Másodszor: meg kell nyitnunk a szívünket egymás előtt. Gyakran szükség van arra, hogy szavainkkal közeledjünk a másik emberhez, vagy testileg megérintsük egymást. Feltűnt nekem, milyen gyakran írja a Biblia Jézusról, hogy amikor a szíve megindult valakin, akkor megérintette, kinyújtotta felé a kezét, vagy kézen fogta. Ilyen szavakkal szólt hozzájuk: “Fiam, leányom, leányka, asszony”.
Időnként látom az emberek szemében, vagy hallom a hangjukon az ilyenkor átélt meglepetést. Rájönnek, hogy azelőtt még soha az életben nem sikerült megérinteniük a másik ember igazi személyiségét. Olyan csoportokban, ahol korábban keserű viszályok és megosztottságok voltak politikai kérdések, vagy bizonyos alapelvek miatt, ugyanilyen mondatokat hallhatsz: “Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen remek fickó”, vagy “Ha egyenként megnézzük őket, egész rendes emberek”.
Harmadszor: ha megbánással és alázattal megyünk oda egymáshoz, akkor bocsánatot kérhetünk, és megbocsáthatunk egymásnak elidegenedésünk miatt, és a Kereszt békéltető munkájába vetett hittel befogadhatjuk egymást egy új kapcsolatba. Ne veszítsd szem elől azt a tényt, hogy ez egy hitbeli lépés! Ugyanúgy hitbeli lépés, mint amikor üdvösségünk érdekében elfogadjuk Krisztust, mivel amit elfogadunk, az maga az üdvösség, a Kereszt munkája, amit a szétesett kapcsolatok helyreállítása érdekében tesz. Hit által egy magasabb szinten tapasztaljuk meg, mit jelent igaz embernek lenni, mivel helyreáll kapcsolatunk egy embertársunkkal. Ha ezt esetleg furcsának találod, akkor olvasd el Jób könyve 33. részének 26. versét, ami arról beszél, hogy Isten visszaadta valakinek az igazságát, és a szövegösszefüggésből látni fogod, ez azt jelenti, hogy Isten meggyógyította, és helyreállította testének jó kapcsolatát a környezetével.
Ez az a pont, ahol a szív megváltozik, ahol áradni kezd a szeretet azok felé, akik valamikor ellenfeleinkké vagy ellenségeinkké váltak. A múltbeli kudarcok és csalódások ellenére újjászületik a bizalom, és mi, akik megszegtük ígéreteinket, vállalt kötelezettségeinket és eskünket, újból megbízhatók lehetünk. Nem véletlen, hogy a Kereszt változtatta hűséges apostollá Pétert, aki megtagadta Krisztust, és másokat, akik hűségfogadalmuk ellenére elhagyták Őt.
Az is itt történik meg, hogy más szemmel kezdjük nézni a másik embert, és olyan értékeket fedezünk fel egymásban, amelyeket már régen elveszítettünk. Eszembe jut egy asszony, aki ezen a ponton így szólt: “Rájöttem, hogy érdemes volt megmentenünk a házasságunkat, mivel a férjemet érdemes volt megtartani, és azt hiszem, engem is”.
És végül: valószínűleg ezen a ponton, ahol az egyik ember találkozik a másikkal, támad fel az a különös, kielégíthetetlen kíváncsiság, hogy megismerjek másokat, és hogy engem is megismerjenek.
Hogy mi történik ezen a ponton, az egyénenként változik, és rendkívül széles skálán mozog. Amint megfigyelhettem, ugyanannyira személyre van szabva, mint az, amit az emberek az újjászületés során megtapasztalnak, ugyanis nem valamiféle technikával van dolgunk, hanem egy személyes találkozás jön itt létre. Egyesek számára ez egy azonnali átváltozást jelent, mint amilyen egy hirtelen megtérés. Emlékszem egy házaspárra, akik rendkívüli mértékben elidegenedtek egymástól, és mély sebeket hordoztak. Több mint két évet töltöttek egymástól távol. A férfi keresztény lett, kibékült a feleségével, és újból szerelmesek lettek egymásba. És mindez egyetlen hét leforgása alatt történt. Másoknál ez fokozatosan zajlik le: az egymás felé való kinyúlás, a kezdet sokkal tapogatózóbb és óvatosabb. Ott van a levegőben annak valóságos, de alig észrevehető felismerése, hogy a dolgok megváltoztak, valami új és mélyreható dolog történt közöttük.
Ott, ahol egy egész csoport van érintve, szükségszerűen az utóbbi változat az általánosabb, mivel a csoport tagjai különféleképpen, más és más tempóban jutnak el a megbékéléshez.
De a végeredmény lényegét tekintve mindig ugyanaz: híd épül a szakadék fölött, és azok, akik elidegenedtek egymástól, akik között megszűnt az élő kontaktus, újra megtalálják egymást.
De egymás elfogadásával együtt azt is felismerjük és elismerjük, hogy meg kell változnunk. Most már rá tudjuk szánni magunkat arra, hogy szembenézzünk azokkal a változásokkal, amelyek a megbékéléssel egyidőben szükségessé váltak, képesek vagyunk segíteni egymásnak ezekben a változásokban, függetlenül attól, mennyire kényelmetlennek és nehéznek tűnnek is kezdetben. Azt fogjuk tapasztalni, hogy Isten kegyelme új kezdettel ajándékoz meg minket. Új erő árad belénk. A kialakuló kapcsolat szövetségre épül, ezért változás, sőt radikális változás közeledik. Nem tehetjük meg, hogy visszacsúszunk a régi kerékvágásba: ha akkor nem volt jó úgy, ahogy csináltuk, akkor most sem lesz jó. Új tervrajzot kaptunk a kezünkbe. Arra köteleztük el magunkat, hogy egy szilárd kapcsolatot építünk rá arra a négy pillérre, amit a könyv korábbi fejezeteiben kifejtettünk: a szeretet, a bizalom, a tisztelet és a megértés oszlopára.
“Bárcsak tudtam volna mindezt húsz évvel ezelőtt, amikor megnősültem! - sóhajtott fel egyszer egy középkorú férfi. - Szükségem lett volna valami vezérfonalra, és olyan súlyos bajt okoztam tudatlanságból, mintha rosszindulatból tettem volna mindent.”
Még a problémákkal is megújult reménységgel nézhetünk szembe, mivel találtunk egy biztos pontot, ahol megvethetjük a lábunkat, miközben ezekkel birkózunk. Csak most kezdhetünk el foglalkozni a problémákkal. Nem előbb, csak most!
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
