A sírás idejének végén eljön a harc ideje
Eljön az idő, amikor minden sírásnak véget kell érnie. Ekkor Isten népének felül kell emelkednie a fájdalmán, minden borzalmas előérzeten, és vissza kell térnie a harchoz. Az Újszövetségben a Zsidókhoz írt levél Ézsaiás szavait ismétli: "Ezért tehát a lankadt kezeket és a megroskadt térdeket erősítsétek meg, és egyenes ösvényen járjatok, hogy a sánta meg ne botoljon, hanem inkább meggyógyuljon." (Zsidók 12:12-13)
Az igevers jelentése itt: "Ne maradj a földön. Állj fel és harcolj a hitedért. Gyakorold bizalmadat az Úrban. Ne engedj a fájdalomnak, a reszkető térdeknek. Inkább fuss. Ha megadod magad a félelemnek és aggodalomnak, a hited végül megnyomorodik."
Vizsgáld meg Dávid seregének a nehézségre adott nyomorúságos válaszát. Miután ezek a tekintélyes férfiak abbahagyták a sírást, feldühödtek. Dávidot okolták, amiért engedte a katasztrófát bekövetkezni. Annyira összezavarodtak, annyira elkeseredtek szerencsétlenségük miatt, hogy elkezdtek köveket gyűjteni, hogy megöljék őt.
Véleményem szerint pontosan így viselkedik az emberek többsége a jelenlegi gazdasági nehézség idején. Sokakat elvakít a bosszúvágy. Jobbra balra fordulnak és azt kérdezgetik: "Ki okozta ezt a válságot? Börtönbe velük mind!"
Jézus minden követőjét sürgetem: Felejtsd el, hogyan jutottunk ide. Felejetsd el, ki a felelős ezért. De legfőképpen felejtsd el saját mi lett volna ha gondolataidat: "Ha ezt vagy azt megtettem volna a pénzügyeim rendben lennének." Ha ragaszkodsz az ilyen gondolatokhoz, a félelmed bosszúvá vagy valamilyen más, nyomorúságos szellemiséggé fajul. Nem! Az Úr más irányt szán az energiáidnak. Igéje azt mondja: "Most itt az idő, hogy a hitedért harcolj!"
Vizsgáld meg Dávid válaszát a nehézségre: megerősítette magát. "Dávid azonban erőt kapott Istenétől, az Úrtól". (1Sámuel 30:6) Ahelyett, hogy megadta volna magát a félelemnek, Dávid elhatározta, hogy legyőzi félelmét. Úgy hiszem ezt úgy csinálta, hogy visszaemlékezett azokra a szabadításokra, amelyeket Isten eddig adott neki. Amikor fiatal volt, megölt egy medvét, egy oroszlánt és legyőzte Góliátot. Most visszaemlékezett ezekre a csatákra és a többire, amiket megnyert. Minden győzelem azért volt, mert hite megingathatatlan volt.
Dávid azt mondta: "Szükségem van Isten szavára." Tudta, hogy senki nem tudja felbátorítani - sem a papja, Abiátár, sem a beosztott kapitányai, semmilyen tanácsadó. Dávidnak személyesen annak kellett hallania a szavát, aki megszabadította eddig minden nehézségből, amivel szembekerült.
Szeretteim, ugyanez igaz rám és rátok ma is. Egyszerűen senki nincs a földön, aki megszabadíthatná lelketeket a kétségbeeséstől. Senki nem tud bátorságot önteni belétek a krízis ideje alatt. Mindannyiunknak Isten nekünk szánt szavát kell hallanunk. Mint Dávid, arra vagyunk felszólítva, hogy erősítsük meg magunkat azáltal, hogy felidézzük Isten korábbi szabadításait életünkben. Arra is emlékeznünk kell, amikor Isten hatékonynak bizonyult az elmúlt nemzedékek életében is.
Az általunk adott bátorítás csak egy darabig elég
Ha a pásztorodtól hallott prédikáción kenet van, akkor az életet ad számodra. Isten Igéjének prédikálása mindig bátorítja az Ő szentjeit. Hasonlóan a testületi dicsőítés egy időre emelkedetté tesz. De milyen gyorsan elfelejtjük ezt az emelkedettséget, amikor a vasárnapi Istentisztelet véget ér. Ahogy a hétfő és kedd elmúlik és rossz híreket kapunk, gyakran visszaesünk a félelem és aggodalom fogságába.
Egyszerű napokon el tudom fogadni istenfélő feleségem, Gwen tanácsait. Mindig ott van, hogy egy jó szóval bátorítson, pont azzal, amire szükségem van. Úgy érzek iránta, ahogy Dávid, amikor azt mondta Abigélnek "Lásd, hallgattam a szavadra" (1 Sámuel 25:35) De a dolgok másképp néznek ki nehézség idején. Amikor a hitünket éri fenyegetés - sőt, amikor az életünkre törnek - a házastársak, pásztorok, bölcs barátok tanácsa kevés.
Napjainkban félelmes időket élünk, csak kevesen láttunk ilyet valaha is. Az igazság az, hogy egyedül egy Istentől kapott személyes útmutatás tud végigvezetni ezeken az időszakokon úgy, hogy kitartsunk a reménységben. Isten pedig mindig hűségesen szólt az Ő népéhez a történelem során.
Az Ószövetségben újra és újra ezt olvassuk "Így szólt az Úr..." Az Ige azt mondja Ábrahámról: "Ezek után az események után így szólt az Úr Abrámhoz" (1Mózes 15:1) Józsuéról ezt olvassuk: "az Úr szava szerint, ahogyan megparancsolta Józsuéna" (Józsué 8:27) Ugyanígy történt Dáviddal és a prófétákkal. Ezt olvassuk róluk: "Így szólt hozzájuk az Úr..."
Ami Isten népét illeti ma, számunkra itt van a bennünk lakozó Szent Szellem, hogy a menny üzenetét átadja számunkra. Rajta keresztül Isten vigasztaló, gyógyító, vezető szava elérhető mindazoknak, akik bíznak benne.
Vizsgáljuk meg a Dávidot követő 600 katonát. Hallották Isten szavát, amelyet a vezetőjüknek adott. De ezeknek a szavaknak minden egyes katonához személyesen is kellett szólnia. Olyannak kellett lennie, amelyet Isten az ő szellemüknek jelentett ki, hogy ők is harcolni tudjanak.
Ma is, úgy hiszem, minden hívő számára az az igazi kihívás,hogy ragaszkodjanak az Szentíráshoz, amíg Isten ígéretei szinte kiemelkednek a lapokról személyesen az ő számukra. Ezt onnan tudhatjuk, hogy megtörténik, amikor halljuk a Szellem nyugodt, halk hangját suttogni: "Ez az ígéret a tiéd. Ez Isten Igéje számodra, hogy nem veszít szem elől nehézségeidben."
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
