2012. április 15., vasárnap

Spurgeon - Az evilági életben használható ígéretek 2.


Földi szükségleteink éppoly valóságosak, mint lelki szükségleteink, és nyugodtak lehetünk, hogy az Úr biztosítja ezeket. Elküldi nekünk e javakat ígéret, ima és hit útján, és nevelésünk eszközévé teszi őket. A pusztaság tapasztalatai által tesz minket alkalmassá a Kánaánra.
Ha azt feltételezzük, hogy a földi dolgok túl aprók a hozzánk leereszkedő Isten számára, akkor elfelejtjük, hogy ő még a madarak repülését is megfigyeli, és népének hajszálait is megszámlálja. Ezenkívül minden oly kicsiny számára, hogy ha a kicsivel nem törődik, akkor semmivel sem törődik. Ki tudja szétválasztani a dolgokat méret és súly szerint? Egy jelentéktelen körülmény a történelem fordulópontja lehet. Áldott az az ember, aki úgy gondolja, hogy Isten számára semmi sem túl kicsi; mert bizonyára semmi sem túl kicsi ahhoz, hogy szomorúságot okozzon nekünk, vagy veszélybe sodorjon. Isten egyik embere egyszer elveszített egy kulcsot, majd imádkozott érte, és megtalálta. A dologról úgy beszéltek, mint különös esetről. Valójában semmi szokatlan nem volt benne: egyesek közülünk mindenért imádkoznak, és attól félnek, hogy Isten szava és az ima nem szentesíti a csekély jelentőségű dolgokat. Lelkiismeretünknek nem akkor ártunk, ha imánkba foglaljuk a csekélységeket, hanem ha kihagyjuk őket. Biztosak lehetünk abban, hogy amikor Urunk megbízta az angyalait, hogy óvják lábunkat az utunkban levő kövektől, akkor életünk minden részletét a mennyei gondviselésre bízta, és mi örülhetünk, hogy mindent a gondjaira bízhatunk.

A jelen üdvtörténeti korszak egyik csodája, hogy Krisztusban állandó békét találunk minden megpróbáltatás közepette, és általa imánk elég erőteljes lesz ahhoz, hogy megkapjunk az Úrtól mindent, ami szükséges az élethez és az Ő követéséhez. A szerzőnek alkalma volt számtalanszor próbára tenni az Urat a földi szükségletek tekintetében, amire az árvákkal és diákokkal való törődés késztette. Az imádkozás nagyon sokszor meghozta az éppen jókor jövő utánpótlást, és megszüntette a komoly nehézségeket. Tudom, hogy a hit megtöltheti a pénztárcát, biztosíthat étkezést, meglágyíthat egy kemény szívet, kieszközölhet egy házhelyet az építkezéshez, meggyógyíthat egy betegséget, lecsillapíthat egy engedetlen embert, és megállíthat egy járványt. Akárcsak az anyagias gondolkodású ember a kezében levő pénzzel, Isten embere a kezében lévő hittel ’mindent megszerezhet’. Az ima parancsára minden földi és mennyei dolog válaszol. A hitet nem utánozhatja szélhámos, és nem szimulálhatja képmutató; de ahol a hit valóságos, ahol képes erősen megragadni egy isteni ígéretet, ott csodákat művelhet. Azt kívánom, hogy az olvasó olyan erősen higgyen Istenben, hogy élete minden gondjában-bajában reá támaszkodhasson! Ez elvezeti egy új világba, és olyan meggyőző bizonyítékot szolgáltat szent hitünk igazságára, hogy csak nevetni fog a gúnyolódókon. Az Istenbe vetett gyermeki hit gyakorlati bölcsességgel vértezi fel az őszinte szívet, amit én szent józan észnek nevezek. A naiv hívő, bár kinevetik mint idiótát, olyan bölcsességgel rendelkezik, ami felülről jön, és összezavarja a gonosz emberek ravaszságát. Semmi sem hozza úgy zavarba a rosszindulatú ellenséget, mint egy ízig-vérig hívő ember őszintesége és hite.

Aki hisz Istenének, nem fél a rossz hírektől, mert szíve zavartalan állandóságot talált az Úrban való hitben. Hite sokféle módon édesíti meg, gyarapítja és gazdagítja az életét. Próbáld ki, kedves olvasó, és győződj meg róla, hogy a hit valóban megadja-e neked a kegyelem állapotának mérhetetlen gazdagságát! Nem fog megmenteni minden bajtól, mert az ígéret ez: ’Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot’ (Jn 16,33); de a megpróbáltatások között is dicsekedni fogsz, ’mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szent Szellem által’ (Róm 5,3-5).