A szent nem lehet akárkié
A szent egy bizonyos célra fenntartott, más számára nem hozzáférhető állapotot jelöl. Ami szent, az elválasztatott, kiemeltetett a mindenki által elérhető és használható dolgok sorából. A szent (kódes) és közönséges (hól) ellentéte: valaki(k) számára fenntartott, illetve a bárki által használható. A szent kenyér, mint láttuk, olyan kenyér volt, ami a szentély és a papság számára volt fenntartva, ezzel szemben a közönséges kenyér nem volt elkülönítve különleges célra. Akhimélek pap a hozzá menekülő Dávidnak és kísérőinek nem tudott más kenyeret adni, csak szent kenyeret, mert közönséges kenyér (azaz bárki számára elfogyasztható) már nem volt. „Nincs közönséges kenyér kezemnél, hanem csak szentelt kenyér van… Adott azért a pap neki szentelt kenyeret, mert nem volt ott más kenyér, hanem csak szent kenyér, amit elvettek az Úr színe elől…” (1Sám 21: 4a, 6a)Emellett az is feltűnő, hogy bár a szent és a tisztátalan is kizárják egymást, a szentnek mégsem a tisztátalan a közvetlen ellentéte, hanem a köznapi, a közönséges. Ezzel szemben a tiszta nem azonos a szenttel, de annak mintegy szükségszerű feltétele.
A profán a szentet nem veszélyezteti, csak abban az esetben, ha lerombolják a köztük lévő határt. Ami szent, azt már profán használatba venni tilos. Ha pedig a szent tisztátalannal érintkezik, már vissza is tért a közönséges, profán állapotba. A szentség elvesztésének fő oka a parancsolatok áthágása. A szent nem is annyira a tisztát, hanem inkább – a tabu jelenségéhez némileg hasonlóan – a tilalmasat, a hozzáférhetetlent is képviseli. Az egyetlen számára fenntartott állapotot. (Nem véletlen, hogy a Biblia utáni héber irodalom a házassági egybekelést kiddusnak, megszentelésnek tekinti.) A szent nem akárkié. Ellentéte, a profán vagy közönséges sem feltétlenül tisztátalan valami, hanem csak egyszerűen bárki által hozzáférhető. Ugyancsak a „szent és a köz” ellentéte található Ezékiel próféta leírásában, ahol a jövőben felépülő jeruzsálemi Templom szent területe elkülönül attól a területtől, ahová bárki bemehet. A szent terület kőfallal van elválasztva a közhasználatban állótól, ami nincs arra a különleges célra fenntartva, mint a másik (Ez 42:20). Ahogy a férj felesége iránt, az Úr is féltőn szerető népe és földi munkájának színtere iránt. Jézus az Atya házát az imádság házának nevezte, és haragra gyúlt, amikor látta, hogy erős érdekcsoportok kalmárok és latrok barlangjává tették azt. Ahol és akikben Isten földi munkája zajlik, ha valaki rést üt rajta, profánná teszi, kiszolgáltatja azt, sokkal nagyobb súlyú bűnt követ el, mintha valakinek egyéni sérelmet okozna. „Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Isten temploma szent, ezek vagytok ti” (1Kor 3:17). A hívők, akikben Isten Szelleme lakik, Isten temploma, és ez a különleges, számára fenntartott közösség szent. Összejöveteleit az Ószövetség „szent gyülekezésnek” mondta. Ebbe a közösségbe nem lehet úgy járni, mint egy profán célokra szerveződött társadalmi szervezetbe, vagy mint a bankba, ahol kölcsönkérhet az ember, vagy mint egy orvosi rendelőbe, ahol megkérdezik, mi a panasza, vagy csak időtöltésképpen. A zsoltárvers ma is aktuális: „A te házadhoz való féltő szeretet emészt engem.” (Zsolt 69:10 vö. Jn 2:17) A szentnek veszélyt is jelentő aspektusa is van, ami a szövetség feltételrendszerébe ágyazottan jelenik meg. Azaz a szövetség áldást és átkokat is tartalmaz: áldást közvetít a szövetség megtartóinak, de átkot hoz a szövetségszegőknek.
