Ösvény az evilági dicsőséghez
Néhány évvel azután, hogy Konstantin áthelyezte a birodalom főhadiszállását keletre, a Nyugat-Római Birodalom felbomlott. A központi hatalom hiánya miatt keletkezett űrt Rómában az egyház töltötte be, hiszen az egyház volt az egyetlen olyan római intézmény, ami alkalmas volt erre. Az egyházé volt a vezető szerep az oktatás és a jótékonyság területén, majd később a pápák fokozatosan átvették Róma és környéke kormányzását, és egy csalási manőver során (ahogyan ezt már láttuk) saját birtokaikhoz csatolták a pápai államok hatalmas földterületeit. Ahogy ambícióik egyre növekedtek, Róma új főpapjai kezdték magukra venni az uralkodók címeit és hatáskörét.
A pápáknak, akik közül néhányan különleges hadvezéri képességekkel rendelkeztek, saját hadseregük és hadi flottájuk volt birtokaik megnövelésére és védelmezésére. Azonban ennél sokkal nagyobb hatalom volt a kezükben: náluk voltak „a mennyek országának kulcsai”. A világi uralkodókat kötelezték arra, hogy bármennyire is nem tetszik nekik, hajtsanak térdet a pápáknak. Csak az „eretnekek” (Jézus Krisztus igazi követői) vonták kétségbe, hogy az egyház dönti el, ki mehet be a mennybe, és hogy bezárhatja annak kapuit azok előtt, akik vele szembeszállnak. A leghatalmasabb földi uralkodók is reszkettek a félelemtől, amikor kiátkozással fenyegették őket, ugyanis szinte az egész világon azt hitték, hogy nincs üdvösség az egyházon kívül. Walter James történész a következőket írja:
"A pápaság irányítása alatt állt a menny kapuja, amelyen minden hívó, beleértve az uralkodókat is, őszintén remélte, hogy belép. Abban az időben csak nagyon kevesen kérdőjelezték meg ennek az állításnak az igazságtartalmát, és ennek következtében a pápaság olyan erkölcsi tekintélyre tett szert, mint még soha."
A korábban már említett hamisított dokumentumot, a Konstantinféle ajándékozási okiratot egy egész könyvtárra való koholmány követte. Ezek alapján a hamis rendeletek alapján vezetik vissza a pápai tekintélyt Róma korai püspökeire, illetve rajtuk keresztül Péterre. Még Aquinói Szent Tamás, a római egyház nagy teológusa is áldozata lett ezeknek a hamis kijelentéseknek, és elhitte, hogy „nincs különbség Jézus Krisztus és a pápa között”. Aquinói Tamást annyira elvakította a pápák pompája és hatalma, hogy „rávette az egyházatyákat, hogy azt mondják: a világ uralkodói úgy engedelmeskednek a pápának, mintha ő lenne Jézus Krisztus”.
Az igazság pontosan ennek az ellentéte: Jézus Krisztusnak nem volt semmi köze a világ uralkodóihoz, és nemcsak hogy nem engedelmeskedtek Neki, hanem „e világ fejedelmei... [meg]feszítették ... a dicsőség urát” (lKorintus 2,8). A katolikus eretnekség azonban megmaradt, és a pápák központi elvévé vált. így teljesedett be tehát János apostol látása: a pápák szó szerint uralkodtak a föld királyain.