. október 13., hétfő

Rodney H. Browne - A SZILÁRD BIBLIAI DOKTRÍNÁK FONTOSSÁGA 2.

A bölcsesség megőrizőnek útja életre van; a fenyítéket elhagyó pedig tévelyeg. Példabeszédek 10:17

Az evangélium doktrínái Isten szerint valók:

Ha valaki másképpen tanít, és nem követi a mi urunk Jézus Krisztus egészséges beszédeit és a kegyesség szerint való tudományt, 4 Az felfuvalkodott, aki semmit sem ért, hanem vitatkozásokban és szóharcokban szenved, amelyekből származik irígység, viszálykodás, káromlások, rosszakaratú gyanúsítások, 5 Megbomlott elméjű, és az igazságtól megfosztott embereknek hiábavaló torzsalkodásai, akik az istenfélelmet nyerészkedésnek tekintik. Azoktól, akik ilyenek, eltávozzál. 1 Timótheus 6:3-5

Pál, Istennek szolgája, Jézus Krisztusnak pedig apostola, az Isten választottainak hite és a kegyesség szerint való igazságnak megismerése szerint, 2 Az örök élet reménységére, melyet megígért az igazmondó Isten örök időknek előtte, 3 Megjelentette pedig a maga idejében az Ő beszédét a prédikálás által, amely reámbízatott a mi megtartó Istenünknek parancsolata szerint. Titus 1:1-3

Az evangélium; Jézus szavai; az Igazság az, ami az Isten szerinti életre törekszik, ill. ami összhangban áll azzal. Ez azt jelenti, hogy az Istennek tetsző élettel megegyezik, harmonizál azzal, ill. arra törekszik. A igaz doktrínák prédikálásából származó gyümölcs - mind az igehirdetőinek, mind pedig annak hallgatóinak - Isten szerint való élete. Ha a doktrínád nem vezet Isten szerint való életre, akkor nem az igaz evangéliumot hirdeted. Az igazi evangélium adás, megosztás és áldozat. Az evangélium elítéli azokat, akik az evangéliumot nyerészkedésre használják, ill. arra, hogy másokat manipuláljanak.

A doktrínák elítélik az erkölcstelenséget:

Tudjuk pedig, hogy a Törvény jó, ha valaki törvényszerűen él vele, 9 Tudván azt, hogy a törvény nem az igazért van, hanem a törvénytaposókért és engedetlenekért, az istentelenekért és bűnösökért, a latrokért és fertelmesekért, az atya- és anyagyilkosokért, emberölőkért. 10 Paráznákért, férfifertőztetőkért, emberrablókért, hazugokért, hamisan esküvőkért, és ami egyéb csak ez egészséges tudománnyal ellenkezik, 11 A boldog Isten dicsőségének evangéliuma szerint, amely reámbízatott. 1 Timótheus 1:8-11

Isten Igéje elítéli az erkölcstelenséget. Vannak, akik úgy gondolják, hogy az Isten kegyelmében való járás lehetővé teszi, hogy bármit megtegyünk, amit akarunk, de ez egyszerűen nem igaz. Jézus a következőt mondja a Máté 5:17-20-ban: "Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. 18 Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a Törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik. 19 Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lészen; valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lészen. 20 Mert mondom néktek, hogy ha ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába." Jézus nem azért jött, hogy lerontsa a Törvényt, hanem hogy betöltse azt. Megváltott bennünket a törvény átkától, és egy magasabb utat mutatott - a szeretet útját -, hogy szeressük Istent és a felebarátunkat. Ha szereted Istent, akkor nem leszel tiszteletlen Vele. Ha szereted a felebarátodat, semmi olyat nem fogsz tenni, amivel megbántod őt.

A doktrínák az Atyával és a Fiúval való közösségbe vezetnek:

Amit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségtek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az atyával és az Ő Fiával, a Jézus Krisztussal. 1 János 1:3

Aki félrelép és nem marad meg a Krisztus tudománya mellett, annak egynek sincs Istene. Aki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé. 2 János 9

A doktrínák szentségbe vezetnek:

De hála az Istennek, hogy jóllehet a bűn szolgái voltatok, de szívetek szerint engedelmeskedtek a tudomány azon alakjának, amelyre adattatok. 9 Felszabadulván pedig a bűn alól, az igazságnak szolgáivá lettetek. 19 Emberi módon szólok a ti testeteknek erőtlensége miatt. Mert amiképpen odaszántátok a ti tagjaitokat a tisztátalanságnak és a hamisságnak szolgáiul a hamisságra: azonképpen szánjátok oda most a ti tagjaitokat szolgáiul az igazságnak a megszenteltetésre. Róma 6:17-19

Amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon. Titus 2:12

Isten gyermekeiként és képviselőjeiként nem szabad szégyent hoznunk az evangélium tanaira:

Akik iga alatt vannak mint szolgák, az ő uraikat minden tisztességre méltóknak tekintsék, hogy Isten neve és a tudomány ne káromoltassék. 1 Timótheus 6:1

Te pedig azokat szóljad, ami az egészséges tudományhoz illenek. 2 Hogy a vénemberek józanok legyenek, tisztességesek, mértékletesek; a hitben, szeretetben, tűrésben épek. 3 Hasonlóképpen a vénasszonyok szentekhez illő magaviseletűek legyenek, nem patvarkodók, sem sok borivás rabjai, jóra oktatók; Hogy megokosítsák az ifjú asszonyokat, hogy férjüket és magzataikat szeressék, 5 Legyenek mértékletesek, tiszták, háziasak, jók, férjüknek engedelmesek, hogy az Isten beszéde ne káromoltassék. Titus 2:1-5

Ha a saját mindennapi életünkben alázattal alárendeljük magunkat az evangélium doktrínáinak, akkor Isten dicsőséget kap rajtunk keresztül. De ha személyesen engedetlenek vagyunk Isten Igéjének, mert úgy gondoljuk, hogy mi jobban tudjuk, akkor szégyent hozunk az evangéliumra - hogy káromolják és/illetve semmibe vegyék azt. Ha az evangéliumot prédikálod másoknak, de te a saját életeddel azt mutatod, hogy te magad nem hiszed azt el, akkor a tanubizonyságod elveszti az erejét és hitelességét. Ha hívőnek vallod magad, akkor tisztelned kell az evangélium doktrínáit azáltal, hogy valóban alárendeled az életedet Isten Igéjének, és annak megcselekvője leszel életed minden területén.