"Aki titeket a bűntől megőrizhet" (Júdás 24).
Na, de hogyan? Ez gyakran hallható kérdés. Hogyan szolgálhatjuk Istent tökéletesen? A kulcs az Ézsaiás 6-ban található:
"A mely esztendőben meghaló Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot, szeráfok állanak vala felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettővel orczáját fedé be, kettővel lábait fedé be, és kettővel lebegett; És kiált vala egy a másiknak, és monda: Szent, szent szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ö dicsőségével" (1-3. versek).
Nos, a szeráfok a Magasságos trónjánál álló angyalok. Semmi szennyes sem mehetne olyan közel Istenhez és a mennyben, földön és föld alatt levő minden hatalom székéhez, mint ok. Ézsaiás látta, hogy ezek az értelmes égi lények szolgálják az Urat minden helyek legszentebbikén, Isten közvetlen jelenlétének a légkörében. Itt valahol felhívást találunk a tisztaságra, és azt az utat is látjuk, ahogyan az elérhető. Ezek a teremtmények példák a számunkra.
E szeráfok figyelemre méltó vonása, hogy mindegyiküknek hat szárnya volt. Két szárny az arcukat takarta be, ami az alázatot árulja el. Kettő a lábukat, ez a tisztaságot jelenti. Két szárnnyal lebegtek, ami az imádást és dicsőítést jelképezi.
ALÁZAT
Először is, miért takarták el ezek a hatalmas lények dicsőséges és szépséges arcukat, hogy a fiatal Ézsaiás próféta ne lássa őket? Nem akarták megakadályozni, hogy Ézsaiás lássa az Urat! Ez ennek az elbeszélésnek egyik nagy jelentőségű pontja. A szeráfok nem akarták az Urat "háttérbe szorítani”, nem akarták elvonni Ézsaiás tekintetét a trónról.
Azt is figyeld meg, hogy bár ők maguk is a legszentebb teremtmények, csak az Úr szentségéről és dicsőségéről beszéltek. Az alázat a szentség része.
Ugyanezt tanulhatjuk a Megdicsőülés Hegyének történetéből (Mt. 17:1-8). Azokban a csodálatos percekben megjelent Mózes és Illés. Azt olvassuk azonban, hogy a tanítványok hamarosan csak Jézust látták, a két próféta visszahúzódott a tekintetek elől. Az Atya érdeke is hasonló volt. A tanítványoknak nem beszélt Izrael két nagy prófétájáról, hanem azt mondta: "Ez az én szerelmes Fiam, akiben gyönyörködöm; őt hallgassátok" (5. vers).
Jézus Krisztus, Isten Fia a központ, mindennek gyújtópontja. Minden csoda Tőle jön. Nincs helye emberi büszkeségnek. Ezek a mennyei szeráfok, a dicsőség tűzként lobogó fejedelmei elrejtették a saját vonzerejüket. Mózes és Illés, akik a saját dicsőségükben jelentek meg, óriások a megváltott halandók között, visszavonultak a háttérbe. Mit akarunk akkor mi, törékeny és elhalványuló, földi emberek? Ha arra törekszel, hogy elkápráztass másokat, elhomályosítod Isten dicsőségét. Ha azért prédikálsz, hogy a személyedet csodálják, akkor azok az emberek, akik azért mentek el a szolgálatra, hogy Istent lássák, csak téged fognak látni.
Itt látható az Úr minden szolgálójának az egyik szellemi kockázata. Azért dolgozunk, hogy elismerjenek minket, vagy hogy nagy nevük legyen? A keresztről jövő fény nem valami prédikátor megvilágítására szolgál. Jézus Krisztus nem azért halt meg, hogy karriert adjon nekünk, hanem azért, hogy megmentse az elveszetteket. Mit mondott a nagy evangélista és apostol, Pál? "Mert ha az evangyéliomot hirdetem, nem dicsekedhetem, mert szükség kényszerít engem. Jaj ugyanis nékem, ha az evangyéliomot nem hirdetem.”(1. Kor. 9:16).
