2014. október 6., hétfő

Reinhard Bonnke - Kötélen függő történelem 3.

HŐSÖK

A harcosok végül megérkeztek Dávid, az ő uruk sátrához a vízzel és vérfoltos kardjukkal. Aztán Dávid - nem volt hajlandó meginni a vizet! Rájött, hogy a harcosok a vérüket kockáztatták azért, hogy a vizet elhozzák neki. Az azonban tény, hogy Dávid ezt a három férfit hősként tartotta számon. Némelyek talán csak azt tisztelték volna meg így, aki lement a kútba, de Dávid nem. Mindhárom harcosnak létfontosságú szerepe volt a győzelem kivívásában.
Egy napon mindannyian a mi mennyei Dávidunk előtt foguk térdelni. Isten minden gyermeke ott lesz: azok is, akik lementek a kutakba, és azok is, akik hűségesen tartották a köteleket. Biztos vagyok benne, hogy sok nagy meglepetésben lesz részünk. Akiket alig vettünk észre, azok hirtelen hősök lesznek Isten országában. Nagy jutalmat fognak kapni. Az Úr azt fogja mondani: "Jól vagyon jó és hű szolgám."

TAKARÍTÓNŐ, MINT HŐS?

Egy német lelkész mesélt nekem egy hölgyről a gyülekezetében, akinek a feladata a templom kitakarítása volt, miután használták az épületet. A hölgy odament a lelkészhez, és azt mondta, hogy csodálatos álmot látott. Álmában az örökkévalóság kapujánál állt. Sokan álltak sorban, és ő csatlakozott hozzájuk. Aztán észrevette, hogy minden előtte álló kévéket tart a karján, míg nála csak pár búzakalász volt. Nagyon kényelmetlenül érezte magát, és előre engedett másokat, akik utána érkeztek. Aztán hirtelen kinyílt a kapu, és őt szólították. Az Úr volt az. Ő remegve lépett előre kezében a szánalmas kalászokkal. Az Úr viszont vígasztalóan szólt hozzá: "Kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután." Ekkor a hölgy felébredt. A lelkész elmondta nekem, hogy pontosan egy héttel az álom után a hölgy meghalt. Ez mélyen érintett engem. Nem mindig ragyogó feladat tartani a kötelet, de feltétlenül megéri. "Mindent meg fog érni, amikor Jézust látjuk."

Ne lazítsunk! Hozzuk Jézusnak egyre a "vizet”, ami enyhíti a szomját! Ő szomjazik: arra vágyik, hogy az Ő üdvösségének országában férfiak és nők, fiúk és leányok együtt legyenek Vele. Azt kívánja, hogy az emberek hallják és elfogadják az evangéliumot. Ez a lényege az evangélizálásnak.
Bár a kút mélyebb és sötétebb, mint valaha, mi is termelékenyebbek leszünk, mint valaha, ha kéz a kézben dolgozunk. Isten hűséges. Ha valóra akarjuk váltani az Úr szavát, késznek kell lennünk az elveszettekért való leereszkedésre, vagy arra, hogy erősen szorítsuk a tartókötelet.