Maine-ben voltunk, mikor Isten ezt megmutatta nekem. Ott szolgáltunk egy ideig és kivettünk néhány szabadnapot, hogy megszálljunk egy vendégházban. Nagyon szép ház volt, felújított és szállodává átalakított.
Sandy és Danny, a mi két élénk és eleven gyermekünk a mellettünk levő szobában voltak. Éppen készültünk indulni, amikor Sandy megbotlott és ráesett a bőröndtartóra csomagtartójára. Az pedig szétesett és darabjaira tört.
Sandy lement vele a földszintre és elmesélte a tulajdonosnak, hogy mi történt. Nagyon megértőek voltak és azt mondták: „Semmi baj, minden rendben van. Ezek egyébként sem olyan stabilak.”
Körülbelül tíz perccel később Danny jött be a szobánkba majd megbotlott, és ráesett a mi bőröndtartónkra, darabjaira törve azt. Az ehhez hasonló pillanatokban az ember legszívesebben gyorsan távozna, de mi becsületes emberek vagyunk, így nem tennénk ilyet. Szóval az egyetlen dolog amit tehettünk, hogy lemegyünk és elmondjuk a menedzsernek, hogy mi történt. Hasonló esetben mindig Dave-et küldöm, hogy kezelje a helyzetet, mert ez neki nem okoz kellemetlenséget. Ő csak megy és egyszerűen elintézi a dolgokat.
Én viszont semmi pénzért nem mentem volna le beszélni a menedzserrel. A félelem megakadályozott volna. Mivel azonban éppen megkaptam a kijelentést a félelemről, tudtam, Isten azt akarja, hogy én legyek az, aki beszél a vezetővel.
Elkezdtem végiggondolni: „ Most lemegyek, hogy beszéljek a menedzserrel és nem kapok mást, mint egy kis fájdalmat. Tapasztaltam már fájdalmat a múltban.”
Bizonyára túlélem ezt a fájdalmat. Úgy értem mi lehet a legrosszabb ami történhet? Dühös lesz. Oké, tehát mi van akkor ha dühös lesz és ezt mondja: „Micsoda? Egy újabb bőröndtartót törtek össze!” Vagy éppen nevet és azt gondolja, hogy nevetségesek vagyunk vagy hamisan vádaskodni kezd. Hányféle dolgot tehetne meg?Természetesen mindegyik érzelmi fájdalommal járna. Nem így van? Néha a cselekvéstől való félelem sokkal rosszabb, mint maga a cselekvés, és ez a félelem sokkal jobban kínoz, mintha cselekednél.
Mikor végül mész és megteszed, rájössz, hogy ez nem is olyan nagy dolog. Ez alkalommal tudtam, hogy Isten akarta, hogy a félelmem ellenére cselekedjek.
Felvettem az összetört csomagtartót és lesétáltam vele a földszintre a menedzserhez. Azt mondtam: „Ismeri a lányomat? Nem sokkal ezelőtt összetörte a bőröndtartót.” A menedzser rám nézett és azt mondta: „Igen, erről már tudok.”
Folytattam: „Nem, Ön nem érti. Ez egy másik darab. Erre a fiam esett rá.” Ekkor rám figyelt és azt mondta: „Egy megoldható, de kettő? Nem is tudom.” Danny ott állt mellettem, és a menedzser hozzáfordulva ezt kérdezte: „Megpróbált ráülni?”
Én gyorsan válaszoltam: „Nem asszonyom, nem próbált meg ráülni. A lányom az egyikre, a fiam pedig a másikra esett rá. Ha gondolja, kifizetem ezeket. Csak mondja meg mennyibe kerülnek, és kifizetem.”Csak néhány pillanatba telt és túl voltunk rajta, aztán mindenki ment a dolgára.
Ha hagyod, hogy a félelem eluralkodjon az életeden, sohasem fogod magad jól érezni. Egy bizonyos ponton szembe kell nézned a félelemmel, és ki kell szabadulnod a fogságából. Néha azt sem tudod, hogyan kerültél ebbe a fogságba. Az egyedüli dolog amit tudsz, hogy félsz. Gyakran ez a múltban történt dolgokhoz köthető. De Isten ki tud hozni téged ebből a félelemből, ha egyedül benne bízol.
Hogy hogyan tudjuk megtalálni a fogságból kivezető utat? Isten ajtók képében mutatja meg ezt. Példának vegyük az emberek feldühítésétől való félelmemet. Ez a félelem olyan traumatikus események miatt volt az életemben, és fogva tartott.
Isten megmutatta nekem, hogy a félelem fogságába a fájdalom kapujain keresztül jutunk. Képzelj el engem, ahogy sétálok az életem során, majd egy nap találkozok valakivel, aki dühös lesz rám, és ettől én érzelmileg sérülök. A következő nap valaki visszautasít engem és fájdalmat tapasztalok. Aztán hasonlón fájdalmas tapasztalatok jönnek napról napra. Végül azt mondom magamban: ”Nem akarom, hogy ez többet megtörténjen.” Megpróbálom magam megvédeni azzal, hogy érzelmi ajtókat állítok fel, amiket bármikor becsaphatok, ha a fájdalom túl sok lesz. Szóval ilyenkor mi történik?
Megtapasztaltam a fájdalmat. Emlékszem az ajtóra, amit felállítottam és ami mögé rejtőztem. Szóval keresztülmegyek ezen a kapun és bevágom az ajtót. Érzem ahogy megkönnyebbülök és folytatom az életem.
Aztán valami más történik, felállítok egy másik kaput és keresztülmegyek rajta. Most már két ajtó mögött vagyok és azt mondom: „Így megvédem magam minden ilyen dologgal szemben. Soha többé nem akarom ezt a fájdalmat.”
Aztán minden hasonló esetben az ellenség emlékeztetni fog a fájdalomra. Feltűnik majd és azt mondja:”Emlékszel, mikor az történt, és hogy érezted magad? Nos, ez fog történni megint.” Te pedig azonnal azt mondod: „Én ezt nem akarom, mert ez túlzottan fáj.” Aztán még sok más dolgon mész keresztül az életben, és egyre több és több ajtó mögött találod magadat, egyre jobban fogságba ejtve.
Nem ülsz és nem gondolod végig így ezeket a dolgokat, de tulajdonképpen mégis ez történik. Keresztül kellett menned a fájdalmakon, hogy a félelem fogságába kerülj. Hogy megszabadulj ebből a fogságból vissza kell fordulnod és végigmenned a fájdalmak kapuján. De ez alkalommal ahelyett, hogy még jobban fogságba esnél, ki fogsz szabadulni. A kivezető úton hasonló helyzeteken kell keresztülmenned. Nem teljesen lesz hasonló a korábbi helyzetekhez, de emlékeztetni fog rá. Ez alkalommal azonban teljesen másképp fogsz reagálni rájuk. Szembe fogsz nézni a félelemmel, szembenézel a fájdalommal, keresztül fogsz menni a helyzeten, de ekkor már az ellenkező irányba haladsz, a szabadság felé.
