2014. január 23., csütörtök

Derek Prince - Hogyan semmisíti meg Krisztus a sátán munkáját? 16.

A megigazulás tudata a legalapvetőbb itt a földön. Ez az üdvösség sisakja. Rengeteg dolog vádolja, kárhoztatja, ijeszti az embert, és azt az érzést kelti, hogy el vagy szakasztva Istentől, és senki nem tud neked segíteni. Ezek vallásos démonok. Nagyon sok vallásra jellemző, hogy bűntudat alá vezeti az embert és nem viszi tovább. A bűntudat alatt levő ember sokkal kevesebbre képes, mert a bűntudat felemészti az energiáját, lebénítja, megmerevíti az embereket. Isten ereje hozza azt a hitet, hogy felszabaduljon belőle. Fontos az embereket bűnismeretre vezetni, de utána tovább kell lépni a bűnbocsánatra. A bűntudat egy életérzés, körülveszi az embert, de Jézus ettől felszabadít. Vallásos háttérből jövők nagyon könnyen bűntudatba esnek. De van a dolognak egy másik oldala is. A hamis önigazultság. Ez olyankor áll elő, amikor valaki semmit sem hajlandó elfogadni, hanem automatikusan védekezik. Az ilyen emberek viszont belekerülnek egy stagnáló állapotba. A keresztény életben fontos az egyensúly kialakítása az üdvbizonyosság és a bűnök megítélése között úgy, hogy el tudjam fogadni, ha az Úr megítél egy emberen keresztül.
Az önigazultság viszont beengedi az öncsalást, és az ilyen emberek vannak a legnagyobb veszélyben. Fel kell ismerni, mikor vádol az ördög és mikor a lelkiismeret. A megigazultságban való hit az Jézusban való hit, és a dolgokra úgy reagál, hogy Jézusban van megoldás minden problémára.

A kapcsolatokban a békesség fontosabb, mint az igazság. Ezért ha az igazság békétlenséget hozna be, inkább ne mondd. Az alázat belső magatartás, hajlíthatóság Isten felé. Róma 8,1. Mikor szűnik meg a kárhoztatás?

Három feltétele van a kikezdhetetlenségnek:

1. Krisztus Jézusban vagyok, tehát engem az óember semmiképpen nem ural, sem az érzéseimet, sem a gondolataimat.

2. Nem test szerint járok, hanem szellem szerint; nem úgy járok, ahogy eszembe jut valami, vagy a kívánságaim irányítanának. Az új embert a hit irányítja, tudja mi Isten akarata, a Szent Szellem akarata. Az óembert a vágyak irányítják.
Egy példa arra, hogy hogyan tudjuk a kettőt megkülönböztetni. Az ember elutazik valahova autóval, baleset éri, az autó összetörik. Ha az Úr indította, akkor van egy biztos hit, hogy az Úr megmenekít ebből a helyzetből, hiszen Ő küldött. Ha csak egy gondolat volt, akkor jogos a vádlás, a kárhoztatás.

3. A Szent Szellem vezetése szerint járok. Amikor valaki kikerül a Szent Szellem vezetése alól, jogos a kárhoztatás. Ilyenkor első a bűnbánat, utána a démonűzés. De ha tudod, hogy az Úr akaratából tettél valamit, akkor nem tanácskoztál testtel és vérrel.

Ez az egyik legfontosabb az ember életében: megtartani a megigazultságban való hitet és nem átesni az önigazultságba. A gyülekezet egyik fontos feladata a bűnök megítélése, és ennek alá kell vetni magunkat és szabadságot adni a Szentléleknek, hogy ezt csinálja, mert különben egy helyben fogsz állni.
Gyakori reakció a megítélésre a sértődöttség, érzékenység, keserűség. Ez mind védekezési reakció, hogy a másik hagyja abba, mondván; "Milyen rossz gyümölcsöt hozott!" Agresszív típusúaknál pedig nagy az ellentámadás, és ha nem is szembe, mert nagy a tekintélyed előtte, akkor később. Vannak olyan országok, amelyek vesztesek voltak egy háborúban, és nem voltak hajlandóak felejteni, és amikor tehették 30-40 évvel később állt bosszút, "törlesztettek".

Ez egy általános reakció, mélyen húzódik az emberben, hogy ha megütnek, akkor visszaütök, ha nem most, akkor később. A megigazulás tudatát főleg az ördög felé kell hangsúlyozni. Mert ha ő mondott neked rosszat és elfogadod, még rosszabb lesz. De ha az Úrtól van (férjedtől, elöljáródtól) fogadd el, mert nem biztos, hogy a kárhoztatás hangja.