'A kegyesség pedig mindenre hasznos, mert megvan benne a jelen és a jövendő élet ígérete.’
(1Tim 4,8)
A keresztyének egy részét egyfajta teher akadályozza meg abban, hogy a hitet úgy kezeljék, mint a mindennapi élet egyéb dolgait. Számukra a hitélet földöntúli és ábrándokat kergető; inkább jámbor képzelgés terméke, mint ténykérdés. A maguk módján hisznek Istenben a hitbeli dolgokat és az eljövendő életet illetően; de teljesen elfelejtkeznek arról, hogy az igazi istenfélelem bírja mind az evilági, mind az eljövendő élet ígéretét. Számukra szentségtelen dolognak tűnne, ha a mindennapi élet kis dolgaiért imádkoznának. Talán megdöbbenti őket, ha azt bátorkodom mondani, hogy ez megkérdőjelezi hitük valódiságát. Ha hitük nem nyújt nekik segítséget az élet kis problémáiban, vajon támaszt nyújt-e nekik a halál nagy megpróbáltatásaiban? Ha nem válik hasznukra az élelmet és ruházkodást illetően, mit tehetne értük a halhatatlan szellem tekintetében?
Ábrahám életében azt látjuk, hogy hite földi zarándoklatának minden eseményében szerepet játszott: amikor egyik országból a másikba költözött, amikor elvált unokaöccsétől, amikor a betolakodók ellen harcolt, és különösképpen akkor, amikor megszületett régen megígért fia. Az ősatya életének minden része istenhitének hatókörén belül volt. A Biblia ezt mondja életének utolsó szakaszáról: ’Az Úr mindennel megáldotta Ábrahámot’, ami magában foglalja mind az evilági, mind a szellemi dolgokat. Jákóbnak az Úr kenyeret ígért, hogy legyen mit ennie, ruhát, hogy legyen mit felvennie, és azt, hogy békességben elviszi atyja házába; mindezek a dolgok átmeneti és földi jellegűek. Ezek az első hívők bizonyára nem szellemiesítették el a szövetség evilági áldásait, és az Istenben való hitet nem tekintették hiábavaló, misztikus dolognak. Megdöbbentő, hogy világi és hitbeli életük között nem húztak semmilyen éles választóvonalat; zarándokokként utaztak, úgy harcoltak, mint a keresztes lovagok, úgy ettek és ittak, mint szentek, úgy éltek, mint papok, és úgy beszéltek, mint próféták. Életük volt a hitük, és hitük volt az életük. Bíztak Istenben, és nem csupán nagyjelentőségű ügyeik tekintetében, hanem mindennel kapcsolatban. Amikor valamelyik szolgájukat elküldték, hogy intézzen el valamit, az így imádkozott: ’Uram, az én uramnak Istene! Bárcsak szerencséssé tennéd utamat, amelyen járok!’ Ez valódi hit volt, nekünk pedig az a dolgunk, hogy utánozzuk, és többé ne hagyjuk, hogy az ígéret lényege és a hit éltető ereje elillanjon érzelgős és látomásos képzelődéssé válva. Ha az Istenben való bizalom bármire jó, akkor jó mindenre az ígéret hatókörén belül, és bizonyos, hogy a jelenvaló élet ebben a tartományban van.
Kedves olvasó, vedd észre és használd a gyakorlatban Istennek az alábbiakhoz hasonló ígéreteit: ’Ha Isteneteket, az Urat szolgáljátok, akkor megáld kenyérrel és vízzel. És eltávolítom tőled a bajokat’ (2Móz 23,25). ’Bízzál az Úrban, és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz’ (Zsolt 37,3). ’Mert ő ment meg téged a madarász csapdájától, a pusztító dögvésztől. Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége. Nem kell félned a rémségektől éjjel, sem a suhanó nyíltól nappal, sem a homályban lopózó dögvésztől, sem a délben pusztító ragálytól. Ha ezren esnek is el melletted, és tízezren jobbod felől, téged akkor sem ér el’ (Zsolt 91,3-7). ’Hatszor is megment a nyomorúságból, hetedszer sem ér veszedelem’ (Jób 5,19). ’Aki igazságosan él, és őszintén beszél, megveti a zsarolt nyereséget, nem fogad el megvesztegetést, hanem elhárítja a kezével, bedugja a fülét, hallani sem akar vérontásról, befogja a szemét, látni sem akar gonoszságot. Az ilyen ember magas helyen lakik, sziklaerőd a fellegvára. Kenyerét megkapja, vize állandóan van’ (Ézs 33,15-16). ’Mert nap és pajzs az Úr, kegyelmet és dicsőséget ad az Isten. Nem vonja meg javait az Úr azoktól, akik feddhetetlenül élnek’ (Zsolt 84,12). ’Célt téveszt minden fegyver, amit ellened kovácsoltak, meghazudtolsz minden nyelvet, mely törvénykezni mer veled. Ez az öröksége az Úr szolgáinak, így szolgáltatok nekik igazságot – így szól az Úr’ (Ézs 54,17).
A mi Üdvözítőnk arra szánta a hitet, hogy erőforrásunk legyen a mindennapi gondokban, különben nem mondta volna: ’Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk?’ (Mt 6,25-26). Mi másra gondolhatott, mint a hit gyakorlására a földi dolgokban, amikor a következőket mondta: ’Ti se kérdezzétek tehát, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok. Mert mindezeket a világ pogányai kérdezgetik. A ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre’ (Lk 12,29-30).
Pál ugyanerre gondolt, amikor ezt írta: ’Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban’ (Fil 4,6-7).
Az Úr Jézus, aki elment, hogy előkészítse számunkra a mennyet, gondoskodik majd rólunk az oda való utazás során. Isten nem úgy adja nekünk a mennyet, mint a pápa adta Angliát a spanyol királynak – szerezze meg, ha tudja –, mert Isten mind az utat, mind a célt bizonyossá teszi.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
