2014. október 20., hétfő

Reinhard Bonnke - Becsület: A Sátán célpontja 3.

A TISZTASÁG A FEDDHETETLENSÉG MELLETT ÁLL

A második pár szárny a szeráfok lábát takarta el. Ez a cselekedet jelezte a tisztaságot. A legtisztább ember is hozzáér a földhöz járás közben. A trón közelében természetesen nem volt por, de a szeráfok cselekedete jelképes. Azt jelezte, hogy az Úr előtt szentségben kell járni.

Jézus ezt különösen kiemelte. Időt szánt a tanítványok lábának megmosására. Szükség volt erre a megtisztításra. Jézus azt mondta: "Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, különben egészen tiszta."
Először is, oda kell figyelnünk, hol járunk. Pál azt javasolja, ne adjunk helyet a test cselekedeteinek. Ne imádkozzunk így: "ne vígy minket a kísértésbe", ha közben mi megyünk oda. A tisztátalan láb a gondatlan járás jelképe. "Legyetek tiszták ti, akik az Úr edényeit hordozzátok!" (Ésaiás 52:11)

Ez bölcs dolog, ahogy, természetesen mindannyian tudjuk. Ilyen tanácsot azonban könnyebb adni, mint megfogadni. A mai hírközlő szervek úgy ontják magukból az erkölcsi szennyet a légkörbe, ahogy a kémények okádják a kormot. Gázálarcot kell felvennünk, hogy ne lélegezzük be a materialista kor lelkibetegségeit az azt kísérő hitetlenséggel. A szorgalom is feltétlenül fontos ehhez, de más segítségre is szükségünk van. Mi az?

A legjobb védelem az, ha az Igével állandóan mossuk az elménket. Áthatolhatatlan a gondolkodásunk, ha Isten Igéjével és Jézus elfedező vérével tartjuk karban, "övezzétek fel elmétek derekait" (1. Pét. 1:13.) naponkénti igeolvasással. Ez a védőoltás minden szellemi fertőzés ellen. "Szívembe rejtettem a Te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened” (Zsolt. 119:11.). A tudósok kitaláltak egy olyan autófényező szert, ami egyszerűen taszítja a port. Sokkal az ilyen tudományos kísérletek előtt a hívők már rájöttek, hogy az Ige ereje visszaveri a bűnt.

Hogyan engedelmeskedhetünk az Ige utasításának: "Amik csak szentek, ezekről gondolkodjatok"? Először is, a Biblia ad nekünk kedves gondolkodni valókat és olyan dolgokat is, amelyek erősítik a vágyainkat és indítékainkat a jóra. Imádkozz így is: "Ne vígy minket a kísértésbe," és "vigyázz és imádkozz"! Sose feltételezd, hogy nem kell így tenned!

Akkor nyílt arccal állhatsz az emberek elé bármilyen dobogóra; az indítékaid átlátszóak, minden rejtegetnivaló szégyen nélkül - ez a tapasztalat mindent megér. Még jobb ebben az, hogy bizakodóan állhatsz Isten előtt. Gyakran halljuk, hogy Ézsau eladta az elsőszülöttségi jogát egy tál lencséért, de Izraelnek egy egész nemzedéke elvesztette az ígéret földjét, és elveszett a pusztában az egyiptomi uborkákat siratva. Ne veszíts el mindent egy múló gyönyörért! Isten figyelmeztette Izraelt, hogy a "gondolataik gyümölcsét" fogják kapni. Ez szörnyű figyelmeztetés, és ennek be kellett következnie, és végül így is történt (Jer. 6:19.). Az ember igazi jelleme a gondolkodásában rejlik.