2017. május 30., kedd

Hack Péter - Az atyaság Isten Igéjének tükrében

HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA

Jézusnak egy nagyon fontos kijelentése volt az, hogy az igazi imádók Istenhez, mint Atyához közeledhetnek. Az Ószövetségben ez még nem így volt.

„Az igazi imádók szellemben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul.”

Mózes számára fontos volt, hogy ki az az Isten, aki őt elküldi; megkérdezte, mi az Ő neve. A név a személyiséget jelöli. Izrael fiai számára fontos volt annak az embernek a neve, akivel kapcsolatba kerültek, sőt az is, hogy ki volt az apja, és melyik törzsből származik az illető. Van a névnek jelentősége. Isten akarata, hogy így legyen.

Isten kezdetektől embereken keresztül akart szólni. Jó példa erre Lázár és a gazdag története. A tét ebben a példázatban az, hogy az örökkévalóságot hol töltik el az emberek, de még ilyen horderejű kérdéssel kapcsolatban sem engedélyezett Isten más kommunikációs csatornát: „Van Mózesük és prófétáik; hallgassák azokat”.

Amikor Mózes azt kérdezte Istentől, hogy mi az Ő neve, azt a választ kapta, hogy Ő a VAGYOK, Akinek a neve a magyarban nehezen visszaadható kifejezés: volt, van és lesz, azaz Örökkévaló.

MÓZES IDEJÉBEN A ZSIDÓK KIÁLTOTTAK ISTENHEZ, VÁLASZUL Ő CSELEKEDETT. UGYANAZ AZ ISTEN CSELEKEDETT A HUSZADIK SZÁZADBAN IS. SOHA A TÖRTÉNELEMBEN NEM FORDULT ELŐ, HOGY EGY SZÉTSZÓRATOTT NÉP ÖSSZEGYŰLT VOLNA, ÉS MŰKÖDŐ TÁRSADALMAT HOZOTT VOLNA LÉTRE.

Jézus azt tanította, hogy akit eddig Adonájként, El Saddájként ismertek, Ő valójában Atya. Jézus hangsúlyozta, hogy Ő az Atya nevében cselekszik. Isten mindenkinek Istene, de nem mindenkinek az Atyja, csak annak, aki cselekszi az Ő akaratát. Jézus csak ez utóbbiakra mondta, hogy az övéi.

Az atyaság nagyon speciális viszony. Minden embernek csak egy atyja lehet. Istennel az atyaság akkor jön létre, ha befogadjuk a Fiát. Jézus azt is elmondta, hogy határvonal van a világ és Isten Országa között. Döntenünk kell, hogy a határnak melyik oldalára állunk. Minél jobban beteljesedsz Istennel, annál inkább megjeleníted az Ő dicsőségét. Ilyenkor a világiak úgy látják, hogy van valami plusz a keresztényekben.

Meg kell őrizni ezt a fajta másságot, és a gyermekeink számára is vonzóvá kell tenni. Meg kell nekik mutatni, hogy Isten már itt a Földön is ad jó dolgokat, sőt csak jót ad. Aki megtapasztalja Isten jóságát, annak már beszélhetnek bármit, ő azt válaszolja, hogy ismeri azt a Személyt, hiszen személyes kapcsolatban van Vele.

Nehéz idők jönnek, erre figyelmeztet a Biblia. Nem lesz elég hetente egyszer eljönni összejövetelre. A világ gyűlöli a keresztényeket, de ha ez Jézus miatt van, akkor ez nem probléma. Bátran álljunk ki Isten igazsága mellett! Senki ne gondolja, hogy az örökkévalóságban lesznek azonos nemű párok!

AMIKOR A TANÍTVÁNYOK AZT KÉRDEZTÉK, HOGYAN IMÁDKOZZANAK, AKKOR JÉZUS VÁLASZUL A MI ATYÁNK KEZDETŰ IMAMINTÁT ADTA NEKIK.

Jézus korában az atyaságnak nagyon nagy tisztelete volt. Az ötödik parancsolat az atyaságról szól, és ez került a második kőtáblán az első helyre. Jól lesz dolga annak, aki tiszteli atyját és anyját, és hosszú életű lesz a földön. Azért tartja ezt Isten nagyon fontosnak, mert az engedelmesség kulcsa az Isten által rendelt tekintélyeknek való engedelmesség. Aki nem képes az Isten által rendelt tekintélyeknek engedelmeskedni, az Istennek sem fog tudni. Lehet kérdéses az, hogy a barátodat Isten rendelte-e melléd, de az nem, hogy gyermekként az apád Istentől rendelt tekintély-e fölötted.

Amikor Jézus az Atyáról beszélt, abban az időben szinte mindenkinek volt atyja. Nem olyan mogorva személyek voltak, aki elől menekülnek a családtagok. Azt is meg kell viszont említeni, hogy a mi kultúránkban nem feltétlenül ugyanazt jelenti az atyaság, mint amit a Biblia szerint jelent. A bibliai atyaság semmiképpen sem basaság.

