African Children's Choir - Lord I Lift Your Name On High

African Children's Choir - Lord I Lift Your Name On High from littlejoey on GodTube.

Kronológikus Biblia olvasás 126. nap

Zsoltárok 89; 96; 100; 101; 105; 132. fejezet

Ruff Tibor - Miért élsz? 1.

Folytatva a Tízparancsolat múlt héten elkezdett témáját, újra emlékeztetni szeretnék arra, hogy a két kőtábla közül az elsőn az ember Istennel való kapcsolatát szabályozó parancsolatok vannak, míg a másodikon az embernek a másik emberhez való viszonyára vonatkozóak. Ma az első kőtábla első, legfontosabb útmutatásával foglalkozunk.

Mint a múlt héten említettük, amikor Jézust megkérdezték, melyik a legfontosabb a Törvény 613 parancsa közül, azt válaszolta, hogy ez: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből”; a második legfontosabb pedig: „Szeresd embertársadat, mint önmagadat.” Jézus e szavait, e két legnagyobb parancsot előszónak is tekinthetjük a Tízparancsolat két kőtáblájához. Az első kőtábla tehát nem más, mint a legfontosabb parancs, az Isten iránti szeretet magyarázata, tanítása.

A két legfontosabb útmutatás pozitív parancs, felszólítás: „Szeresd…!” – de az őket részletesen kibontakoztató két kőtáblán többségében tiltások, negatív parancsok állnak: „Ne…!” Az első kőtábla azt mondja el, hogy mit ne tegyünk, ha Istent teljes szívünkből, teljes lelkünkből, teljes elménkből és minden erőnkből szeretni akarjuk; a második kőtábla pedig arról beszél: mit ne tegyünk, ha embertársunkat úgy akarjuk szeretni, mint önmagunkat. 

Az első kőtábla első parancsa így hangzik: „Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak földéről, a szolgálat házából. Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem!” (2Móz 20: 2–3)
Isten először is arra emlékeztet, hogy Ő hozott ki bennünket Egyiptom földjéről, a szolgálat, pontosabban a rabszolgaság házából. Szó szerint a zsidóság megmenekülésére vonatkozott ez a mondat – de szimbolikusan minden emberre érvényes. Egyiptom ugyanis a Bibliában a rabszolgaság jelképe; Jób pedig azt mondja, hogy az ember élete ezen a földön olyan, mint egy rabszolga élete, nemcsak fizikai, hanem szellemi és lelki értelemben is (Jób 7:1–6). Salamon szerint is az Isten jelenléte nélkül élő ember a földi élet hiábavalóságának, az élet értelmetlen körforgásának a rabszolgája (Préd 1–2. fejezet). Eszünk, hogy dolgozhassunk, és dolgozunk, hogy ehessünk, majd végül meghalunk, anélkül, hogy az egésznek valami igazi értelme lett volna; s közben gyermekeket nemzünk, hogy ők is ugyanezt az értelmetlenséget csinálhassák. Ráadásul, ahogy az ember egyre előbbre halad az életidejében, egyre inkább azt tapasztalja, hogy nem tudja megvalósítani azokat a célokat, amelyeket valamikor elképzelt: ha korábban még hitt is valami igaz célban, végül rádöbben, hogy nem tudja megvalósítani a földön a létezésének az értelmét.

De Isten ki tudja hozni az embert a rabszolgaság e házából. Először spirituálisan és lelkileg szabadítja fel arra, hogy értelmes életet kezdjen el élni azáltal, hogy felismerve Isten birodalmát, „világát”, és megértve, hogy ő maga is örökké él, már itt a földön elkezdjen az örökkévalóságnak „dolgozni”, és közben magát az örök életre felkészíteni. Ez a „szabadulás Egyiptomból” a „húsvéti bárány”, azaz Jézus Krisztus által valósulhat meg. Isten azért is igényelheti jogosan tőlünk azt az óriási dolgot, hogy teljes szívünkből, teljes lelkünkből és minden erőnkből szeressük Őt, mert egyetlen Fiát, Jézus Krisztust áldozta föl engesztelő áldozatul értünk, hogy megmentsen minket az életünk elvesztésétől. Ahogy János apostol fogalmaz: „Szeressük Őt, mert Ő előbb szeretett minket!” (1Jn 4:19)
Egy lelkileg is felnőtt ember tehát ezeket a parancsokat már nem azért tartja meg, mert kell, mert fél a büntetéstől, hanem azért, mert viszontszereti Istent. Nem félelemből, hanem szeretetből. Ez az oka annak, hogy a Tízparancsolat nem egy paranccsal kezdődik, hanem ezzel: „Én megszabadítottalak téged a rabszolgaság házából.” Először Isten fejezte ki a szeretetét, mi csak utána kezdjük el viszontszeretni. Ezután a parancsolatok már nem törvények számunkra, hanem útmutatások – a héber tóra szó, melyet törvénynek szoktak fordítani, egészen pontosan útmutatást jelent –, amelyeket nem kényszer alatt, hanem szívünkből, szabadon, saját benső döntésünkből követünk; legalábbis ha szellemileg-lelkileg felnőttünk. De legyünk ebben is őszinték: inkább a kamaszkorban járunk még, félúton a gyermekkor és a felnőttkor között, ennek minden serdülőkori válságával. Ezért, miközben az őszintén hívők már elsősorban szívből, szabadon szeretik Őt, mégis szükségük van az istenfélelemre is, még meglévő rossz hajlamaik miatt. 
Az első és legfontosabb tehát Isten iránti teljes szeretetünkhöz: ne legyenek idegen isteneink előtte! 

