A megszentelő és a megszenteltek
A szent nem morális kategória, de szent csak jó erkölccsel lehet valaki. Egy erkölcsi szempontból jó ember még nem feltétlenül szent ember, de a morálisan rossz ember bizonyosan nem az. A tisztátalan állapot a tiszta ellentéte, de természetesen ellentétes a szenttel is. A szent viszont már több, mint a tiszta, mert abban már benne van, hogy valaki kapott Istentől egyfajta „pluszt”, miután Isten elkülönítette őt.A bűn ugyanis megtöri a szentség állapotát. A Tízparancsolat, mint a Törvény összefoglalása, minden alkalommal a szentség védelmében fogalmaz. A törvénytelenség kikezdi a szent épségét, megtöri az ép kapcsolatokat, amikből így eltűnik a salóm, a hiánytalan nyugalom. A törvénytelenség például felbonthatja az Isten neve és a mögötte álló személy, lényeg és erő egységét: „Ne esküdjetek hamisan az én nevemre, mert megfertőzteted a te Istenednek nevét” (3Móz 19:12). „Szinte kifejezhetetlen a távolság e tekintetben a bibliai kultúrától, ahol az ószövetségi emberek annyira tisztában voltak a Név jelentőségével és szentségével, hogy azt ki sem mondták, csak körülírták Isten szent tulajdonságaival” – írja Németh Sándor a Tízparancsolat című könyvében. Az új szövetség fő célja megegyezik Istennek már a Törvényben is kinyilvánított akaratával: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy! Szenteltessék meg a Te neved!” (Mt 6:9b) Németh Sándor így folytatja: „A Név megszentelése végső soron az Atya nevére vonatkozik: az Atya neve hordozza Isten teljességét. Az Ő nevének kell mindannyiunk közt megszenteltetnie. Istenfélelemmel, tisztelettel és hódolattal kell Isten nevét kimondani – amikor valóban méltó a Nevet használnunk.”
Ha nem lett volna véráldozat Izrael fiaiért, talán semelyik parancsolatot sem lettek volna képesek megtartani. A szentség parancsolatai ellenben kiegészítették az istentiszteleti rendtartást, hogy miután el lettek már választva a bűntől, vagyis megnyerték a bűnbocsánatot Istentől, meg tudjanak maradni ebben az elkülönített állapotban, sőt együtt tudjanak élni az Úr jelenlétével, és azt semmiképp se törjék meg, ne tegyék profánná. Az erkölcsi és polgári törvényekkel kiegészült áldozati rendszer együttesen játszott szerepet abban, hogy szentek legyenek, és az Úr népe lehessenek.
Önmagában a jó erkölcs még senkit nem tesz szentté. A szent sokkal több, mint jó erkölcsi állapot – az, mondhatni, karizmatikus állapot. Izrael fiai tudták: ha szentek, az Úr jelenléte közöttük marad, sőt ebben a karizmatikus állapotban Isten tulajdonságai és javai meg tudnak jelenni a földi szférában: csodák, jelek és természetfeletti anyagi áldás kísérik majd őket. Ezért a fő cél mindig is ennek az állapotnak a megléte.
Ekkor nincs az ember magára hagyva abbéli erőfeszítésében, hogy a parancsolatokat megtartsa, mert maga a közöttük lakozó Isten fogja népét megszentelni, miként többször kinyilvánította: „Én vagyok az Úr a ti megszentelőtök!” (Mózes harmadik könyvében hétszer fordul elő ez a kijelentés: 20:8, 21:8, 15, 23, 22:9, 16, 32, de szerepel itt is: Ez 20:12; Zsid 2:11.)
A Törvény el nem évülő jelentősége, hogy az új szövetségben élő hívőknek a szentség üzenetét közvetíti. Az egyház tagjai, akiket Isten a nemzetekből hívott ki Jézus Krisztus által, „választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép” tagjai (1Pt 2:9). El vannak különítve a bűntől az engesztelés vére által, és fel vannak kenve Szent Szellemmel. Mint papoknak, folyamatos feladatuk, hogy megkülönböztessék a jót a rossztól, a szentet a közönségestől, a tisztát a tisztátalantól. „Szenteljétek meg azért magatokat és szentek legyetek, mert én az Úr vagyok a ti Istenetek, és tartsátok meg rendeléseimet, és cselekedjétek azokat. Én vagyok az Úr a ti megszentelőtök.” (3Móz 20:7–8)
Ebből is látható, hogy a szent egy izgalmas ellentmondás. A szent elüt a tisztátalan beszédű emberek világától. Szent az, ami érinthetetlen és veszélyes zóna, a szent maga a hozzáférhetetlen. És mégis, a Seregek Ura dicsősége betölti az egész Földet. A szent teljesen más és különálló, de mégis kilép önmagából, és érzékelhetővé teszi magát. A szentnek ez a kisugárzása, a dicsőség szentté teszi azokat, akikben nem volt semmi különös.
Izrael Szentje ugyanis a Sekína, a dicsőség által érzékelhetővé teszi magát, és közli igéit népével. Szelleme és kijelentése az, ami által a hozzáférhetetlen hozzáférhetővé válik…
Forrás: Új Exodus Magazin 2005
