Hack Márta - Megérint a hozzáférhetetlen 1.

„Szent, szent, szent a Seregek Ura, teljes mind a széles föld az Ő dicsőségével!… Akkor mondék: Jaj nékem, mert elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a Seregek Urát láták szemeim!” (Ézs 6:3, 5)

Mi teszi képessé az embert, hogy a szentet válassza egy olyan korban és olyan közegben, ahol minden ellene mond a szentségnek? Az aposztázia korában, amikor nemcsak a langyosság, hanem a nyílt hitehagyás is fenyegeti az egyházat? Megelégszik-e a hívő ember a kegyesség látszatával, vagy keresi annak erejét is? Azért tértünk meg, hogy meglássuk az élő Istent, ám „szentség nélkül senki sem láthatja meg az Urat”. A külső valóság teljes mértékben ellene dolgozik a szentségnek, ezért sokan felteszik a kérdést: mi az, hogy „szent”? Hogyan lehetnék szent? Az Ószövetségben a „szent” többjelentésű, összetett fogalom. Ebben az írásban ezt szeretném megvizsgálni.

„Halld Izrael, az Úr, a te Istened, egy Úr!” (5Móz 6,4)

Izrael hitvallása nemcsak az egyetlen igaz Isten létéről való meggyőződést fejezi ki, hanem – a középkori zsidó írásmagyarázók szerint – egyúttal azt is, hogy Ő egyedülálló, hasonlíthatatlan, azaz szent. Ezt hangsúlyozza a prófétai kijelentés is: „Kihez hasonlíttok hát engem, hogy hasonló volnék? – szól a Szent.” (Ézs 40:25)
Izrael történetén végigtekintve azt látjuk, hogy „a Szent” nemcsak az „egészen mást”, a megközelíthetetlent jelenti, de a megnyilatkozót, a népe között cselekvőt is: „Mert Isten vagyok én és nem ember, a Szent teközötted, és nem haraggal jövök én.” (Hós 11:9b) „A fogság előtti szóhasználatban a szent azt jelentette: elkülönített, de el nem választott, elkülönített, de mégis a nép között lévő; elkülönítve – de sugárzón. Az elválasztottság és az összekapcsolódás eme kettősségében rejlik az a sajátos hatalom, amely ebben a fogalomban kifejeződik: az Úr teljesen ura a világnak, mert feltétlenül elkülönül a világtól, de semmilyen módon nem vonul ki onnan. Ezért kínálja ez a fogalom azt a lehetőséget, hogy segítségével kifejezzék Isten utánzásának új és legmagasabb követelményét: hogy Izrael szent legyen, mert Istene is szent” – mondja Martin Buber zsidó vallásfilozófus. „Mert én, az Úr vagyok a ti Istenetek; szenteljétek meg azért magatokat, és szentek legyetek, mert én szent vagyok...” (3Móz 11:44a)

 

A szent – mint elkülönített

Ha a szentet jelentő héber szót vizsgáljuk, a kadós egy tulajdonság, ami végső fokon a vágás, az elválasztás, az élesség fogalmára vezethető vissza, mert e szó gyöke meggyőzően rokonítható olyan szavakkal, amelyek el-, le- és szétvágást jelentenek. Ha az új, friss, fényes jelentésű hadas szót is bevonjuk az értelmezésbe, akkor a kadós jelentéskörébe az új állapot is beletartozik. A szentet tehát elválasztott, fenntartott, tiszta és új állapot jellemzi. Az Isten számára elkülönített, megkülönböztetett dolog vagy ember kikerül a hétköznapi állapotából, és Istenhez tartozik. A kadós odaszenteltet is jelent: ilyenkor beszélhetünk szent emberről, szent népről, szent helyről és szent időről.

A kadós (szent) és a kódes (ami szent, szentség, szent dolog) egyaránt a szentet mint korlátozás alá esőt jelenti. Ezek a korlátozások az Ószövetségben néhány lényegi kategóriába sorolhatók: használat vagy fogyasztás tilalma; keveredés tilalma; utánzat készítésének és idegenre való átruházásnak tilalma; valamint a tisztátalan és a szent érintkezésének tilalma. Gyakran a szavakat ellentéteikből értjük meg. Érdemes tehát megvizsgálni, mi nem a szent.
A szent és az odaszentelt ellentéte a profán, hétköznapi, szentségtelen vagy közönséges, héberül: hól. A szó a hálal igéből ered, amely azt jelenti, hogy valaki átszúr, megsebesít valakit, valamit felbont, nyitva hagy, hozzáférést enged valamihez vagy valakihez. Szószegést, visszavonást, fogadalom érvénytelenítését is kifejezheti. Az Újszövetség nyelvezetében a görög lüó, azaz felold, felbont szó felel meg neki. Így értjük meg teljesebben, mit jelent a Názáreti Jézus azon kijelentése, mely szerint „az Írás fel nem bontható” : az Írásokat nem lehet érvényteleníteni. Ezzel elutasította az Írásoknak mint egésznek megtörését, így a válogatást vagy egyes részeinek semmibevételét, azt is kifejezve ezzel, hogy Isten írott beszéde szent és sérthetetlen.

Forrás: Új Exodus Magazin 2005.