Az evangélizálás így foglalható össze: ISTEN EZZEL SZERET MINKET AZ EVANGÉLIUMON KERESZTÜL. Minden prédikációt a szeretet szárnyainak kellene hordoznia. Olyan embereknek kell prédikálniuk, akik Istentől kapott szeretettel szeretik az embereket. Korszakokon keresztül éltek és haltak már meg szenvedélyes emberek úgy, hogy Krisztust és az Ő megváltását prédikálták minden törzsnek és nemzetnek. Ugyanebből az isteni indulatból jöttek létre a legnagyszerűbb emberi alkotások: templomok, szeretetházak, kórházak, árvaházak, maga a civilizáció. Isten szeretete az ember lelkében százszor tisztább, mint bármely hajtóerő, amely valaha mozgatta az embert.
Amikor Isten jelenléte elhagyta a Hórebet, mi maradt ott? Az első dolog, amit ott találtak a 2. Mózes 21:5-6. szerint a szeretet újabb törvénye. Ha egy rabszolga megnősült, törvény szerint nem vihette magával az asszonyt, amikor a gazdájával kötött szerződése lejárt. Csak akkor tarthatta meg a feleségét, ha állandó szolgálatban a gazdájánál maradt. Ez esetben a férj fülét átfúrták egy árral, ami az ajtófélfához rögzítette őt. A fülön a heg, az ajtófélfán a karcolás végleg ott maradt, és mindenkinek hirdette: "Szeretem a feleségemet, és odaadtam magamat érte, hogy odaadhassam magamat neki."
SEMMI MÁS, CSAK A SZERETET
Ez Isten és az emberiség szerelmének történetét példázza. Isten értünk adta Magát, hogy nekünk is adhassa Magát. Az Isten szeretet. Ez az egésznek a lényege. Ezért születtünk; hogy szeressünk, és minket is szeressenek. Minden titkok titka az, ha ismerjük minden szeretetek közül a legnagyobbat. Ha ezt tudod, megkaptad a választ az élet értelmének kérdésére. A szeretet nélküli evangélium ellentmondás - mint a víz nélküli tenger, fény nélküli nap, édesség nélküli méz, anyagtalan kenyér. Az evangélium semmi más, csak szeretet.
Mózes 1. könyvétől a Jelenésekig a szeretet hőskölteménye vonul végig az örökkévalóságból az örökkévalóságba. "Örökkévaló szeretettel szerettelek téged." - hallotta Jeremiás Isten kiáltását. Izrael végül beimbolygott hosszú történelmi éjszakájának sötétségébe, és Hóseásnak megengedte az Úr, hogy meghallja az isteni kín visszhangját. "Miképen adnálak oda Efraim? Fellángolt minden szánalmam!” (Hós. 11:8.).
Az egyetlen magyarázat arra, hogy Jézus meggyógyította a betegeket, vagy bármi mást tett, egyetlen tény - Jézus könyörületes volt. Csak a szeretet indokolta az egészet. Tulajdonképpen Isten mindenségében mindent ez mozgat.
Nem hiszem, hogy akár egy angyal is megkérdezte volna az Urat, miért akart olyan teremtményeket létrehozni, mint mi, azzal a lehetőséggel, hogy a rosszat válasszuk, olyan erővel, ami összetörheti az Ő szívét. Az angyalok ismerték az okot. Akármilyen fájdalomba kerül is, Istennek ki kellett öntenie önmagát a szeretet Niagarájában. Nem volt jobb lehetőség, mint olyanokra árasztani a szeretetet, akik ezt sosem érdemelhetik ki. Mi szolgálhatta volna jobban Isten céljait, mint az ellenségek, a gonoszok, az elnyomók és a bosszúra szomjas elnyomottak? Ők azok, akik "elfogadottak lesznek a Szeretettben".
A pokol szörnyű hely. Nem ajándék, amit élvezhetünk. Nem arra való, hogy meglóbáljunk embereket a szakadék fölött, és lássuk, ahogy kapálóznak, egyszerűen azért, mert az igazság ellenségei. Azért olvasunk a bűnösöknek erről a lehetséges végzetéről, hogy felébredjen bennünk a legmélyebb szánalom, és ennek hatására gondoskodjunk a figyelmetlenekről, és intsük őket.