Bemerítő János jellemének önmagunk kijózanító megfigyelésére kellene késztetnie minket. Olyan megjelenése volt, hogy némelyek azon tűnődtek, nem ő maga-e a Messiás. Még Krisztus is azt mondta hogy János a legnagyobb az asszonytól születettek között. Amikor többen kezdtek Krisztushoz fordulni, mint ahányan János szolgálatát követték, János követői féltékenyek lettek. János viszont nem lett az. Azt mondta a tanítványainak, hogy Jézusnak növekednie kell, és kijelentette: "Nekem alább kell száltanom." Antikor a fél ország eljött Jánoshoz, ő Jézusra mutatott. A folyónál így kiáltott: "Íme, az Isten Báránya!" Minden, amit János önmagáról elmondott, saját alacsonyrendűségének a kijelentése volt. A nagyság az alázattal kezdődik és végződik. Ezt jelenti az arcunk eltakarása.
A mi Urunk féltőn szerető Isten. "Dicsőségemet másnak nem adom." Ha büszkék vagyunk a királyok Királyának jelenlétében, ezzel megérintjük Isten ládáját. Ezért a bűnért halt meg Uzza (2. Sám. 6:6) Isten lesújtotta Heródest, mert felfuvalkodott, mint egy varangyos kecskebéka, amikor a tömeg istennek nevezte őt. "Férgek ették meg, mert nem Istennek adta a dicsőséget". Ezt a borzasztó betegséget ma is ismerik az orvosok. (Ap. Csel. 12:21-23).
Különösen óvatosaknak kell lenniük azoknak a kiváltságosoknak, akik a Szellem ajándékait gyakorolják. A hencegés kiderül. A szellemi ajándékok nem mutogatni való Oscar-díjak, amelyeket a teljesítményünkért nyerünk. Ne ékítsd magad kérkedően Isten hatalmi eszközeivel! Ne készíts a szellemi ajándékokból fejdíszeket, nyakláncokat és gyűrűket a saját csinosításodra!
Szíved ajtajának őre az "Alázat". Ha elbocsátod ezt az őrt, az Őrizetlen ajtót hamarosan betöri az Ellenség, és átveszi a hatalmat.
"A mely esztendőben meghaló Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot, szeráfok állanak vala felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettővel orczáját fedé be, kettővel lábait fedé be, és kettővel lebegett; És kiált vala egy a másiknak, és monda: Szent, szent szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ö dicsőségével" (1-3. versek).
Nos, a szeráfok a Magasságos trónjánál álló angyalok. Semmi szennyes sem mehetne olyan közel Istenhez és a mennyben, földön és föld alatt levő minden hatalom székéhez, mint ok. Ézsaiás látta, hogy ezek az értelmes égi lények szolgálják az Urat minden helyek legszentebbikén, Isten közvetlen jelenlétének a légkörében. Itt valahol felhívást találunk a tisztaságra, és azt az utat is látjuk, ahogyan az elérhető. Ezek a teremtmények példák a számunkra.
E szeráfok figyelemre méltó vonása, hogy mindegyiküknek hat szárnya volt. Két szárny az arcukat takarta be, ami az alázatot árulja el. Kettő a lábukat, ez a tisztaságot jelenti. Két szárnnyal lebegtek, ami az imádást és dicsőítést jelképezi.
ALÁZAT
Először is, miért takarták el ezek a hatalmas lények dicsőséges és szépséges arcukat, hogy a fiatal Ézsaiás próféta ne lássa őket? Nem akarták megakadályozni, hogy Ézsaiás lássa az Urat! Ez ennek az elbeszélésnek egyik nagy jelentőségű pontja. A szeráfok nem akarták az Urat "háttérbe szorítani”, nem akarták elvonni Ézsaiás tekintetét a trónról.
Azt is figyeld meg, hogy bár ők maguk is a legszentebb teremtmények, csak az Úr szentségéről és dicsőségéről beszéltek. Az alázat a szentség része.
