Amikor a megújulás kirobbant a gyülekezetünkben, 1994. január 20-án a prédikáció alatt, a gyülekezet tagjainak közel 80 százaléka a földre esett, nevetett, hempergett és fantasztikusan érezte magát. Azt gondoltam; „Uram, ez nagyszerű! Nagyon örülök, hogy egy kicsit boldogabbak és örömtelibbek lettünk. Nagyon kellett már egy kis felvillanyozódás, de most már térjünk vissza a munkához, a megtéretlen emberek eléréséhez!"
Mások egyenesen ilyenekkel jöttek hozzám: „Biztos, hogy ez Isten munkája? Hány ember tért meg?"
- Térnek meg az emberek. Tegnap este is öten jöttek előre - válaszoltam.
- Az még nem ébredés. Az ébredés az, amikor emberek százai térnek meg és az egész településre sikerül befolyást gyakorolni!
Először én is teljesen egyetértettem. Azt mondtam az Úrnak: szeretném, ha az emberek Jézushoz jönnének, szeretném, ha meggyógyulnának. Úgyhogy elkezdtem többet prédikálni az üdvösségről, de azt kellett látnom, hogy a prédikációk után nagyon nehéz volt szolgálni az emberek felé.
Sehogy sem fért a fejembe. A Szent Szellem nem mozgott és az emberek nem tudtak olyan áldást venni az Úrtól, mint korábban. A megtérők száma is lecsökkent ahhoz képest, mint amikor az Úr öröméről vagy Isten szeretetéről és az ezekkel kapcsolatos bibliai jelenségekről beszéltem. Megkérdeztem az Urat, miért van ez. A válasza nagyon meglepett:
- Azért, mert nyomást gyakorolsz rám.
- Uram, én nem akarok nyomást gyakorolni rád! Hogy érted ezt?
A választól padlót fogtam:
- Miért fáj az neked, ha én még egy kicsit szeretgetni akarom az egyházamat?
Ez a válasz újabb kérdéseket vet föl: „Miért akar Isten szeretni bennünket? Hiszen tudjuk, valójában milyenek vagyunk." Ennek ellenére úgy tűnik, Istennek legfőbb vágya, hogy szeressen és mi viszontszeressük.
A szerelem ezen a szinten már nem megmagyarázható. Miért szeret engem Carol, a feleségem? Többször megkérdeztem már tőle: „Drágám, mit látsz te bennem? Miért szeretsz engem?" Ilyenkor elmondja az indokait, de az egész valahogy így sem megnyugtató. Még mindig nem értem. Legtöbben úgy gondoljuk, nem sok szeretni való szorult belénk, Jézus azonban nagyon komolyan szeret minket, és tényleg be akarja tölteni az életünket, meg akar áldani, át akar formálni és teljesen meg akarja nyerni a szívünket.
Mi emberek már sokszor bebizonyítottuk, hogy nem tudunk nagyot alakítani Isten szeretetében, és még kevésbé egymás szeretetében. Mivel azonban Jézus olyan menyasszonyt akar, aki feltétel nélkül szereti őt, kegyelméből messze a képességeink fölötti szintre tölti fel a szívünket. Ennek eredményeképpen iránta érzett szeretetünk folyamatosan erősödik. A szeretet csak úgy tud igazán elmélyülni, ha már konkrét tapasztalat; nem maradhat örökké az elmélet szintjén. A Szent Szellem most ilyen tapasztalatokat szerez számunkra. Mikor aztán szeretetével betölt, mi is szeretőkké válunk: szeretete kiömlik belőlünk és elér másokat.
Dr. Margaret Poloma, az ohió-i Akron Egyetem szociológia tanszékének professzora mostaniban felméréseket végez a gyülekezetünkben, ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy a vallás nem csupán objektív intézmény a maga doktrínáival és rituáléival, hanem a szubjektív érzelmi élményekkel is számolni kell. A már elhunyt neves pszichológus, Abraham Maslow álláspontját összegezve - aki a hatvanas években "Vallás, értékek és csúcsélmények" címmel írt könyvet - Margaret azt állítja: „az intézményesedett vallás abból áll, hogy csúcs alattiak csúcs alattiakat tanítanak mások csúcsmegtapasztalásairól". Hétköznapibban szólva önálló, szubjektív vallási élményekkel nem rendelkező emberek tanítanak másokat, akik hasonlóképpen szkeptikusak érzelmeik kifejezése tekintetében annak kapcsán, amit állítólag tanulnak. És mi az, amit tanulmányoznak? A keresztények leggyakrabban olyan ószövetségi szereplők csúcsmegtapasztalásait vizsgálgatják és vitatgatják, mint Ábrahám és Mózes, vagy olyan újszövetségi tanítványokét, mint Péter és Pál.
Logikájuk azonban egy ponton jelentős mértékben sántít. A keresztény egyháznak nagyon nagy szüksége van a kézzelfogható realitás ellenőrző hatására. Azt akarom ezzel mondani, hogy egyszerre kell objektívnek és szubjektívnek lennünk,ha bensőséges és személyes kapcsolatra törekszünk Krisztussal. Valaki egyszer így fogalmazott: „Inkább akarom átélni, mint könyvekből átnézni."
Nicki Gerster is azért jött el az összejöveteleinkre Frankfurtból, hogy személyesen találkozzon Istennel. Ő maga így írja le, mi történt vele egyik este dicséret közben:
„Teljesen friss módon szerettem bele Jézusba. Olyan volt, mintha egy percre belenézhettem volna az Ő szerető szemébe. Ez az élmény azóta is a hatalmában tart."
Isten nem valamiféle rabszolga életbe akar belecsalogatni, mondván: „Aha! Na, most megvagy! Az egész gyülekezet füle hallatára elkötelezted magad. Minden szó fel van írva a mennyben, és az utolsó betűig be is fogom tartatni veled!" Nem bepalizni akar téged, hogy aztán elküldjön valahová Afrikába vagy más eldugott helyre, hogy ott halj meg a dzsungelben az evangéliumért - persze nem lehetetlen, hogy szeretetéből fakadóan ilyen helyre fog hívni. A lényeg azonban az, hogy közeledni akar hozzád, és szeretné megnyerni a szívedet.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
