GORDON számos írásában rámutatott arra, hogy Jézus Krisztus földi szolgálata is kétirányú volt: meggyógyította a betegeket, és megbocsátott a bűnösöknek. Gyakran utalt ezzel kapcsolatban a Zsoltárok 103,3-ra: „Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet." Gordon kiemelte azt az ígéretet is, amely szerint a hívők „betegekre vetik kezeiket és azok meggyógyulnak" (Márk 16,16). Ezt a küldetést az Apostolok Cselekedetei tanúsága szerint a tanítványok folyamatosan betöltötték. Az apostolok szolgálata Jézus Krisztus szolgálatának folytatása volt.
A gyógyulásra vonatkozó ígéret szerinte feltétel nélküli, mivel a Biblia azt mondja: „a hitből való ima megmenti a beteget, és az Úr felemeli őt.” Ezzel szemben egyes egyházakban az olajjal való megkenés gyakorlatát utolsó kenetként használják, amivel a beteg maradék reménységét is elveszik arra vonatkozóan, hogy valaha is felépülhet. Az utolsó kenet a lemondás biztos jele, amellyel a környezet a beteg tudomására hozza azt, hogy semmi esélye az életben maradásra. A Biblia szerint azonban az olajjal való megkenés célja az, hogy Isten ereje még a sírból is visszahozza a beteget.
CARRIE JUDD MONTGOMERY szerint gyógyulásunk átvételéhez a 107. Zsoltár 20. verse alapján csak el kell hinnünk azt hogy Isten Igéje által meggyógyultunk:
„Kibocsátó az ő szavát és meggyógyítá őket, és kimenté őket az ő vermeikből."
Amikor elfogadjuk szó szerint a Bibliát hittel, testünk megszabadul a betegségtől. A várt isteni gyógyulás átvételéhez fontos alapelvnek tekintette Isten Igéjének elfogadását az érzések és a körülmények ellenére is. Hangsúlyozta, hogy a Jakab 2,4-26 azt tanítja, hogy hitünket meg kell mutatni a cselekedeteinkben, hogy az több-e, mint puszta megvallás. („...és a cselekedetekből lett teljessé a hit. ...aképpen holt a hit is cselekedetek nélkül.") A cselekedetek megmutatása a hit velejárója.
Isten áldásaiból részesülni nem az"érzelmi hit," hanem a „cselekvő hit" által lehetséges. Szükségtelen, hogy különleges érzelmeket érezzünk; Isten gyógyításának elvételéhez mindössze aszerint kell cselekednünk, amit hiszünk. Ha nem lankadunk Isten dicsőítésében, érzéseink és fizikai állapotunk összhangba kerül Isten igazságával. A Biblia arra tanít, hogy kéréseink már azelőtt megvalósultak, mielőtt fizikailag is megnyilvánulnának.
A SIMPSON által hirdetett négyrétű evangéliumnak szerves része volt az isteni gyógyulás, mivel az része Krisztus megváltása teljességének. A betegség szerinte is a bukás következménye, ezért az isteni gyógyulás alapvetően a helyettesítő áldozaton nyugszik. A gyógyulás a megváltáshoz kapcsolódó jog, amelyre egyszerűen igényt tarthatunk, mint Jézus keresztjének vérével megvásárolt örökségünkre. Judd hatására Simpson is azt tanította, hogy a hívő cselekedje hitét, hitben látva azt, hogy Krisztus elkezdte a gyógyítást. Ezért a hívőknek nem kell tüneteik azonnali megszűnését várniuk. Azt tanácsolta, hogy ne ezekre figyeljenek, hanem haladjanak tovább gyógyulásuk valóságossá válását követelve. Ezzel a véleményével ahhoz az ághoz tartozott, amely a gyógyulás fokozatosságának elvét hirdette.
[Ezen a ponton fontos megjegyeznünk, hogy a hitből való gyógyulás kritikusai gyakran azzal vádolták a hit-gyógyítókat, hogy eretnekséget: keleti misztikát és gnoszticizmust tanítanak. Ezek ugyanis azt állították, hogy a teremtett világ gonosz, és az embernek „fel kell ismernie" (gnózis = megismerés) azt, hogy amit lát, az nem valóságos. Ez a felfogás általában követőit szélsőséges aszkétizmusba, a test gyűlöletébe vitte. A hit-gyógyítók ezeket azonban soha sem vallották. Ők hittek abban, és ezt is hirdették, hogy a teremtett világ jó. A betegségek és nyomorúságok jelenléte a bűn és a Sátán munkájának az eredménye, ezért a harcot ezek ellen, és nem a fizikai test ellen kell folytatni. Amikor a tünetek figyelmen kívül hagyásáról beszéltek, akkor sohasem azt értették rajta, hogy a tünetek nem valóságosak, nem léteznek, hanem azt, hogy a tünetek átmeneti dolgok, nem tartoznak a teljes igazsághoz, mivel a teljes igazság Isten Igéje. Aki azért ragaszkodik a teljes igazsághoz, az előbb utóbb tapasztalni fogja, hogy a tüneteknek engedniük kell és javulás fog beállni az állapotában - a szerk.]
