A következő istentisztelet este hétkor kezdődött. Csendes
nyugalom hatotta át az összejövetelt - Isten a szíveket vizsgálta.
A megtérésről prédikáltam: az igazi, százszoros gyümölcsöt
érlelő megtérésről, a Szent Szellem adta megtérésről, a mennyei metanoiáról - a
világtól, annak bűneitől és szellemétől való teljes elszakadásról, ahogyan a
Jordán folyónál Jézus is elválasztotta önmagát minden igazság számára. (Mt
3:13-15)
Egyszer csak egy férfi fölállt a hallgatóság hátsó soraiban,
és elindult az oltár felé. Amikor már csak három méter volt hátra, az Úr
Szelleme lecsapott rá, és arccal előre elvágódott a földön.
Egy másik férfi is talpra állt, majd nyugodtan és
határozottan elindult az emelvény felé. Amikor arra a helyre ért, ahol az első
ember elesett, az Úr Szelleme őt is kiütötte, és pontosan rá zuhant.
Szépen egyesével az emberek elindultak az előtér felé. Mindegyik
ugyanazon a helyen vágódott el, míg már tizenöt férfi feküdt egymás
hegyén-hátán.
Forró, fülledt este volt. Aggódtam, mert a halom legalján
pont egy kis termetű ember feküdt arccal lefelé. A rajta levők így belenyomták
az arcát a földbe, és attól féltem, még megfullad.
Még sohasem kerültem ilyen helyzetbe. Sok csodálatos isteni
megnyilvánulást láttam már, de ehhez foghatót soha.
Hamarosan az emberkupac alján lévő kis fickó iránti emberi
együttérzés teljesen erőt vett rajtam. Lehajoltam, és megpróbáltam két-három
férfit lerángatni róla, de annyira egymás hegyén-hátán hevertek, hogy
lehetetlennek tűnt hozzáférni a legalsóhoz.
Az Úr Szelleme akkor a következőt mondta a szívemben:
- Ha Isten terítette le őket, nem bízhatnád rá azt is, hogy
ne fulladjanak meg?
- Bocsáss meg, Uram! - feleltem, és visszaültem a pódiumra.
A tolmácsom nagyon zavarban volt.
- Dr. Lake, most mit fog tenni? - kérdezte tőlem.
- Az Úr cselekszi ezt - feleltem. - Most csak üljünk itt, és
meglátjuk, mire készül a Szent Szellem, és hogy amit tesz, hogyan teszi. Ne
feledd, testvérnő - Ő megismertette útjait Mózessel, és cselekedeteit Izrael
fiaival. (Zsolt 103:7) Láttuk a tetteit - egészen különlegeseket -, most talán
az útjait is megismerteti velünk.
Csendben ültünk. Körülbelül tizenöt perc múlva a földön
heverő férfiak közül az egyik teli tüdőből elkezdte megvallani a bűneit. Egész
lelkét kiöntötte abban a megvallásban; olyan nyilvánvaló volt, hogy nem tart
vissza semmit! Rövid idő múltán felállt a földről, és isteni fénnyel az arcán
visszament a helyére.
Addigra már egy másik férfi vallotta meg a bűneit, majd egy
harmadik és így tovább, míg mind a tizenöten ki nem öntötték a szívüket
Istennek, azután visszaültek a helyükre.
Megkértem a tolmácsot, hogy hívja oda hozzám az első embert
(azt a kis növésűt, akiért annyira aggódtam), hogy föltehessek neki néhány
kérdést.
Zulu bennszülött volt, aki egy holland családnál dolgozott.
Ők egy holland nevet adtak neki: Willum.
- Willum - kérdeztem tőle -, mi történt, mialatt a földön
feküdtél?
Így felelt hollandul:
- Ó főnök (a bennszülöttek mindig így szólították meg a
fehér embereket), míg a földön feküdtem, Jézus jönni hozzám és mondani:
„Willum, elveszem a bűneidet!” És Jézus elmenni. Azután újra jönni. És Jézus
tenni kezét a szívemre, mozgatni fel-le, és mondani: „Willum, egészen fehérré
teszem a szívedet!”
Willum a szemembe nézett. Egész lényét beragyogta a menny
világossága, míg végül az arca olyan lett, mint egy angyalé.
- Egész szívem fehér! Egész szívem fehér! - mondta.
A barátjával ottmaradt a gyülekezetben, és egész éjjel
énekeltek. Másnap reggel hatkor elmentek dolgozni.
