Ptolemaios Philopater (i.e. 221-203) egyiptomi király, aki a IlI. Antiochussal vívott harcok során területeket vesztett, i.e. 217-ben újra hadat üzent, és egy hetvenezres sereggel vonult fel. Palesztina határán, Laphia mellett megvívott csatában Ptolemaios széjjelzúzta Antiochus erőit.
Antiochus nemcsak hatalmas seregét vesztette el, neki magának is a pusztaságban kellett elrejtőzködnie, és kis híján fogságba került. Éppen csak megúszta a halált - ahogy a 11. vers előre megmondta.
A másik oldalon, ha Egyiptom királya a Laphia melletti győzelem után bevonult volna Szíriába, az egész birodalmat lesöpörhette és meghódíthatta volna, ö azonban ehelyett lemészároltatta az ellenséges katonák tízezreit, majd büszkeségtől és gőgtől telve lemondott az ellenség további üldözéséről. Ennek megfelelően egy idő után Egyiptom újra csak hanyatlani kezdett. A 12. vers próféciája épp erről szól.
"Mert az északi király visszatér, és az előbbinél nagyobb sokaságot állít, néhány esztendő múlva nagy sereggel és nagy készlettel jő bizony."
III. Antiochus viszontagságos pusztai vándorlása után végül is hazatért. Dühödten, bosszúért lihegve készült az Egyiptom elleni újabb hadjáratra. Végre eljött a rég áhított lehetőség! Ptolemaios Philopater és felesége titokzatos módon, minden érthető ok nélkül meghalt i.e. 203-ban, és egyetlen fiúk, V. Ptolemaios Epiphanes került trónra, ő azonban ekkor még csak kisgyermek volt.
Megragadva az alkalmat Szíria többször is, mint a dagály hullámai, betört Egyiptomba. A 13. versszakban olvashatjuk az erre vonatkozó próféciát.
„És azokban az időkben sokan támadnak a déli király ellen, a te néped erőszakos fiai is felkelnek, hogy beteljesítsék a látomást, de elhullanak." (11, 14)
Abban az időben Izrael Egyiptom fennhatósága alatt volt, és a Ptolemaios családból való Scopas tábornok helyőrsége védte Jeruzsálemet. Scopas szimpatizált a zsidókkal, támogatta őket a templom felújítási munkálataiban, és sok más módon is segítségükre volt.
Ennek ellenére, mikor Szíria megtámadta Egyiptomot, sok zsidó a szíriaiak oldalán Egyiptom ellen fordult. Az volt a tervük, hogy a háborús konfliktust kihasználva lerázzák magukról az egyiptomi igát. A terv azonban kudarcba fulladt. Izraelt magatartásáért a rabló, hálátlan nemzet jelzővel bélyegezték meg. Ezt az eseményt prófétálja meg a 14. versszak.
"Mert eljő észak királya, és töltést emel és beveszi az erősített várost; és délnek seregei meg nem állanak, sem az ő válogatott népe, és semmi erő nem bír ellene állni." (11, 15)
A Scopas vezette egyiptomi sereg a Jordán felső folyásánál, Famia városa közelében szállt szembe a szíriai csapatokkal. Súlyos vereséget szenvedtek, ezért Sidon városába kellett behúzódniuk, mely az akkori kor legerősebb várának számított. A szíriaiak azonban töltéseket emeltek az egész város köré és megostromolták Sidont, mely végül elesett i.e. 199 és 198 között. Scopas megadta magát, így szíriai fennhatóság alá került Palesztina egész területe, sőt még Gáza is, épp ahogy Dániel próféciája mondja. A legjobb egyiptomi tábornokok, Eropas, Manacles és Demonius teljes erővel próbálták felszabadítani Scopast az ostromgyűrűből, de mindnyájan sikertelenül.
16 És az, a ki reátört, a maga tetszése szerint cselekszik, és senki sem lesz, a ki ellene álljon, és megállapodik a dicsõ földön, és megsemmisül az az õ kezétõl. 17 Azután maga elé tûzi, hogy bemegy az õ egész országának erejével, és békés szándékot mutat, és leányasszonyt ad néki [feleségül,] hogy megrontsa, de az nem áll meg és nem tart vele. (11,16-17)
Szíria, miután szétmorzsolta Egyiptomot, felelősségre vonta a zsidókat, akik korábban föllázadtak ellene, és Jeruzsálem újra III. Antiochus uralma alá került. Mikor azonban Antiochus meglátta, hogy Róma terjeszkedése Itáliából kelet felé számára is veszélyt jelent, elhatározta, békét köt Egyiptommal, nehogy a további konfliktusok veszélyeztessék országa biztonságát.
Terveit azáltal próbálta megvalósítani, hogy gyönyörű lányát, Kleopátrát a hétéves V. Ptolemaios Epiphaneshez adta feleségül i.e. 192-ben. Azt remélte, hogy ezen a házasságon keresztül az egyiptomi trón irányítását is kezébe veheti. Kleopátra azonban férjével, Ptolemaiossal tartott a vitás ügyekben, így Antiochus béketerve kudarcba fulladt. Ezt a helyzetet a legapróbb részletig leírja a 17. vers próféciája.
"És fordítja orczáját a szigetekre, és sokat elfoglal; de az õ gyalázatosságának véget vet egy vezér, a mellett, hogy megfizet néki az õ gyalázatosságáért. 19 És fordítja orczáját a maga országának erõsségeire, és meghanyatlik, elesik és nem találtatik meg." (11,18-19)
Antiochus végül feladta egyiptomi terveit, és figyelmét arra a római követre fordította, aki keleti utazása során Lysimachusnál találkozót adott neki. A követ ajánlatot hozott: Antiochus hódoljon be és fizessen sarcot Rómának. Antiochus azonban dölyfös választ adott: „Ázsiának semmi dolga Rómával, és nem fog engedelmeskedni parancsainak.”
E sértő magatartás láttán Róma kereste az alkalmat, hogy bosszút álljon Antiochuson. Időközben Antiochus az egyiptomi sikereken felbuzdulva Nagy Sándor nyomdokait követve nyugat felé, Európába is hadjáratot indított. Szerette volna Görögországot uralma alá hajtani. Az európai hadjárat azonban vereséggel végződött.
A sziriai sereg támadását először Athéntől északra, Turmophynál állították meg i.e. 191-ben. Két évvel később a római konzul, Scipio által vezetett sereg újra súlyos csapást mért a szíriaiakra Magnesia városa mellett, Efézustól délkeletre a Meander folyó partján.
III. Antiochus alaposan megtépázott önbizalommal tért haza a sikertelen hadjáratból. Nem sokkal később, miközben épp egy templomot akart kifosztani Elymais tartományában egy orgyilkos végzett vele. Ezek a történelmi tények pontosan összevágnak Dániel próféciájának 18. és 19. verseivel.
„Ennek helyébe jön az, a ki adószedőt jártat végig az ország dicső földén, de rövid időn megrontatik, noha nem haraggal, sem viadalban." (11,20)
III. Antiochus halála után IV. Seleucos Philopater került trónra, ő behódolt Rómának, és évente többezer talentum sarcot fizetett. Hamar kimerültek azonban kincsestárai, ezért saját népére kemény adókat vetett ki, és adószedőket küldött ki a neki sarcot fizető területekre.
Seleucos egy Heliodorus nevű adófizetőt a zsidókhoz küldött, ő a jeruzsálemi templom kincseiből akarta összeszedni a szükséges összeget, de hirtelen, minden látható ok nélkül meghalt. A 20. versszak pontosan erről beszél.
