A világevangelizáció
Mielõtt bárki is túlságosan elcsüggedne a laodikeiai korszak nehézségeit látván, azért ne feledkezzünk el arról sem, hogy gyõztesei számára ez valamennyi közül a legdicsõségesebb egyháztörténelmi kor! Jézus ugyanis e válságokkal is megterhelt idõszaknak az ismertetését ezzel a gyõzelmet hirdetõ mondattal fejezi be: „És a királyságnak ezt az evangéliumát hirdetik majd az egész lakott földön, tanúbizonyságul minden nemzetnek – s akkor érkezik el a vég!” (Mt 24:14)
Ez a korszak tehát nemcsak a nehézségek, hanem az Egyház végsõ gyõzelmének, küldetése sikeres beteljesítésének korszaka is! Ez a mennyei látás, amelyet a Megváltó elénk rajzol; ez ad reménységet, örömöt, békességet a megpróbáltatások között is, és ez tart ébren; ez a munka már zajlik, de a jövõben még kiterjedtebbé válik: ennek végbevitelére kell újra meg újra elszánnunk magunkat ebben az idõben!
A nagy aposztázia
Az utolsó egyháztörténeti kor tehát az igazi Egyház megdicsõülésével és elragadtatásával ér majd véget. Azonban közvetlenül ezt megelõzõen még egy utolsó, minden eddiginél drámaibb változás fogja megrázni Isten újszövetségi népét: a nagy aposztázia, amelyrõl Pál apostol beszél: „Nem jön el az [Úr napja], mígnem bekövetkezik elõbb a szakadás [aposztaszia], és megjelenik a bûn embere, a veszedelemnek fia…”(2Thesz 2:3) Ez a görög szó elválást, elszakadástjelent, és a bibliai nyelvezetben – a váláson kívül – a Törvénytõl, a hittõl és az Egyháztól való elszakadásra is használják.
A laodikeiai korszak vége szükségszerûen vezet a testi-pszichikai, illetve a szellemi szinten élõ hívõk szétválásához, elszakadásához. Az egyháztörténelem során ehhez a két kategóriához tartozó keresztények mindvégig egymás mellett éltek a gyülekezetekben, hiszen emberileg nem lehet és nem is szabad õket szétválasztani: mivel a szíveket egyedül Isten ismeri, ezért senki sem tudhatja, kibõl milyen jó vagy rossz bújhat még ki. Az egyháztörténelem végén azonban a szíveket ismerõ Isten szétválasztja a névleges keresztényeket a ténylegesektõl. Errõl szól a konkoly és a búza példázata is, amely szerint az Úr megtiltja a szolgáinak, hogy az aratás elõtt kitépkedjék a konkolyt a búza közül, mondván, hogy azzal együtt esetleg a búzát is kitépkednék. A példázat magyarázatában azonban Jézus így jellemzi az egyháztörténelem végét: „Az aratás ennek a világkorszaknak a lezárása; az aratók pedig angyalok. Ahogy tehát összeszedik a konkolyperjét, és tûzben elégetik, így történik majd a világkorszak lezárásakor: az Emberfia el fogja küldeni az angyalait, akik összeszednek a királyságából mindenkit, aki bûnre csábít, és azokat, akik törvénytelenséget cselekszenek, és a tüzes kemencébe vetik õket. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz! Akkor az igazak felragyognak, mint a nap, Atyjuk királyságában.” (Mt 13:39–43)
A laodikeiai korszak végén beálló válság, Istentõl származó krízis során Jézus Krisztus angyalai természetfölötti módon megkülönböztetik és elválasztják a névleges (pszichikai) keresztényeket a tényleges (szellemi) keresztényektõl (vö. Ez 9). A láthatatlan világban lezajló angyali tevékenységet nem mindenki veszi észre, ám annak következményei jól láthatóak lesznek mindenki számára: a névleges keresztények óriási emberi megrázkódtatások közepette (Mk 13:12) elválnak az Egyháztól, amint azt Júdás apostol elõre jelezte: „Ezek azok, akik különszakadnak, lelkiek [pszükhikoi], kikben nincsen Szellem.” (Júd 19) Levele egyébként részletesen leírja a pszichikai – azaz a Szent Szellem helyett értelmük, érzelmeik és akaratuk által vezérelt – keresztények természetrajzát, jellemzõit és sorsát. Belõlük képzõdik majd az antikrisztusi birodalomban, az úgynevezett „nagy nyomorúságban” mûködõ világegyház, a „Nagy Parázna”; és alighanem közülük származik majd az egész világot tévelygésbe vivõ Antikrisztus is, akirõl számos bibliatanító úgy tartja, hogy egy kiszakadt keresztény lesz (1Jn 2:18–19).
A konkoly példázatában ismét a törvénytelenség az egyik kulcsszó, a másik pedig a bûnre való csábítás [szkandalon], azaz a botránkozásokat okozókról van szó. A görög kriszisz (krízis) szó szétválasztást, megkülönböztetést jelent. Az utolsó egyháztörténelmi korban törvénytelenül és a többieket megbotránkoztatva cselekvõ hívõknek fontos még idõben átállniuk az Isten törvényének megfelelõ oldalra!