Kronológikus Biblia olvasás 125. nap

Zsoltárok 1-2, 15, 22-24, 47, 68. fejezet

Phillips, Craig & Dean - Here I Am to Worship: 16 Timeless Worship Anthems (2012)

Rodney H. Browne - HIT ÉS BÉKESSÉGES TŰRÉS ÁLTAL ÖRÖKÖLJÜK AZ ÍGÉRETEKET

Kívánjuk pedig, hogy közületek ki-ki ugyanazon buzgóságot tanusítsa a reménységnek bizonyossága iránt mindvégiglen. 12 Hogy ne legyetek restek, hanem követői azoknak, akik hit és békességes tűrés által öröklik az ígéreteket. Zsidókhoz írt levél 6:11-12

Ábrahám békességes tűréssel várta, hogy Isten ígérete beteljesedjen - Attól kezdve, hogy Isten fiút ígért neki, Izsák megszületéséig 25 év telt el. Isten igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket (2 Péter 1:4). A titok, hogy ezek az ígéretek beteljesedjenek az életünkben, a hit és a békessséges tűrés. Minden Isten nagy szentje hit és békességes tűrés által kapta meg Isten nekik tett ígéreteinek beteljesedését. Nekünk is az ő példájukat kell követnünk és engednünk kell, hogy ugyanaz a szorgalmasság szelleme vezessen bennünket. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy lusták legyünik, különben elbukunk. Ha tunyák, nemtörődömök és restek vagyunk, az lustaságra utal. Sokat hallunk manapság a hitről, és hogy hitet kell gyakorolnunk Istenben ahhoz, hogy megkapjuk azokat a dolgokat, amelyeket kértünk Tőle. De a hitnek békességes tűrésre van szüksége ahhoz, hogy működjön. Békességes tűrés nélkül nincs hit!

A békességes tűrés jelentése: képesség, ill. hajlandóság tűrni a várakozást, a késedelmet, ill. a kihívást anélkül, hogy feldühödnénk vagy kizökkennénk nyugodt lelkiállapotunkból. A békességes tűrésre szinoním szavak: nyugodtság, higgadtság, szorgalom, kiegyensúlyozott kedély, türelem, lelkierő, rendíthetetlenség, hosszútűrés, állhatatosság, kitartás, nyugalom, visszafogottság, önuralom, békesség, állóképesség és tolerancia.

Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek, 3 Tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez. 4 A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül. Jakab 1:2-4

Tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez. 4 A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül. Jakab 1:3-4

Addig nem tudhatjuk, mi lakozik mélyen a személyiségünkben, amíg nyomással nem találjuk szembe magunkat. A békességes tűrés azáltal jön létre bennünk, hogy Istenen és az Ő Igéjén tartjuk tekintetünket, és mindenféle megpróbáltatás és nehézség ellenére továbbra is bízunk Benne. A békességes tűrés állhatatosságot és kitartást jelent - nem hagyjuk abba és nem adjuk fel. "Bulldog hitnek" hívom ezt! [Úgy ragaszkodunk a hithez, ahogy egy bulldog a csontjához.] A megpróbáltatások békességes tűrést, a békességes tűrés pedig tökéletességet hoz létre. Mivel a próbák és kísértések sokszor igen intenzívek, úgy tűnnek, hogy az egész örökkévalóságon át tartani fognak. Ahelyett, hogy küzdelmeinkről panaszkodunk, inkább a növekedés lehetőségét kell látnunk bennük. A személyiség és a szellemi érettség növekszik és fejlődik a személyiségünkben, mert engedjük, hogy a békességes tűrés tökéletes és alapos munkát végezzen bennünk a nehéz időszakok és a cudar körülmények által, amelyeket az életben megtapasztalunk. A hit és a békességes tűrés kéz a kézben jár, együtt növekedik bennünk, miközben hagyjuk, hogy Isten munkálja a szívünket és az életünket. Ha engedjük, hogy a békességes tűrés elvégezze tökéletes munkáját bennünk, akkor tökéletesek és épek leszünk minden fogyatkozás nélkül, és semmi nélkül nem fogunk szűkölködni.