Simpson az isteni gyógyító mozgalom radikális képviselőivé közé tartozott, mivel orosi és gyógyszeres kezelés használatát csak korlátozott mértékben engedélyezte. Ha az ember egyszer elhitte és igénybe vette a gyógyulás ígéretét - mondta - akkor ezt úgy kell tekintenie, mint örökre lezárt ügyet, és szilárdan rá kell állnia Isten ígéretére.
CARRIE JUDD MONTGOMERY szerint gyógyulásunk átvételéhez a 107. Zsoltár 20. verse alapján csak el kell hinnünk azt hogy Isten Igéje által meggyógyultunk:
„Kibocsátó az ő szavát és meggyógyítá őket, és kimenté őket az ő vermeikből."
Amikor elfogadjuk szó szerint a Bibliát hittel, testünk megszabadul a betegségtől. A várt isteni gyógyulás átvételéhez fontos alapelvnek tekintette Isten Igéjének elfogadását az érzések és a körülmények ellenére is. Hangsúlyozta, hogy a Jakab 2,4-26 azt tanítja, hogy hitünket meg kell mutatni a cselekedeteinkben, hogy az több-e, mint puszta megvallás. („...és a cselekedetekből lett teljessé a hit. ...aképpen holt a hit is cselekedetek nélkül.") A cselekedetek megmutatása a hit velejárója.
Isten áldásaiból részesülni nem az"érzelmi hit," hanem a „cselekvő hit" által lehetséges. Szükségtelen, hogy különleges érzelmeket érezzünk; Isten gyógyításának elvételéhez mindössze aszerint kell cselekednünk, amit hiszünk. Ha nem lankadunk Isten dicsőítésében, érzéseink és fizikai állapotunk összhangba kerül Isten igazságával. A Biblia arra tanít, hogy kéréseink már azelőtt megvalósultak, mielőtt fizikailag is megnyilvánulnának.
A SIMPSON által hirdetett négyrétű evangéliumnak szerves része volt az isteni gyógyulás, mivel az része Krisztus megváltása teljességének. A betegség szerinte is a bukás következménye, ezért az isteni gyógyulás alapvetően a helyettesítő áldozaton nyugszik. A gyógyulás a megváltáshoz kapcsolódó jog, amelyre egyszerűen igényt tarthatunk, mint Jézus keresztjének vérével megvásárolt örökségünkre. Judd hatására Simpson is azt tanította, hogy a hívő cselekedje hitét, hitben látva azt, hogy Krisztus elkezdte a gyógyítást. Ezért a hívőknek nem kell tüneteik azonnali megszűnését várniuk. Azt tanácsolta, hogy ne ezekre figyeljenek, hanem haladjanak tovább gyógyulásuk valóságossá válását követelve. Ezzel a véleményével ahhoz az ághoz tartozott, amely a gyógyulás fokozatosságának elvét hirdette.
[Ezen a ponton fontos megjegyeznünk, hogy a hitből való gyógyulás kritikusai gyakran azzal vádolták a hit-gyógyítókat, hogy eretnekséget: keleti misztikát és gnoszticizmust tanítanak. Ezek ugyanis azt állították, hogy a teremtett világ gonosz, és az embernek „fel kell ismernie" (gnózis = megismerés) azt, hogy amit lát, az nem valóságos. Ez a felfogás általában követőit szélsőséges aszkétizmusba, a test gyűlöletébe vitte. A hit-gyógyítók ezeket azonban soha sem vallották. Ők hittek abban, és ezt is hirdették, hogy a teremtett világ jó. A betegségek és nyomorúságok jelenléte a bűn és a Sátán munkájának az eredménye, ezért a harcot ezek ellen, és nem a fizikai test ellen kell folytatni. Amikor a tünetek figyelmen kívül hagyásáról beszéltek, akkor sohasem azt értették rajta, hogy a tünetek nem valóságosak, nem léteznek, hanem azt, hogy a tünetek átmeneti dolgok, nem tartoznak a teljes igazsághoz, mivel a teljes igazság Isten Igéje. Aki azért ragaszkodik a teljes igazsághoz, az előbb utóbb tapasztalni fogja, hogy a tüneteknek engedniük kell és javulás fog beállni az állapotában - a szerk.]
Simpson az isteni gyógyító mozgalom radikális képviselőivé közé tartozott, mivel orosi és gyógyszeres kezelés használatát csak korlátozott mértékben engedélyezte. Ha az ember egyszer elhitte és igénybe vette a gyógyulás ígéretét - mondta - akkor ezt úgy kell tekintenie, mint örökre lezárt ügyet, és szilárdan rá kell állnia Isten ígéretére.
Forrás: Új Exodus Magazin, 1992. 4. évf. 2. sz.
