2014. május 5., hétfő

Kövér Gábor - Jézus a Seolban 29.

EPILÓGUS

            Vasárnap hajnalban ért fel Jézus szelleme a Föld belsejéből abba a barlangba, ahol a teste feküdt. A feltámadás ereje - amiről a 18. zsoltár is szól - vette körül Jézust. Szelleme egyesült ismét a testével, Jézus feltámadt. Ez az isteni erő, ami körülvette Őt a megelevenítés óta, akkora erővel volt jelen, hogy amikor Jézus szelleme ezzel az erővel belement a testébe, ez az erő teljesen megváltoztatta Jézus testét is, és az egy dicsőséges testté változott.

            Amikor Jézus jött felfelé, már nem egyedül jött. Hozta magával az addig Ábrahám kebelében levő ÓSZ-i szenteket, akiknek véget ért a földalatti ideiglenes tartózkodás.
            Ezt a jelenetet szintén Derek Prince fejti ki a ''Kereszténység hat alaptanítása III.'' c. könyvének ''Az első zsenge'' c. fejezetében:

''Jézust egyedül temették el, azonban nem egyedül támadt fel. Ezt a tényt - amelyre a bibliamagyarázók többsége meglepően kevés figyelmet fordít - világosan rögzítik a Máté 27,50-53-ban található szavak. Ezek a versek Jézus kereszthalálát írják le, valamint azokat a különböző eseményeket, amelyek halálát és feltámadását követték.

Jézus pedig ismét nagy fennszóval kiáltván, kiadá szellemét. És íme a templom kárpitja fölétől aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének; és a sírok megnyílának. és sok elhunyt szentnek teste föltámada. És kijövén a sírokból Jézus föltámadása után, bementek a szent városba, és sokaknak megjelenének.
(A Károli Bibliában a vessző a sírokból szó mögött van, itt a görög eredetihez hívebben az után szó mögött.)

Jóllehet ezek az események itt szoros egymásutánban vannak felsorolva, nyilvánvaló, hogy három nap alatt történtek meg. Jézus a szombat előestéjén halt meg a kereszten, s az új hét első napjának hajnalán támadt fel. Ezzel összefüggésben állapítja meg Máté, hogy:

...a sírok megnyílának és sok elhunyt szentnek teste föltámada. És kijövén a sírokból Jézus feltámadása után...

            Nem tudjuk biztosan, hogy melyik pillanatban nyíltak meg a sírok, azt azonban tudjuk, hogy ezek a szentek csak magának Krisztusnak a feltámadása után keltek fel és jöttek ki sírjaikból.
            Ezáltal Krisztus feltámadásában tökéletesen beteljesedett az első zsenge ószövetségi mintája. Krisztust egyedül temették el - egyetlen gabonaszem esett a földbe. Amikor azonban feltámadt a halálból, már nem volt egyedül, - nem volt többé egyetlen búzaszem. Vele együtt maréknyian - egy kéve első zsenge - jöttek fel a halálból. Isten előtti győzelmes meglóbálásuk a halál, a pokol és Sátán vereségének bizonysága lett, s biztosíték arra, hogy a maga idejében minden eltemetett hívő fel fog támadni.''
  
            Az idézet egyértelműen megmutatja, hogy Jézus többedmagával támadt fel. Ő volt az első a halottak közül, azaz amikor jöttek felfelé a Föld mélységeiből, Jézus haladt az élen. Ő támadt fel elsőként, majd egyből utána sok szent is.

            Az ÓSZ-i szentek ugyanolyan dicsőséges testtel támadtak fel, mint Jézus. Ezt igazolja az az ige, hogy sokaknak megjelentek (Mt. 27,53), megmutatták magukat, ahogy Jézus is megjelent amikor akart, és eltűnt, amikor akart.[1]
            Jézus gondosan összehajtogatta azokat a lepedőket, amelyekbe becsavarták és azt, ami a fején volt külön tette. Közben egy angyal leszállt az égből elhengerítette a sír száján levő követ és ráült. Ettől a farizeusok őrei úgy megijedtek, hogy elájultak. Jézus ezután kijött a sírból.
            Közvetlenül ezután, még hajnalban érkeztek meg az asszonyok a sírhoz, és látták, hogy el van hengerítve a kő. Miután beszéltek a kövön ülő angyallal, megdöbbenve elmentek. Később Mária Magdaléna visszament a sírhoz, ekkor találkozott az Úrral. Jézus azt mondta neki, hogy mondja meg a tanítványoknak, hogy ''felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.''  Eddig tehát még nem ment fel a mennybe, csak a Földön volt, de ez volt a következő lépés. Amíg nem ment fel a mennybe, még megérinteni sem volt szabad.


[1]lásd még: Derek Prince: A kereszténység hat alaptanítása III, 117-124.o.