Amikor idáig eljutottam, elkezdtem kivetíteni a megbékélés módszertanára mindazt, amit megértettem. Az általános felfogás szerint a megbékélést ugyanúgy kell megközelíteni, mint bármely más problémát. Ez a módszer nagyon egyszerű: keresd meg a problémát, derítsd fel az elképzelhető megoldásokat, válaszd ki a legjobbat, alkalmazd a megoldást, aztán célegyenesben a megbékélés!
A baj csak az, hogy ez nem működik. Ez a módszer nagyon jól alkalmazható akkor, ha elromlik egy gép, vagy valami szervezési, üzemeltetési gondot kell elhárítani, de a kisebb ügyeket leszámítva szinte teljesen hatástalan a személyek vagy fajok közötti nézeteltérések elsimításában.
Rögtön az elején ott van az a gond, hogy a kapcsolati problémák, amelyek már jó ideje egyre csak mélyülnek, annyira összetettek, hogy gyakorlatilag lehetetlen az összekuszálódott szálakat kibogozni, és az objektív igazsághoz eljutni.
Eszembe jut egy házaspár, akik keserűen vitatkoztak valamin, amit a férfi írt egy levélben, hét évvel korábban. A nő azt állította, hogy férje ezt és ezt írta. A férfi viszont azt mondta, hogy felesége hazudik, mert ő ezt és ezt írta. És ez így ment a végtelenségig.
Mindketten szilárdan meg voltak győződve arról, hogy ők emlékeznek pontosan az eseményekre, de mint megtudtam, a kérdéses levelet már vagy öt évvel azelőtt elégették. Egyedül Isten a tudója annak, mi is állt abban a levélben. Ez az eset eltúlzottnak tűnhet, de egyáltalán nem egyedi. Az emberi emlékezet nagyon szelektív tud lenni abban a kérdésben, hogy mi az, amit elraktároz, és mi az, amit nem.
Továbbá a problémamegoldás erőfeszítései gyakran több terhet helyeznek a már amúgy is feszült kapcsolatra, mint amit az elhordozni képes. Emlékszem olyan alkalmakra, amikor házassági tanácsadásaim során ragaszkodtam ahhoz, hogy legalább egy problémának járjunk a végére, és amikor végre sikerült megállapítanunk az objektív tényeket, azt kellett tapasztalnom, hogy mindketten még mélyebben meg vannak sebezve és még keserűbbek a másikkal szemben, mint akkor, amikor az egészet elkezdtük.
Az a fél, akiről bebizonyosodik, hogy neki volt igaza, most igazolva látja keserűségét, és még nagyobb haragra gerjed a rajta esett igazságtalanság miatt. A vétkes fél viszont dühös lesz, amiért kihúzták a talajt önigazoló magatartása alól, és még jobban megmakacsolja magát abban az elhatározásában, hogy valamilyen módon bosszút áll. Továbbá kicsi a valószínűsége annak, hogy ebből az egyetlen esetből következtetni lehet a fel nem derített problémákra is.
De ha megnézem, hogyan békül meg Isten, akkor azt kell tapasztalnom, hogy ez a fajta problémamegoldás nagyon távol áll az Ő módszereitől. Nem mondja azt, hogy: “Az életedben ez és ez a probléma. Mielőtt egyáltalán beszélhetnénk kibékülésről, le kell ezzel számolnod.” Ő semmi ilyesmit nem tesz.
A helyzet az, hogy amikor odamegyek Istenhez, még csak nem is tudom, mi az én igazi problémám. Lehet egy-két jellemző bűnöm, de ez minden, amit ezekről el lehet mondani. Ezek csak illusztrálják azt a tényt, hogy elidegenedtem Istentől, és megbékélésre van szükségem. Az igazi problémáimnak csak később, sokkal később ébredek a tudatára.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