De te, óh Istennek embere, ezeket kerüld; hanem kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tűrést, a szelídséget. 12 Harcold meg a hitnek szép harcát, nyerd el az örök életet, amelyre hívattattál és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság előtt. 1 Timótheus 6:11-12

Te pedig követted az én tanításomat, életmódomat, szándékomat, hitemet, hosszútűrésemet, szeretetemet, türelmemet, 11 üldöztetéseimet, szenvedéseimet, amelyek rajtam estek Antiókhiában, Ikóniumban, Listrában: minémű üldöztetéseket szenvedtem! De mindezekből megszabadított engem az Úr. 2 Timótheus 3:10-11

Pál felsorolja azokat a tulajdonságokat, amelyek által egy keresztény Istennek tetsző és sikeres lehet - hit, békességes tűrés és szeretet. A hit és a békességes tűrés kéz a kézben jár együtt a szeretettel, az igazlelkűséggel és az Isten szerinti szívvel. Pál még egy szót használ az állhatatosságra: a kitartást. Az apostolnak kitartásra volt szüksége, hogy mindazokat a megpróbáltatásokat és üldöztetéseket túlélje, amelyeket az Ige miatt kellett elszenvednie. Arra szólít fel bennünket, hogy kövessük a példáját, amelyet elénkbe adott, és ugyanakkor arról is biztosít, hogy noha mindezeket ki kellett bírnia, az Úr hűséges volt, és végül megszabadította. Meg kell értenünk, hogy a próbák, a szenvedések és az üldöztetések mind része földi életünknek. Nem azt jelenti, hogy Isten elhagyott bennünket - sőt, ellenkezőleg -, mindvégig velünk van és mindegyikből megszabadít, ha bízunk Benne és engedjük, hogy munkálkodjon bennünk és általunk.

Hogy a vén emberek józanok legyenek, tisztességesek, mértékletesek; a hitben, szereteten, tűrésben épek. Títus 2:2

Mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek, atyámfiai, tiérettetek, amiképpen méltó is, mivelhogy felettébb megnövekedék a ti hitetek és mindnyájatokban bővölködik az egymáshoz való szeretet. 4 Annyira, hogy mi magunk dicsekszünk veletek az Isten gyülekezeteiben, a ti kitartástok és hitetek felől, minden ti üldöztetéstek és szorongattatástok között, amelyeket szenvedtek. 2 Thessalonika 1:3-4

A békességes tűrés ellentéte a frusztráltságnak, a türelmetlenségnek, a nyugtalanságnak és az intoleranciának. Ha az élet nehéz időszakaiban békességes tűrést tanusítunk, akkor hitünk növekedni fog. Ahogy hitünk növekszik, erősebbekké és szilárdabbakká válunk Isten dolgaiban. Hitünk izmai gyakorlatokat végeznek. Ahogy a fizikai izmok is csak terhelés - súlyok - alatt tudnak növekedni, ugyanúgy szellemi izmaink - a hitünk - is ellenállás alatt tud fejlődni! Minél jobban növekszik a hitünk és békességes tűrésünk, annál jobban tudjuk legyőzni a próbákat, a kísértéseket és az ellenség támadásait. Minél jobban növekedünk hitben és békességes tűrésben, annál nagyobbak lesznek a győzelmeink! MINDENRE van erőnk a Krisztusban, Aki minket megerősít!

Hit és békességes tűrés által örökölni fogjuk az ígéreteket!

Kronológikus Biblia olvasás 124. nap

II. Sámuel 5:11-25, 6:1-23;
I. Krónika 13-169. fejezet

Ruff Tibor - Használati utasítás az emberhez 2.

Ezen a kettőn függ tehát az egész Tízparancsolat is, amely két kőtáblán adatott. Az első kőtábla, amelyen az Isten és az ember viszonyát szabályozó útmutatások állnak, tulajdonképpen a fentebb idézett első és legnagyobb parancsnak a magyarázata, részletezése. A második kőtábla, amelyen pedig az ember és ember kapcsolatát szabályozó irányelvek találhatóak, a második legnagyobb, azaz a felebarát szeretetére vonatkozó parancsnak a magyarázata. 
A Tízparancsolat elsősorban tiltásokat tartalmaz: „Ne ölj!”, „Ne lopj!”, „Ne legyenek idegen isteneid…!” – de a két nagy parancsolat pozitív: szeresd Istent, és szeresd a felebarátodat. A hagyományos zsidó bibliaértelmezés szerint a pozitív parancsok mindig erősebbek, mint a tiltók. 

