Dave Hunt - Sola Scriptura? 6.

Isten Igéje közvetlenül szól mindenkihez

Az Ószövetség idején minden embernek ismernie kellett Isten Igéjét, és nem rabbinikus értelmezésben, hanem mindenki maga értelmezte azt. Az, hogy a Szentírás mindenki számára hozzáférhető volt, kiderül abból is, amit Jézus Krisztus mondott a két tanítványnak az Emmausba vezető úton: „Óh balgatagok és rest szívűek mindazoknak elhívésére, amiket a próféták szóltak...” (Lukács 24,25). Nem feddte volna meg és nem tartotta volna felelősnek őket azért, hogy nem ismerték a próféciákat, ha az ószövetségi írásoknak nem mindegyike állt volna rendelkezésükre, vagy nem lettek volna ismertek vagy érthetőek egy egyszerű zsidó ember számára. Ezután elmagyarázta nekik „minden írásokban” (amelyek minden bizonnyal jól ismertek voltak), „amik őfelőle megírattak” (Lukács 24,25-27). Ugyanígy rendelkezésükre állt a teljes írás a távoli Béreában, Görögország északi részén, és az ottani keresztények „naponként tudakozták az írásokat” (Apostolok cselekedetei 17,11).

Hasonló bizonyítékként hozható fel az is, hogy Timóteus már gyermekkora óta ismerte a szent írásokat (2Timóteus 3,15), illetve, hogy hozzá sem a rabbik tolmácsolásában jutott el, hanem a nagyanyja, illetve az édesanyja tanította, akik maguk is mindketten a hit asszonyai voltak (2Timóteus 1,5). Azt hiszem, a fentiek alapján teljesen egyértelmű, hogy az Ószövetség korában senkinek sem volt szüksége arra, hogy számára az embereknek egy kiválasztott csoportja adja a Szentírás hivatalos értelmezését. Ez a korai egyház idején sem fordult elő, és ma sem kellene, hogy így legyen.

A Biblia egyszerű szavai - ha megfosztjuk őket a római értelmezéstől - meghazudtolják a római katolikus egyház hierarchikus rendszerét és klérusának zsarnokoskodását. Akvila és Priscilla egyszerű férj és feleség, akik naponként sátorkészítéssel foglalkoztak (Apostolok cselekedetei 18,3). Házuknál mégis gyülekezet volt (lKorintus 16,19), és ők Isten Igéjének kiváló tanítói voltak, akik még az „ékesen szóló”

Apollóst is oktatták Isten dolgaira (Apostolok cselekedetei 18,26). Pál úgy nevezte őket, mint akik „munkatársaim Jézus Krisztusban” (Róma 16,3). Soha nem vettek részt teológiai szemináriumokon, nem tartoztak az egyház kiváltságos rétegeihez (amelyek akkor nem is léteztek), viszont ismerték Istent és az Ő Igéjét a bennük lakozó Szent Szellem által. Ma is így kellene ennek lennie minden keresztény esetében. Pál apostol szerint a keresztények megítélhetik, hogy aki szól, Isten igazságát szólja-e. Pál maga is alávetette írásait ennek a kritériumnak, és buzdította olvasóit, hogy ítéljék meg a bennük lakozó Szent Szellem által, hogy levelei Istentől valók-e: „ha valaki azt hiszi, hogy ő próféta vagy szellemi ajándék részese, vegye eszébe, hogy amiket néktek írok, az Úr rendeletei azok” (l.Korintus 14,37). Ugyancsak a hívőkben lakozó Szent Szellem volt az, aki a korai egyház idején bizonyságot tett amellett, hogy mely könyvek voltak a kanonikus könyvek. Pontosan így ismerik el ma is a keresztények a Bibliát Isten által ihletett Beszédnek.