Ruff Tibor - Fundamentalizmus(ok) 4.

Mindazonáltal a történelmi kereszténység pályafutása során bekövetkezett a fenti fundamentumoktól való elszakadása. A constantinusi fordulat az egyházi és az állami hatalom összefonódását hozta el, amely egyúttal teljes mértékben lehetetlenné tette az Egyház eredeti szellemi funkciójának megvalósulását. Ezt a történelmi eseményt tekinthetjük a klasszikus katolicizmus megszületése pillanatának, amely pedig drasztikusan különbözik a bibliai kereszténységtől Az ideológiát az egyik legnagyobb katolikus „vallásalapító”, Ágoston teremtette meg ehhez, amikor a Lukács 14,15-24-ben található példázat egyik versét szó szerint értelmezte: „Akkor monda az úr a szolgának: Eredj el az utakra és a sövényekhez,és kényszeríts mindenkit bejönni, hogy meg­teljék az én házam”. Az itt elhangzó „kényszerítést” Ágoston úgy magyarázta, hogy fegyverrel és állami eszközökkel is meg lehet téríteni az embereket. Innen már egyenes út vezetett nyugaton a pápai állami és világhatalom, keleten pedig a bi­zánci keresztény birodalom kialakulásához. Ez lényegét tekintve már valóban nem különbözött a iszlám hódítási teológiától, sőt példaként szolgált annak kialakításához! (Ezek szerint valóban beteljesedett, amit János apostol látott a paráználkodó asszony, azaz az Isten helyett az államhatalommal frigyre lépő egyház felől: "A te bűvöléseidtől eltévelyedett minden nép." - Jel 18,23. "De Civitate Dei" című művében Ágoston, miközben megtagadja Izrael jövőbeli helyreállításának nyilvánvaló bibliai ígéretét, megalapozza az új, katolikus ideológiát. Ennek lényege - teológiai szempontból - az alábbiakban leírt csúsztatás.

Valóban igaz, hogy a Messiás második eljövetele után a Földön politikai és gazdasági értelemben is megvalósul Isten királysága, s a Messiás személyében egyesülni fog a politikai és szellemi hatalom. Ez egyszersmind új korszak beköszöntét is jelenti, amelyben megszűnik a Sátán befolyása a földi politikai berendezkedésekre. A „hatalmi ágak", illetve a vallási és politikai hatalom ilyetén összekapcsolása ebben az eljövendő korban a Messiás személye miatt nem vezet majd mindkettő korrumpálódásához és sátáni világrendszer kialakulásához (amelyhez egyébként szükségszerűen vezetne). Isten egyetlen személyben engedi összekapcsolódni e funkciókat, a Messiásban, Jézusban, aki mentes az eredendő bűntől, tökéletesen bűntelen, és az egész emberiség bűneiért elszenvedett helyettesítő áldozata, halála által jogszerűen lépett be e ha­talomba (s szenvedése, halála éppen ezért volt szükségszerű). Ezért hangzik el a Mennyben közvetlenül második eljövetele előtt: „Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot (...) és hatalmat...” (Jel 5,12) 

Egyedül a Messiás személyes és romolhatatlan szentsége a biztosíték arra, hogy a szellemi és politikai hatalom egyesítése igazságos uralmat fog eredményezni. Ezt az ígéretet a katolicizmus idő előtt megragadta, és a Messiás személye nélkül megkísérelte megvalósítani, amellyel létrehozta a történelem egyik legördögibb hatalmi rendszerét, egyben teológiailag azt is állítva, hogy a constantinusi fordulattal átléptünk a következő korszakba, a Messiási királyságba. (Hasonló korszakváltás bekövetkeztét hirdeti az iszlám némelyik irányzata is!) Sajnos azonban, miként a történelem maradéktalanul bebizonyította, ez nem volt igaz és ma sem az: még mindig abban a ’’jelenlegi gonosz korban” élünk, amelyről az Újszövetség beszél, s amelynek jellemzője, hogy a politikai hatalom a Sátán befolyása alatt áll. Isten emiatt nem engedi (az Egyháznak sem) a szellemi és világi hatalom keveredését. „Az idő előtt elvett örökség átkot hoz" - ez teljesedett be a katolicizmus és az általa befolyásolt nemzetek sorsában.

Mindezeket figyelembe véve le kell szögeznünk: a keresztény fundamentalizmus, mivel a Szentíráshoz való visszatérést sürgeti, szükségképpen távol tartja magát minden erőszaktól, illetve államhatalmi eszköz igénybevételétől. Az a fundamentalizmus, amely az állam és az egyház egyesítésére, vallási állam megteremtésére törekszik, nem keresztény (amennyiben kereszténységen azt értjük, amit a Szentírás), hanem katolikus fundamentalizmusnak nevezhető, mivel nem a Szentíráshoz, hanem a katolikus tradícióhoz és a pápai (illetve pátriárkái) határozatokhoz kíván visszatérni. E tekintetben valóban elmondható: léteznek katolikus fundamentalista terrorszervezetek (pl. az IRA), mint ahogy ezen az ideológián alapult az inkvizíció eszméje is.

Forrás: Új Exodus Magazin, 8. évf. 1. sz. / 1996.