Tehát „szeresd Istent”, de e szeretet mértéke sem lényegtelen: „teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből.” Ezen a ponton válik megdöbbentővé Isten igénye, ha valóban szembenézünk azzal, amit kér. Valóban megdöbbentő – de másfelől mégis teljesen magától értetődő: hiszen Ő alkotott, Ő adta és adja folyamatosan a létünket és az életünket; és amikor ezt végzetesen elrontottuk bűneinkkel, egyetlen szeretett Fiát áldozta föl helyettünk, hogy megmentsen az örökkévaló életre. Innen nézve mégiscsak teljesen érthető, hogy azt kívánja: egész valónkkal szeressük. Próbáljunk meg fölzárkózni ehhez a követelményhez! Persze erre valaki azt mondhatja: ez lehetetlen! De Isten nem kér olyat, ami számunkra lehetetlen: a teljes erő az csak annyi erő, amennyivel rendelkezünk, nem több. Ha ez kevés, akkor kevés, ha sok, akkor sok – csak amekkora a szívünk, lelkünk, erőnk, annyival szeressük Őt! De annál ne kevesebbel.

A másik parancs pedig: „Szeresd felebarátodat úgy, mint önmagadat!” Itt is a mértékre szeretném fölhívni a figyelmet: „annyira, mint önmagadat”. Ha ezzel az isteni igénnyel őszintén és valóságosan szembenézünk, megint úgy találhatjuk: nem biztos, hogy ezt mindennap százszázalékosan és minden helyzetben betöltöttük. Általában az ember kedvezőbben gondolkozik magáról, mint másokról, és ha ítélkezni kell valami fölött, akkor gyakran irgalmasabb önmagához, mint másokhoz. Én legalábbis gyakran vagyok így ezzel. S ha ez így van, akkor bizony még van mit pótolnunk, van mit tanulnunk. 
A Tízparancsolat pedig, amelyről az elkövetkező hetekben e helyen szó lesz, erre tanít bennünket. Mert ettől függ, hogy életünkben a Biblia összes többi útmutatása képes-e érvényesülni, vagy mindenestől a földre hullik.

Kronológikus Biblia olvasás 123. nap

Zsoltárok 106-107. fejezet

Bizonyság - Judit

Nem láttam a kiutat.

Kenneth Hagin - Bibliai hit - Hat nagy akadály a hit útjában 5.

A hit negyedik akadálya az, ha nem értjük meg, hogy kiváltságunk és jogunk van arra, hogy használjuk az Úr Jézus Krisztus Nevét. Ez is megkötöz és meggyengít bennünket. De ha tudjuk, hogy ez a Név mire képes, akkor le tud­juk győzni a Sátánt, és élvezhetjük a kivívott győzelmet. Azt mindenki elhiszi, hogy használhatja Jézus Nevét az imában, mert Jézus mondta: „Amit csak kér­ni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek. Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti öröme­tek teljes legyen.” Én úgy gondolom, hogy Jézus Nevét mindenhol használhat­juk, mert az Ige is erre utal, és Jézus maga is erre utal a fent idézett versekben, a János 16,23-24-ben.

A Márk 16-ban pedig azt mondja: „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül: aki pedig nem hisz, elkárhozik. Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek köve­tik:...” Tehát akik hisznek az evangéliumban, azokat jelek követik; nemcsak a korai egyházban, nemcsak az apostolokat s nemcsak a prédikátorokat; hanem a hívőket. Az Ő Nevében démonokat űznek. Nem hiszem, hogy csak arra utal, hogy a démonoktól megszállott személyekből űzhetjük ki ezeket, hanem arra a tényre is, hogy minden hívőnek van hatalma a démonokon, a gonosz szelleme­ken Jézus Nevében. Az Ő Nevében új nyelveken szólnak, az Ő Nevében bete­gekre vetik a kezüket, és azok meggyógyulnak. Ha barátaid vagy rokonaid megbetegszenek, akkor nyugodtan rájuk teheted a kezedet Jézus Nevében, és meggyógyulnak. A Biblia azt mondja, hogy ilyenkor hívassuk a gyülekezet vé­neit, de előfordulhat, hogy olyan helyen vagy, ahol nincsenek vének. Meg va­gyok győződve arról, hogy hagynod kell, hogy a pásztor gondozza a csecsemő­ket, akik még nem tudják, hogyan segítsenek magukon. Érettebb, idősebb keresztényeknek meg kell tanulniuk, hogy saját maguk számára szolgáltassa­nak gyógyulást.

Hiszem, hogy meg kell tanulnunk, hogyan használjuk Jézus Nevét. Meg kell tanulnunk, hogy ebben a Névben erő és hatalom van ma is, és hogy ez a Név a miénk.