A CSALÁD IGAZGATÁSA NEM MAGÁNÜGY. AKI ANNAK TARTJA, AZ MÉG KÍVÜL VAN ISTEN ORSZÁGÁN. AZ IGE TANÍTÁSA SZERINT KELL NEVELNI GYERMEKEINKET, NEM INGERELVE ŐKET, HANEM ÚGY, HOGY ÉLVEZETES LEGYEN A TÁRSASÁGUNK.

Ezzel érhetjük el, hogy a gyermek jól érezze magát velünk. Isten sem dresszúráz minket állandóan, hanem ad egy szabadságot, amin belül önállóan dönthetünk. Hamar megtanulja egy keresztény, hogy jó az Isten által megszabott kereteken belül maradni.

„Ti is atyák ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek azokat az Úr tanítása és intése szerint.”

A neveléssel kapcsolatos parancs nem úgy kezdődik, hogy „ti pedagógusok”, sem úgy, hogy „ti anyák”, ami azt jelenti, hogy a gyermekek nevelése elsősorban az atyák feladata, amit Isten számon fog kérni minden atyán. Az eredményes neveléshez szükséges, hogy jól ismerje az atya Istennek a törvényeit. A viszonosság általános törvénye természetesen ezen a területen is működik.

AZT TEGYÜK A GYERMEKÜNKKEL, AMIT SZERETNÉNK MI MAGUNK IS KAPNI ISTENTŐL.

A korrekció jó dolog; Isten azokat dorgálja meg, akiket szeret. Amennyiben eltérünk az Igétől, jogos a dorgálás, mert van lehetőségünk megismerni Isten Beszédét.

A siker nem automatikusan jön. Engedelmességben, szorosan kell járni az Úrban, nem kettős életet élve. A keresztény a hét minden napján legyen keresztény, akárhol is van. Amikor teljesül az, hogy az Ige átitatja az életedet, akkor már elvárás, hogy tanítani kell a gyermekeket. Kell dolgozni is, de meg kell találni az egyensúlyt a munkával és a családdal töltendő idő között.

A fiatalok több időt töltenek manapság a médiával, valamint az iskolában, mint amit a családban és a gyülekezetben. Ezen az arányon változtatni kell, hogy a fiatalok számára vonzó legyen a keresztény élet. Gyermekeink üdvössége, jóléte a mi felelősségünk. Ne azt lássák, hogy nincs más szórakozásunk, csak a TV és az internet!

Érdemes átgondolnunk az életritmusunkat. Ma már világi emberek is rádöbbennek, hogyan rontják el az életüket azzal, hogy nem hagynak elég időt a családjukra. Márpedig a gyermekednek helyetted senki más nem lehet az apja. Más feladataidat viszont el tudják mások is látni.

Ha valaki úgy nő fel, hogy neki az apja egy rém, vagy egy üres valaki, annak nehéz arról beszélni, hogy Isten Atya. Meg kell tanulni a gyermeket dicsérni, jutalmazni. A számonkérés során pedig figyelemmel kell lenni arra is, hogy mennyi volt a saját szülői szerep az adott esetben – adtál-e a gyermekednek segítséget abban a dologban? Fontos az is, hogy ne viselkedjen másképpen a szülő otthon, mint a gyülekezetben, máskülönben a gyermek megkérdezheti az apjától, hogy vajon a beszédének, vagy a tetteinek higgyen.

AZ ÚRTÓL ELTÁVOZOTT GYERMEKEKÉRT KELL IMÁDKOZNI AZZAL A HITTEL, HOGY AZ ÚR HELYRE TUDJA HOZNI AZT, AMIT A KÁRTEVŐ TÖNKRETETT.

A gyermekekkel már kicsi korukban is kell beszélgetni, különben később már nem lesz erre nyitott. A beszéden keresztül jut el az Ige hozzá. Jó, ha úgy nő fel a gyermek, hogy az atyjához mindig szólhat, mert ő ott van, és megvigasztalja, ha kell; segít, ha ő nem tud valamit megtenni. Elfogultan, őszintén, önzetlenül szereti, mindig jót akar neki. Ilyen a mennyei Atya is: a személyünket szereti, de a cselekedeteinkkel kritikus.

Mikor kell elkezdeni a gyermekkel a beszélgetést? Már az anyaméhben! Aki ezt teszi, annak a hangja a gyermek számára – annak világra jötte után – már ismerősen fog csengeni.

KISZÁMÍTHATÓ KÖVETELMÉNYEKET ÁLLÍTSUNK A GYERMEKEK ELÉ, MÉGPEDIG TANÍTÁSSAL EGYÜTT, NEM PEDIG ÚGY, MINT A POROSZ NEVELÉSBEN, AHOL A VAK ENGEDELMESSÉG AZ ELVÁRÁS.

A feleségek támogassák, bátorítsák a férjüket; ne fogjanak össze a gyermekkel az apa háta mögött. Védelmezzék az apai tekintélyt, akkor ők is elvárhatják majd az anyai tekintély védelmezését a férjük részéről.

ELHANGZOTT IGÉK:
János evangéliuma 4:23-24, 8: 28-29, 10:26-30, 17:4-30
Mózes II. könyve 3:13-14
Máté evangéliuma 6:9-13
Efézusbeliekhez írt levél 6:1-3
Mózes V. könyve 11:18-28
Kolossebeliekhez írt levél 3:22-24

Hrabovszki György jegyzete