A királyok palotákban laknak, szolgáik vannak, és alattvalóik fölött gyakorolt abszolút hatalmuk következtében óriási vagyonokat halmoznak fel. Ebből talán sejteni lehet, hogy milyen gazdag az a város, amelyik a föld királyain uralkodik. Így van ez a fenevadon ülő asszony esetében is „megékesíttetett vala arannyal és drágakővel és gyöngyökkel”, illetve „kezében egy aranypohár vala” (Jelenések 17,4).
Az aranypohár „tele (van) utálatosságokkal és az ő paráznaságának tisztátalanságával”, ami azt mutatja, hogy erre a vagyonra tisztátalan módon tett szert. Baronius bíboros, aki ugyan a pápaság védelmezője, maga is elismerte, hogy Szent Péter székében olyan szörnyetegek ültek, akik „tele voltak kéjvággyal és ravaszsággal, a gonoszság minden formájával, és áruba bocsátották Szent Péter székét kegyenceiknek”. Annales Ecclesiastici (Egyházi évkönyvek) című XVI. századi művében így ír:
"A római egyház... selyembe öltözött, drágakövekkel volt ékesítve, és nyilvánosan áruba bocsátotta magát aranyért... Papok, különösen pápák, soha nem követtek el annyi házasságtörést, nemi erőszakot, vérfertőzést, rablást és gyilkosságot... [mint a középkorban]."
Petrarca, a birodalom koszorús költője az avignoni pápai udvarról megvetően azt írja, hogy „az emberiség szégyene, a gonoszság fertője, a világ összes szennyét összegyűjtő kanális. Ott Istent megvetik, egyedül a pénzt imádják, és az isteni és emberi törvényeket lábbal tiporják. Mindenhol a hazugság terjeng: a levegőben, a földön, a házakban és legfőképpen a hálószobákban”. Avignonra mint „a Nyugat Babilonjára utalva Petrarca kijelentette:
"Itt uralkodnak a galileabeli szegény halászok utódai... arannyal megrakva, bíborba öltözötten, dicsekedve az uralkodóktól és a nemzetektől zsákmányolt javakkal. A szent magány helyett bűnözők seregét találni, a józanság helyett buja estélyeket..., az apostolok mezítelen lábai helyett... arannyal felcicomázott lovakat. Az arany már lassan szinte mindent elborít, ha az Úr nem ítéli meg ezt a pazar fényűzést."
A középkori Róma gazdagságáról de Rosa így ír: „A bíborosok hatalmas palotákat tartottak fenn számtalan szolgával. Egyik pápai tanácsos azt állította, hogy bármikor is keresett fel bíborost, azt mindig aranyérméit számolgatva találta. A Kúria olyan hivatalnokokból állt, akik tisztségüket pénzen vásárolták meg, és a nagy költséget valahogyan feltétlenül be akarták hajtani... A püspökségeknek, az apátságoknak, a plébániáknak, illetve a bűnbocsánatnak megvolt a pontos ára. A fekete selyemből hímzett, keresztekkel díszített 5 cm széles palliumért az érsekeknek fizetniük kellett. Ez a szerény kellék a pápai pénzesládákba éveken keresztül több száz millió aranyforintot hozott; az 1432-ben tartott bázeli zsinat ezt ‘a pápaság által valaha is kitalált legundokabb találmánynak...’ nevezte”. De Rosa így folytatja:
"A felmentések (diszpenzációk) voltak a pápák további bevételi forrásai. Rendkívül szigorú, szinte lehetetlen törvényeket hoztak, és így a Kúria a felmentések áruba bocsátásával meggazdagodhatott.
Pénzt kértek a böjt alóli felmentésért... Mindenekelőtt azonban a házasság bizonyult rendkívül gazdag bevételi forrásnak. Rokoni kapcsolatokat mutattak ki olyan házastársak között, akik nem is álmodtak arról, hogy rokonok lehetnének. A felmentések - vagyis a „vérségi” kapcsolat ellenére a házasság engedélyezése - évente egymillió aranyforintot jövedelmeztek."