Kronológikus Biblia olvasás 122. nap

Zsoltárok 133. fejezet

Ruff Tibor - Használati utasítás az emberhez 1.

Az elmúlt századokban sok pszichológiai elmélet született arról, hogy az emberi személyiség hogyan működik, miféle szerkezet; s hogy ezek az egyének hogyan tudnak együttműködni, közösséget alkotni. A tudományos elméletek és kutatók azonban e tekintetben a mai napig nem jutottak egységes álláspontra. Valójában nem értjük az embert, ezt a mélységes titkot. De van egyvalaki, aki ismeri az ember személyiségének szerkezetét, működését, rejtélyeit.

Ő az ember Alkotója, Teremtője, a Mindenható Isten. Tulajdonképpen Isten erkölcsi parancsait, köztük a Tízparancsolatot úgy is fel lehet fogni mint „használati utasítást”, amit ehhez a „szerkezethez”, ehhez a leírhatatlan és csodálatos lényhez, tulajdon képmásához, az emberhez adott. Mint alkotó, Ő tudja a legjobban, hogyan kell nekünk ezzel bánnunk, mi a mi „rendeltetés szerinti” használatunk. Ahogy az ilyen brosúrákban fogalmazni szoktak: ha a rendeltetésszerű használattól eltérünk, azért a gyártó nem vállal felelősséget. Akár egyénileg, akár közösségileg az ember akkor élhet sikeresen ezen a földön, amikor e használati utasítás szerint él; és mindig akkor szenved kudarcot, amikor eltér ettől. 

Mielőtt az elkövetkezendő néhány hétben végigvennénk e helyen a Tízparancsolat minden egyes útmutatását, most egy bevezetést szeretnék ehhez adni. Jézus egy kérdésre válaszolva Isten legnagyobb és második legnagyobb parancsára hívja föl a figyelmet: „És megkérdezte őt közülük egy törvénytudó kísértvén őt és mondván: Mester, melyik a nagy parancsolat a Törvényben? Jézus pedig mondta neki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlít ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancstól függ az egész Törvény és a Próféták.” (Mt 22:35–40) Ez tehát Jézus véleménye az egész Törvényről, annak lényegéről, centrumáról. 

Az Istentől a zsidóságnak adatott mózesi Törvény – a hagyományos számolás szerint – összesen 613 parancsolatból áll, beleértve ebbe a Tízparancsolatban található tíz útmutatást is. Ilyen helyzetben, amikor 613 parancs szabályozza az egyéni és közösségi életet, akkor az emberek bizony igen gyakran szembekerülnek azzal a kérdéssel, hogy egyes helyzetekben melyik parancsot tartsák meg esetleg a másik rovására, mert a való életben nagyon gyakran előfordul olyan erkölcsi szituáció, ahol az egyik parancs a másik paranccsal szembekerül. Nyolcnapos korában körül kell metélni a fiúgyermekeket – de mi történik, ha a nyolcadik nap éppen szombat, amikor nem szabad ilyesmit csinálni? Ha éhhalál fenyegeti az embert, megeheti-e az Istennek szentelt kenyereket? Ha csak annyi pénzem van, amiből vagy szegény szüleimet tudom támogatni, vagy áldozatot bemutatni a jeruzsálemi Templomban, de mindkettőt nem, melyiket tegyem meg inkább? Melyik az erősebb, a nagyobb parancs, amely felülírja a másikat? A zsidóságot Jézus korában nagyon foglalkoztatta az a kérdés, hogy a 613 közül melyek a fontosabb, és melyek a kevésbé fontos parancsok. Maga Jézus is több alkalommal részt vett ebben a közös gondolkodásban, vitákban, ő maga is használta a „legkisebb parancsok”, „legnagyobb parancs”, „második legnagyobb parancs” kifejezéseket. Amikor tehát megkérdezték, hogy a 613 parancsból melyik a legnagyobb, hangot adott annak a véleményének, hogy a legnagyobb parancs az egész mózesi Törvényben ez: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!” – a második legnagyobb parancs pedig: „Szeresd az embertársadat úgy, mint saját magadat!” Majd hozzátette: e két parancstól függ az öszszes többi.

Rögzítsük tehát le nagyon szilárdan, hogy a teljes Biblia, illetve abban mindaz, amit Isten Igéje az embertől kér, ettől a két parancstól függ, ezen áll vagy bukik az egész. Ha ezt a két parancsot valaki megtartja, akkor elindult azon az úton, hogy az egész Szentírást beteljesítse, mivel az egész Szentírás ennek a két parancsnak a megtartására tanítja részletesen az embert. De ha valaki ezt a két parancsot, az Isten és az embertárs szeretetét szem elől téveszti, akkor hiába törekszik a Szentírás összes többi részletének a megtartására, az egész földre fog hullani az életében, hiszen, ahogy Jézus fogalmaz: ezen a kettőn függ az egész Törvény és a Próféták. Isten lényege a Biblia szerint a szeretet – nem csoda tehát, hogy a ránk rótt kötelezettségek közül a szeretet két parancsa a legfontosabb: így kerülünk állandó, közvetlen érintkezésbe Isten lényegével.

