Dél-afrikai szolgálatom idején összeakadtam egy
agglegénnyel, aki mindent gyűlölt, ami kapcsolatban áll a kereszténységgel.
Az a hír járta róla, hogy addig szidja-átkozza a prédikátorokat, míg tovább
nem állnak arról a helyről.
Egy nap feltűnt nekem, hogy már nem láttuk egy ideje, hát
úgy döntöttem, elmegyek hozzá. Azonnal figyelmeztettek rá, hogy milyen
fogadtatásra számíthatok. Ennek ellenére meglátogattam.
Amikor beléptem az otthonába, kiderült, hogy igen beteg
ember. Mielőtt megszólalhatott volna, ledobtam a kalapom, imádkoztam, hogy
Isten gyógyítsa meg, azzal távoztam is.
Pár nappal később eljött a gyülekezetbe - más emberként!
Az lenne jó, ha egy keresztény gyógyulásáért - aki Isten
gyermeke, krisztusi ember - nem is kellene imádkozni. Igazából neki a
folyamatos, tartós egészség az osztályrésze, hiszen tele van Isten életével!
Jézus Krisztus egyszerre Isten törvénye és élete.
Amikor Afrikában éltem, az egyik szolgálati ágazatunk a
bennszülöttek között folyó munka volt. Áldom Istent azokért a csodákért,
amelyeket látnom engedett a bennszülöttek között. Úgy hiszem, olyan
kiváltságban volt részünk, ami modern korunkban más fehér embereknek nem
adatott meg.
Baszutóföldön 1912 karácsony estéjén hetvenöt gyógyult
leprással úrvacsoráztunk. Egy fekete ember szolgálata folytán gyógyultak meg,
akinek első találkozásunkkor minden ruházata egy kecskebőr kötényből állt.
Csodálatos volt olyan emberrel együtt lenni, akinek
szolgálata alatt hetvenöt leprás gyógyult meg! Egyeseknek az orruk, másoknak az
ujjuk, a nagylábujjuk vagy a fülük hiányzott.
Elmondok egy másik „leprás történetet” is. Körülbelül hét
héttel ezelőtti időpontig egy Young nevű férfi karanténban élt Nebraska
államban. Csak egy másik lepráson keresztül lehetett levelezni vele, aki
egyébként szenátor volt.
Young római katolikus neveltetést kapott, és hitt Isten
gyógyító erejében. Az Úr a tudtára adta: be fog avatkozni az életébe, hogy
meggyógyítsa.
Az intézet hivatalnokai felfedezték, hogy a rendelkezések
ellenére leveleket küld és fogad.
Amikor kérdőre vonták, Young ezt mondta: „Valóban levelet
váltottam olyan emberekkel, akik hittel imádkoznak, hogy ne haljak meg úgy,
mint egy kutya vagy disznó.”
A hivatalnokok látni kívánták a leveleket, majd néhány napon
belül visszajöttek hozzá: „Ha úgy gondolja, hogy meggyógyulhat, elengedjük
magát, feltéve, hogy megígéri: egyenesen Spokane-be megy, ezekhez a gyógyító
emberekhez.”
El is indult Spokane-be, miután biztosították számára a
szükséges anyagi ellátást.
Egy nappal Spokane-ből történt távozásom előtt leültem ezzel
az emberrel, és ő lediktálta nekem Isten ereje által véghezvitt gyógyulásának
történetét. Ezután csatlakozott a feleségéhez és gyermekeihez Key Westen.
Az én Uram nem halott! Mégis ezt kell mondanom, szeretteim:
megelégedtünk azzal, hogy a csecsemőkorunkat éljük Krisztusban; hogy sose
lépjünk ki a csecsemőkorból, és kisbabákként óbégassunk, ahelyett, hogy Isten
kegyelme által föltárnánk Jézus Krisztus szívének titkait, és Isten tüzes
lángjait lehívnánk a mennyből a lelkünkre!
Amikor ez megtörténik, csak állunk és bámulunk majd a tettek
láttán, amelyeket Isten a magunk és mások életében véghezvisz.
