Oral Roberts - Isten természetfeletti nyomkövető rendszere 6.

Ezután kérdések jöttek fel a lényem legmélyéről és ott lebegtek a tudatomban, majd azon kezdtem gondolkodni, hogy lehet az, hogy a férfit, aki jó Istennek nevezte Istent és hatalmas tömegekért imádkozott kézrátétellel, hogy meggyógyuljanak, most olyan érzés ragadta meg, hogy Isten fényévekre van tőle! Dühös és megsebzett voltam így a szellememből kiállítani kezdtem: „Ó, Istenem miért történt ez velem? Nem voltam tökéletes ember, de a szívem mindig érted dobogott! Szolgáltalak Uram. A Te ösvényeden jártam. Szerettem a Neved és az embereket - az elveszetteket, a betegeket, a démonizáltakat, azokat, akiket az élet mellékvágányra sodort. Mit csináltam, hogy ezt érdemlem?"

Nos, ezek nem éppen a legjobb kérdések voltak, de egy fél pillanat alatt frusztráltságomban egy teljes litániát adtam elő hogyan visszük végbe Isten szolgálatát és hogyan vetjük el hitünk magvait. Persze amikor végeztem elég jónak tűntem a magam szemében! De mindazok a magasröptű szavak sem bosszantották fel az ördög mesteri csatlósait. Ők csak tovább ordították rám, ahogy ki akartak végezni! Majd további fenyegető kérdések kezdtek feltornyosulni bennem sokkal szigorúbb kérdések, mint az előbbiek. Végül is már 74 évet éltem itt a földön és 45 évet töltöttem a gyógyító szolgálatban. Első osztályú egyetemet építettem Istennek és éppen arra készültem, hogy az Oral Roberts Egyetem vezetését átadjam a második elnöknek. Az életem rendezett volt, tehát alapvetően a kérdés az volt, hogy „akarok –e élni?„ És ez a legkegyetlenebb kérdés lehet, amit te vagy én valaha is felteszünk, amikor a zavar komolyan lecsap ránk. „Akarom-e folytatni? Vagy át akarom adni a helyem? Meg akarok halni? Most akarok a mennyben menni? Isten útján járok? Most kell meghalnom? Nos, ezeknek a kérdéseknek a feltevése nem volt olyan nehéz, viszont a feltevésüknek a következménye kolosszális volt, mert egyedül voltam. Nemcsak hogy egyedül voltam, de olyannyira egyedül, hogy a magány lelket rengető érzése átfolyt a lényemen azon az éjszakán, mert a természetfölötti nyomkövető rendszerem lekapcsolódott Istenről. A lendületem megtört, és a tudatommal élet-halál harcot vívtam a világosságért és legfőképpen a MEGÉRTÉSÉRT! 

NEKED ÉS NEKEM MEG KELL TANULNUNK A FOLYÓBÓL IMÁDKOZNI - NEM PEDIG FEJBŐL VAGY A CSAK SZÁJJAL. Mialatt lent voltam azon a sötét, mély helyen Isten Szavának egy sugara hirtelen áthasította a sötétséget és kinyúltam a szellememből megragadva az Efézus 6:18. verset: „Minden alkalommal imádkozzatok a Szellemben könyörögve és imákat mondva”. Az első pár másodpercben a vers szavai kalapácsként ütlegeltek, hogy szellemben imádkozzak, de még csak beszélni sem tudtam! Nem tudtam kinyögni egy hangot sem így úgy éreztem, hogy semmi esély arra, hogy imádkozzam!

Fordította: Nagy Andrea