Kronológikus Biblia olvasás 121. nap

II. Sámuel 5:1-10; I. Krónika 11-12. fejezet

Bizonyság - Zoli

Amikor majdnem belefulladtam a vízbe, csak egy rövid mondatot tudtam kimondani.

Kenneth Hagin - Bibliai hit - Hat nagy akadály a hit útjában 4.

A harmadik akadály, ha nem érted, hogy mi a megigazulás, és mit ad neked a megigazulás valójában. Ez az akadály több embert tart kötelékben, mint bár­melyik másik. Soha nem fogom elfelejteni, hogy amikor a betegágyon feküd­tem évekkel ezelőtt, és elkezdtem olvasgatni az igéket a gyógyulásról és a hit­ről, a Jakab 5,16-hoz értem, amely azt mondja: „Igen hasznos [sokat ér] az igaznak buzgóságos könyörgése”. Meredtem erre az igére, és azt gondoltam: „Ó, ha én valaha is igaz lehetnék, akkor Isten meghallgatná az imáimat!”

Sok idő telt el, mire megértettem, hogy Jézus vére megtisztított minket min­den bűntől, és az újjászületés által mi egy igaz új teremtéssé váltunk. Isten nem teremt romlott új teremtést. Minket Isten Jézus Krisztusban teremt, és egy igaz új teremtést hoz létre. Isten fiai és leányai vagyunk, mintha soha nem vétkez­tünk volna. Minden kisebbségi érzés, bűntudat vagy bármilyen szégyenérzés nélkül állhatunk az Ő jelenlétében. Nem kell a bűntudat miatt lógó orral jár­nunk. Bejöhetünk az Ő jelenlétébe, mert oda tartozunk. Amikor újjászülettünk, a bűneinket elvette az Úr, és a régi életünk tökéletesen megszűnt. Isten azt mondta, hogy ő nem akar megemlékezni a mi vétkeinkről, és ha ez így van, ak­kor mi miért emlékezünk?

Valaki erre azt mondhatja, hogy ő sokat vétkezett azóta is, és ezért gyenge. De az ő számára is van egy jó hírem az 1 János 1,9-ből: „Ha megvalljuk bűnein­ket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól (igazságtalanságtól, azaz a megigazulás hiányától).” Isten tehát két dolgot tesz azzal a hívővel, aki esetleg vétkezett, de megvallotta a vétket. Amikor vétkezünk, bűntudatot érzünk és azt, hogy nem vagyunk igazak. Szé­gyen tölt el, és méltatlannak érezzük magunkat arra, hogy az Ő jelenlétébe lépjünk. De az Úr azt mondja, hogy Ő az igazságtalanságtól is megtisztít bennün­ket.

Ez a szó - „igaztalanság”, „igazságtalanság” - az „igaz”, „igazság” kifejezé­sek fosztóképzővel ellátott alakja. De ha engem ebből Isten megtisztít, ez azt jelenti, hogy igaz leszek megint. Sokszor észrevettem, hogy amikor az embe­rek ezt megértették, automatikusan meggyógyultak. Addig kárhoztatás alatt él­tek és azt gondolták, Isten megharagudott rájuk. Nem tudták, hogy ők Isten igazsága Krisztusban.

Smith Wigglesworth testvérünket egy alkalaommal egy 80 éves episzkopális lelkész hívatta, hogy imádkozzon érte, mert szeretné venni a Szent Szellemet. Wigglesworth meglátogatta, és együtt átolvasták az erről szóló igéket, majd le­térdeltek imádkozni. Azt mondta, még soha nem hallott szebb imát, mint ahogy ez az idős ember idmákozott. De meg kellett mondania neki, hogy Istent nem érdeklik a szép imák. Ahogy tovább imádkoztak, az idős lelkész így szólt: „Istenem, tégy engem szentté!” Azt hitte, hogy szentté kell válnia, mielőtt ve­szi a Szent szellemet. Ekkor Wigglesworth testvér megkérte, hogy emelkedjen fel a térdeiről, és elmondta neki, hogy ő már szent, mert a vér már megtisztítot­ta őt minden bűntől. Alighogy ezt befejezte, a másik azonnal elkezdett nyelve­ken szólni. Semmi nem hiányzott, hogy betelhessen Szent Szellemmel! Ha megértjük, hogy Isten igazsága vagyunk Krisztusban, akkor abból a gyenge­ségből és kudarcból, amelyben eddig éltünk, átlépünk Isten gazdagságába, teljességébe.

