Hosszútűrés
Nagyon gyakran megtörténik, hogy amikor emberek új életet kezdenek egy kapcsolatban, akkor elhatározzák, hogy soha többé nem hagyják felhalmozódni a megoldatlan problémákat, és ha felmerül valami gond, addig nem mennek tovább, amíg azt meg nem oldják. Csodálatra méltó ez a hozzáállás, de a gyakorlatban nem valószínű, hogy az aznap délutáni vagy a másnapi tea idejére sikerül rendezni azt a problémát. A valóság az, hogy egy egész seregnyi nézeteltérés és probléma adódhat egy kapcsolatban, amelyek egyáltalán nem igényelnek problémamegoldást. Amire ilyen esetekben szükség van, azt az Újszövetség úgy nevezi, hogy hosszútűrés.
Olyan dolgok tartoznak ide, mint apró kis szokásaink, egyéni beállítottságaink, viselkedésünk csiszolatlanságai, az a mód, ahogyan dolgainkat tesszük vagy kifejezzük magunkat: mindaz, ami a másik embert idegesíti. Általában olyan dolgokról van szó, amelyek kizárólag azért válhattak problémákká, mert már eltávolodtunk egymástól. Például: a misszionárius nem az éghajlat, nem egészségi állapota vagy valamilyen üldözés miatt tér haza kudarcélménnyel munkaterületéről, hanem azért, mert nem tudta elviselni egyik munkatársát, aki horkolt, vagy csak nyitott (vagy csukott) ablak mellett tudott aludni.
A hosszútűrés azt jelenti, hogy nem háborítanak vagy mérgesítenek fel bennünket indokolatlanul embertársaink hibái vagy gyengéi. Ez nem egyszerűen engedékenységet, toleranciát vagy beletörődést jelent, hanem azt hogy segítünk egymás terhét hordozni. “Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben.” Az elfogadás a személyre irányul, a hosszútűrés pedig a viselkedésére.
A Zsidókhoz írt levél írója szerint ez egy papi erény. A pap “képes együttérezni a tudatlanokkal és tévelygőkkel, mivelhogy maga is körül van véve gyarlósággal”. Ez megmutatja annak két legfontosabb okát, amiért gyakran nehéznek találjuk a hosszútűrést. Az egyik a szánalom hiánya és az, hogy nem tudunk azonosulni a másik ember kudarcaival, a másik pedig az, hogy nem vagyunk hajlandók szembenézni saját gyengeségeinkkel és le nem leplezett szokásainkkal, amelyek valószínűleg ugyanolyan idegesítők mások számára.
De ha nincs bennünk elegendő hosszútűrés, odamehetünk érte Nagy Főpapunkhoz. “Gondoljátok meg azért, hogy ő ily ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy el ne csüggedjetek, lelkeitekben elalélván.”
A hosszútűrés nem feltétlenül azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagyunk valamit, hanem azt, hogy türelmesen és gyengéden kivárjuk a megfelelő alkalmat, amikor pozitív módon, segítőkészen tudjuk megközelíteni az adott problémát. Amikor Isten a felszínre hoz valamit az életemben, gyakran elámulok azon, hogy olyan sokáig elviselte, és kivárta a megoldására legmegfelelőbb alkalmat. Más szavakkal: a hoszszútűrés szabaddá tesz minket attól a kényszertől, hogy azonnal reagáljunk vagy odavágjunk.
Ezenkívül ez megadja nekünk a lehetőséget arra, hogy lépéseket tegyünk embertársunk megvédelmezésére olyan kísértésektől és nyomásoktól, amelyekről tudjuk, hogy különleges problémát jelentenek a számára.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