Ugyanezt tanulhatjuk a Megdicsőülés Hegyének történetéből (Mt. 17:1-8). Azokban a csodálatos percekben megjelent Mózes és Illés. Azt olvassuk azonban, hogy a tanítványok hamarosan csak Jézust látták, a két próféta visszahúzódott a tekintetek elől. Az Atya érdeke is hasonló volt. A tanítványoknak nem beszélt Izrael két nagy prófétájáról, hanem azt mondta: "Ez az én szerelmes Fiam, akiben gyönyörködöm; őt hallgassátok" (5. vers).
Jézus Krisztus, Isten Fia a központ, mindennek gyújtópontja. Minden csoda Tőle jön. Nincs helye emberi büszkeségnek. Ezek a mennyei szeráfok, a dicsőség tűzként lobogó fejedelmei elrejtették a saját vonzerejüket. Mózes és Illés, akik a saját dicsőségükben jelentek meg, óriások a megváltott halandók között, visszavonultak a háttérbe. Mit akarunk akkor mi, törékeny és elhalványuló, földi emberek? Ha arra törekszel, hogy elkápráztass másokat, elhomályosítod Isten dicsőségét. Ha azért prédikálsz, hogy a személyedet csodálják, akkor azok az emberek, akik azért mentek el a szolgálatra, hogy Istent lássák, csak téged fognak látni.
Itt látható az Úr minden szolgálójának az egyik szellemi kockázata. Azért dolgozunk, hogy elismerjenek minket, vagy hogy nagy nevük legyen? A keresztről jövő fény nem valami prédikátor megvilágítására szolgál. Jézus Krisztus nem azért halt meg, hogy karriert adjon nekünk, hanem azért, hogy megmentse az elveszetteket. Mit mondott a nagy evangélista és apostol, Pál? "Mert ha az evangyéliomot hirdetem, nem dicsekedhetem, mert szükség kényszerít engem. Jaj ugyanis nékem, ha az evangyéliomot nem hirdetem.”(1. Kor. 9:16).
Bemerítő János jellemének önmagunk kijózanító megfigyelésére kellene késztetnie minket. Olyan megjelenése volt, hogy némelyek azon tűnődtek, nem ő maga-e a Messiás. Még Krisztus is azt mondta hogy János a legnagyobb az asszonytól születettek között. Amikor többen kezdtek Krisztushoz fordulni, mint ahányan János szolgálatát követték, János követői féltékenyek lettek. János viszont nem lett az. Azt mondta a tanítványainak, hogy Jézusnak növekednie kell, és kijelentette: "Nekem alább kell száltanom." Antikor a fél ország eljött Jánoshoz, ő Jézusra mutatott. A folyónál így kiáltott: "Íme, az Isten Báránya!" Minden, amit János önmagáról elmondott, saját alacsonyrendűségének a kijelentése volt. A nagyság az alázattal kezdődik és végződik. Ezt jelenti az arcunk eltakarása.
A mi Urunk féltőn szerető Isten. "Dicsőségemet másnak nem adom." Ha büszkék vagyunk a királyok Királyának jelenlétében, ezzel megérintjük Isten ládáját. Ezért a bűnért halt meg Uzza (2. Sám. 6:6) Isten lesújtotta Heródest, mert felfuvalkodott, mint egy varangyos kecskebéka, amikor a tömeg istennek nevezte őt. "Férgek ették meg, mert nem Istennek adta a dicsőséget". Ezt a borzasztó betegséget ma is ismerik az orvosok. (Ap. Csel. 12:21-23).
Különösen óvatosaknak kell lenniük azoknak a kiváltságosoknak, akik a Szellem ajándékait gyakorolják. A hencegés kiderül. A szellemi ajándékok nem mutogatni való Oscar-díjak, amelyeket a teljesítményünkért nyerünk. Ne ékítsd magad kérkedően Isten hatalmi eszközeivel! Ne készíts a szellemi ajándékokból fejdíszeket, nyakláncokat és gyűrűket a saját csinosításodra!
Szíved ajtajának őre az "Alázat". Ha elbocsátod ezt az őrt, az Őrizetlen ajtót hamarosan betöri az Ellenség, és átveszi a hatalmat.