Kronológikus Biblia olvasás 120. nap

Zsoltárok 102-104. fejezet

John G. Lake: Kalandok Istennel 18.

Dél-afrikai szolgálatom idején összeakadtam egy agglegénnyel, aki mindent gyűlölt, ami kap­cso­latban áll a kereszténységgel. Az a hír járta róla, hogy addig szidja-átkozza a prédi­kátoro­kat, míg tovább nem állnak arról a helyről.

Egy nap feltűnt nekem, hogy már nem láttuk egy ideje, hát úgy döntöttem, elmegyek hozzá. Azonnal figyelmeztettek rá, hogy milyen fogadtatásra számíthatok. Ennek ellenére meglá­togattam.

Amikor beléptem az otthonába, kiderült, hogy igen beteg ember. Mielőtt megszólalhatott volna, ledobtam a kalapom, imádkoztam, hogy Isten gyógyítsa meg, azzal távoztam is.

Pár nappal később eljött a gyülekezetbe - más emberként!

Az lenne jó, ha egy keresztény gyógyulásáért - aki Isten gyermeke, krisztusi ember - nem is kellene imádkozni. Igazából neki a folyamatos, tartós egészség az osztályrésze, hiszen tele van Isten életével!

Jézus Krisztus egyszerre Isten törvénye és élete.

Amikor Afrikában éltem, az egyik szolgálati ágazatunk a bennszülöttek között folyó munka volt. Áldom Istent azokért a csodákért, amelyeket látnom engedett a bennszülöttek között. Úgy hiszem, olyan kiváltságban volt részünk, ami modern korunkban más fehér embereknek nem adatott meg.

Baszutóföldön 1912 karácsony estéjén hetvenöt gyógyult leprással úrvacsoráztunk. Egy fe­kete ember szolgálata folytán gyógyultak meg, akinek első találkozásunkkor minden ruházata egy kecskebőr kötényből állt.

Csodálatos volt olyan emberrel együtt lenni, akinek szolgálata alatt hetvenöt leprás gyógyult meg! Egyeseknek az orruk, másoknak az ujjuk, a nagylábujjuk vagy a fülük hiányzott.

Elmondok egy másik „leprás történetet” is. Körülbelül hét héttel ezelőtti időpontig egy Young nevű férfi karanténban élt Nebraska államban. Csak egy másik lepráson keresztül lehetett levelezni vele, aki egyébként szenátor volt.

Young római katolikus neveltetést kapott, és hitt Isten gyógyító erejében. Az Úr a tudtára adta: be fog avatkozni az életébe, hogy meggyógyítsa.

Az intézet hivatalnokai felfedezték, hogy a rendelkezések ellenére leveleket küld és fogad.

Amikor kérdőre vonták, Young ezt mondta: „Valóban levelet váltottam olyan emberekkel, akik hittel imádkoznak, hogy ne haljak meg úgy, mint egy kutya vagy disznó.”

A hivatalnokok látni kívánták a leveleket, majd néhány napon belül visszajöttek hozzá: „Ha úgy gondolja, hogy meggyógyulhat, elengedjük magát, feltéve, hogy megígéri: egyenesen Spokane-be megy, ezekhez a gyógyító emberekhez.”

El is indult Spokane-be, miután biztosították számára a szükséges anyagi ellátást.

Egy nappal Spokane-ből történt távozásom előtt leültem ezzel az emberrel, és ő lediktálta nekem Isten ereje által véghezvitt gyógyulásának történetét. Ezután csatlakozott a feleségéhez és gyermekeihez Key Westen.

Az én Uram nem halott! Mégis ezt kell mondanom, szeretteim: megelégedtünk azzal, hogy a csecsemőkorunkat éljük Krisztusban; hogy sose lépjünk ki a csecsemőkorból, és kisbabákként óbégassunk, ahelyett, hogy Isten kegyelme által föltárnánk Jézus Krisztus szívének titkait, és Isten tüzes lángjait lehívnánk a mennyből a lelkünkre!

Amikor ez megtörténik, csak állunk és bámulunk majd a tettek láttán, amelyeket Isten a magunk és mások életében véghezvisz.

Hack Márta - Megérint a hozzáférhetetlen 7.

A megszentelő és a megszenteltek

A szent nem morális kategória, de szent csak jó erkölccsel lehet valaki. Egy erkölcsi szempontból jó ember még nem feltétlenül szent ember, de a morálisan rossz ember bizonyosan nem az. A tisztátalan állapot a tiszta ellentéte, de természetesen ellentétes a szenttel is. A szent viszont már több, mint a tiszta, mert abban már benne van, hogy valaki kapott Istentől egyfajta „pluszt”, miután Isten elkülönítette őt.

