Hack Márta - Megérint a hozzáférhetetlen 5.

Ne vess kétféle magot földedbe!

A teremtett világot szemlélve látjuk, hogy az az élet legkülönbözőbb megjelenési formáit mutatja. Ezt az egyedi életet az élőlényekben lévő mag hordozza és adja tovább, mindegyik „az ő neme szerint.” Több mózesi törvény arra enged következtetni, hogy a Teremtőnek nemcsak gondja van a fajtán belüli azonosság fenntartására, hanem valamiképpen kedves előtte az egyöntetűség, a keveretlenség. Az állat- és növényfajták határát úgy vonta meg, hogy ne jöjjenek létre hibrid lények. Az özönvíz tanulsága, hogy az emberi nemnek sem szabad átlépnie az Istentől rendelt határt – az ítélet elejét vette a más rendhez tartozó lények és az ember közötti hibridizációnak.

Nemcsak a fajták, hanem a férfi és női nem között sem szabad összemosni a határt: az uniszex öltözködés, a férfias nő és a nőies férfi külseje nem kedves az Úrnak. „Asszony ne viseljen férfiruházatot, se férfi ne öltözzék asszonyruhába; mert mind utálatos az Úr előtt, a te Istened előtt, aki ezt míveli.” (5Móz 22:5)

Az embernek teremtésétől fogva létezik nemi identitása is, ezért a nemek közti határ éppoly sérthetetlen, mint az a határ, amely más élőlényektől elválasztja. Ma, amikor a homoszexuális együttélést házasság rangjára emelik, és az átvetkőzés, a transzvesztiták médiaszereplése nagy közönségsikerre számíthat, a magukat más neművé átoperáltatókkal együtt, a hívőket ezek a kérdések előbb-utóbb választás elé állítják. Nem mindegy, hogy megnyitja-e magát valaki ezek előtt a hatások előtt, vagy sem. Mint ahogy az sem közömbös, hogy az öltözködés terén a divat újabb és újabb hullámaiból mit válogatunk ki mint elfogadhatót, és mit vetünk el. A testnek ugyanis szintén nem lehet önkényes, Istentől független rendeltetést kitalálni. A testünk mint Isten remekműve, egyben az Ő tulajdona is, amit megújított és dicsőséges állapotban akar feltámasztani. Divat a tetoválás; de a maradandó nyomot hagyó megbélyegzés más funkciót ad a testnek, mint amire teremtetett: „Testeteket a holt emberért meg ne hasogassátok, se égetéssel magatokat meg ne bélyegezzétek. Én vagyok az Úr.” (3Móz 19:28, vö. 5Móz 14:1–2 indoklása: „mert szent népe vagy te az Úrnak…”) Ugyanez elmondható a piercingről, a hegtetoválásról és a testfestésről is. A bibliai kinyilatkoztatástól távoli kultúrákban a szellemvilággal való kapcsolatfelvétel részeként terjedt el a tetoválás és a piercing. Viselője szerencsét, hadi sikereket, gazdagságot remélt önmaga ilyen megjelölésétől. Európában mindezen csak mosolyognak, mert a test maradandó dekorálását legfeljebb csak divatnak fogják fel. De az elkötelezett „tetkósok” szaklapja azért óva int egy-két olyan kelta eredetű motívumtól, amelyekről észrevették, hogy viselőik többnyire erőszakos halállal haltak meg. A tetoválás tilalma idegen istenek és démonok fennhatósága alól is kivonta Isten tulajdonát, a szent népet. A szellemi keveredés szintén nem ajánlott.

Ha nem mosódnak el a határok, az isteni tervszerűség és célszerűség felismerhető a teremtett világ szemléléséből, akárcsak egy olvasókönyvből. Ezt az elvet a szántóvető embereknek a szántóföldön is érvényesíteni kellett, hogy amikor kikelnek az elvetett magok, ne vegyes képet mutasson a vetés, hanem tiszta és keveretlen legyen. A kétféle mag tilalma és a felemás iga tilalma azokra is igaz lehet, akik ritkán, vagy soha nem vetnek, vagy nem szántanak, mert ezek a törvények önmagukon túlmutatva még a jó és rossz, alkalmas és alkalmatlan közötti különbségtételt is példázzák. „Ne vess a te szőlődbe kétféle magot, hogy fertőzötté ne legyen az egész: a mag, amelyet elvetsz és a szőlőnek termése.” (5Móz 22:9) Az ember a hétköznapok során vagy a megváltatlan természetét erősíti, vagy azt az újat, amely Isten számára elválasztott, hiszen „igazságban és valóságos szentségben” teremtetett (Ef 4:24).
„Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert a mit vet az ember, az aratándja is. Mert aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet; aki pedig vet a szellemnek, a szellemből arat örök életet.” (Gal 6,7–8)

A szántóföld konkolyáról szóló példázatban pedig a kétféle mag kétféle örök sors, aszerint, hogy ki mit fogadott el: igazságot vagy hazugságot. „Ő [Jézus] pedig felelvén monda nékik: Aki a jó magot veti, az az embernek Fia; a szántóföld pedig a világ; a jó mag az Isten országának fiai; a konkoly pedig a gonosznak fiai. Az ellenség pedig, aki a konkolyt vetette, az ördög; az aratás pedig a világ vége; az aratók pedig az angyalok. Amiképpen azért összegyűjtik a konkolyt és megégetik: akképpen lesz a világnak végén.” (Mt 13:37–40)
A szántás a másik, minden évben elvégzendő nagy feladat. A szántás mondhatni a munka őstípusa: fárasztó és verejtékes. E munkafolyamat során a Törvény szerint ugyancsak kerülni kell a felemás megoldásokat: „Ne szánts ökrön és szamáron együtt!” (5Móz 22:10)
A féloldalas megoldás a szamarat megviseli, az ökröt és gazdáját pedig hátráltatja. Külön a csacsi és külön az ökör hasznos jószág a maga nemében, de nem így együtt! Az ökörnek látszólag könnyebb dolga van, és a szamár mellett könnyebben érvényesül, de igazából nem hajt hasznot a gazdájának, sőt lehet, hogy annak több pénzébe és fáradságába kerül egyben tartani a két „munkaerőt”, mint egy „jó húzós” ökröt alkalmazni.

Ha pedig az ökör és a szamár a munkatársakat jelenítik meg, akkor az a tanulság, hogy nem lehet az alkalmas és alkalmatlan személyeket „egymás nyakába varrni” közös feladatvégzés során. A Törvény újszövetségi párhuzama a hívő és hitetlen szövetségét nevezi felemás igának: „Mi egyezése van igazságnak és törvénytelenségnek?” – kérdezi Pál apostol, mintegy összegezve a Törvény szellemi üzenetét. Pál apostol így folytatja: „Menjetek ki közülük” , az elkülönülés, a szent állapot létrehozásának célja pedig ez: „Lakozom bennök, és közöttük járok; és leszek nékik Istenök és ők az én népem lesznek.” (2Kor 6:14–16 vö. 3Móz 26:12)