Dave Hunt - Uralkodás a föld királyain 1.

Féljen azért mindenki haragunktól
és bosszúnktól, ugyanis Jézus Krisztus az, aki
minket [pápákat] minden ember bírójává tett;
még maguk a királyok is alá vannak vetve
hatalmunknak.
I. Miklós pápa (858-67)

Itália népét Isten az 0 különleges kegyelme által
minden nép fölé emelte azzal, hogy a pápa
személyében egy szellemi birodalmat adott neki.
A pápa az, aki ledönti trónjukról a nagy
királyokat és a hatalmas uralkodókat, és ő emel
trónra másokat; ő az, akinek a legnagyobb
birodalmak is régóta (mást soha meg nem illető)
kegyelettel adóznak; ő az, aki udvaroncainak
olyan gazdagságot osztogat, ami egyetlen
királynak vagy császárnak sem állt módjában.
Padua Provost és Professor Carrerio, 1626

A pápai hivatal az, ami királyokat és uralkodókat vet lába alá.
J. H. Ignaz von Döllinger

Az utolsó megkülönböztető jellemvonás, amit János apostol a fenevadon ülő asszonyra vonatkozóan ad az az, hogy „város, amely uralkodik a föld királyain” (Jelenések 17,18). Létezne olyan város, ami ténylegesen uralkodik a világ kormányain? A történelem tanúsága szerint igen, és csakis egy ilyen város volt és van: Róma. Miután püspökei elkezdték pápáknak nevezni magukat, és azt állították, hogy ők a császárok utódai, az egész világra kiterjedő szuverenitás birodalmi hatalmát követelték a maguk számára.

Nézzük meg például III. Sándor pápa (1159-81) gőgös imperializmusát! Kijelentette, hogy „a pápa hatalmának alá van rendelve a királyok hatalma is”, és kiközösítette I. Frigyes német-római császárt, Németország és Itália királyát. Bár megkísérelték megbüntetni ezért a pápát, Frigyes hadserege vereséget szenvedett a pápai hadseregtől. A legyőzött császár elment Velencébe, hogy bűnbocsánatot és feloldozást nyerjen, és megígérte, hogy „mindig alá fogja vetni magát a római egyház tekintélyének”. Képzeljük csak el, hogy egy egyház katonai erővel uralkodik a világban! Egy katolikus történész, Fortunatus Ulmas lelkesen így írja le az eseményeket:

"Amikor a császár a pápa színe elé érkezett, levetette birodalmi palástját, és két térdre ereszkedett, fejét pedig a földig hajtotta. Sándor pápa odament hozzá, rátette a lábát a nyakára, miközben a bíborosok hangosan kiabálták: „Te sárkány!”
Rőtszakállú Frigyes másnap megcsókolta Sándor lábát, és lovát gyeplőjénél vezetve tért vissza a főpapi palotába...
A pápaság ekkorra már olyan hatalomra tett szert, amilyen hatalommal azelőtt még soha nem rendelkezett. Péter kardja legyőzte a Császárét!"

Péter nem volt igazán alkalmas kardforgatásra: amikor egy fejet akart levágni, csupán egy fület ért a kardja. Jézus Krisztus megdorgálta tanítványát, meggyógyította a sebesült fülét, és aztán megengedte a katonáknak, hogy elvezessék. A korai egyház nagyon is tisztában volt azzal, hogy Jézus Krisztus követői nem forgatnak kardot és nem ragadnak lándzsát az Ő megvédelmezésére. Az Ő királyságának - ami „nem e világból való” — először azoknak a szívében kell megvalósulnia, akik hisznek Benne mint Megváltójukban, aki meghalt bűneikért. Ezek az igazi tanítványok Jézust az elutasítottság, szenvedés és a kínhalál ösvényén is követték. Vajon hogy tudtak eljutni azok, akik magukat Krisztus helytartóinak mondták, olyan világi magaslatokra, ahonnan uralkodóknak parancsolhattak, hadseregeket verhettek meg, és legyőzött uralkodók nyakán taposhattak?