A bűn ugyanis megtöri a szentség állapotát. A Tízparancsolat, mint a Törvény összefoglalása, minden alkalommal a szentség védelmében fogalmaz. A törvénytelenség kikezdi a szent épségét, megtöri az ép kapcsolatokat, amikből így eltűnik a salóm, a hiánytalan nyugalom. A törvénytelenség például felbonthatja az Isten neve és a mögötte álló személy, lényeg és erő egységét: „Ne esküdjetek hamisan az én nevemre, mert megfertőzteted a te Istenednek nevét” (3Móz 19:12). „Szinte kifejezhetetlen a távolság e tekintetben a bibliai kultúrától, ahol az ószövetségi emberek annyira tisztában voltak a Név jelentőségével és szentségével, hogy azt ki sem mondták, csak körülírták Isten szent tulajdonságaival” – írja Németh Sándor a Tízparancsolat című könyvében. Az új szövetség fő célja megegyezik Istennek már a Törvényben is kinyilvánított akaratával: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy! Szenteltessék meg a Te neved!” (Mt 6:9b) Németh Sándor így folytatja: „A Név megszentelése végső soron az Atya nevére vonatkozik: az Atya neve hordozza Isten teljességét. Az Ő nevének kell mindannyiunk közt megszenteltetnie. Istenfélelemmel, tisztelettel és hódolattal kell Isten nevét kimondani – amikor valóban méltó a Nevet használnunk.”

Ha nem lett volna véráldozat Izrael fiaiért, talán semelyik parancsolatot sem lettek volna képesek megtartani. A szentség parancsolatai ellenben kiegészítették az istentiszteleti rendtartást, hogy miután el lettek már választva a bűntől, vagyis megnyerték a bűnbocsánatot Istentől, meg tudjanak maradni ebben az elkülönített állapotban, sőt együtt tudjanak élni az Úr jelenlétével, és azt semmiképp se törjék meg, ne tegyék profánná. Az erkölcsi és polgári törvényekkel kiegészült áldozati rendszer együttesen játszott szerepet abban, hogy szentek legyenek, és az Úr népe lehessenek.
Önmagában a jó erkölcs még senkit nem tesz szentté. A szent sokkal több, mint jó erkölcsi állapot – az, mondhatni, karizmatikus állapot. Izrael fiai tudták: ha szentek, az Úr jelenléte közöttük marad, sőt ebben a karizmatikus állapotban Isten tulajdonságai és javai meg tudnak jelenni a földi szférában: csodák, jelek és természetfeletti anyagi áldás kísérik majd őket. Ezért a fő cél mindig is ennek az állapotnak a megléte.

Ekkor nincs az ember magára hagyva abbéli erőfeszítésében, hogy a parancsolatokat megtartsa, mert maga a közöttük lakozó Isten fogja népét megszentelni, miként többször kinyilvánította: „Én vagyok az Úr a ti megszentelőtök!” (Mózes harmadik könyvében hétszer fordul elő ez a kijelentés: 20:8, 21:8, 15, 23, 22:9, 16, 32, de szerepel itt is: Ez 20:12; Zsid 2:11.)
A Törvény el nem évülő jelentősége, hogy az új szövetségben élő hívőknek a szentség üzenetét közvetíti. Az egyház tagjai, akiket Isten a nemzetekből hívott ki Jézus Krisztus által, „választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép” tagjai (1Pt 2:9). El vannak különítve a bűntől az engesztelés vére által, és fel vannak kenve Szent Szellemmel. Mint papoknak, folyamatos feladatuk, hogy megkülönböztessék a jót a rossztól, a szentet a közönségestől, a tisztát a tisztátalantól. „Szenteljétek meg azért magatokat és szentek legyetek, mert én az Úr vagyok a ti Istenetek, és tartsátok meg rendeléseimet, és cselekedjétek azokat. Én vagyok az Úr a ti megszentelőtök.” (3Móz 20:7–8)

Ebből is látható, hogy a szent egy izgalmas ellentmondás. A szent elüt a tisztátalan beszédű emberek világától. Szent az, ami érinthetetlen és veszélyes zóna, a szent maga a hozzáférhetetlen. És mégis, a Seregek Ura dicsősége betölti az egész Földet. A szent teljesen más és különálló, de mégis kilép önmagából, és érzékelhetővé teszi magát. A szentnek ez a kisugárzása, a dicsőség szentté teszi azokat, akikben nem volt semmi különös.
Izrael Szentje ugyanis a Sekína, a dicsőség által érzékelhetővé teszi magát, és közli igéit népével. Szelleme és kijelentése az, ami által a hozzáférhetetlen hozzáférhetővé válik…

Forrás: Új Exodus Magazin 2005