EPILÓGUS
Vasárnap hajnalban ért fel Jézus
szelleme a Föld belsejéből abba a barlangba, ahol a teste feküdt. A feltámadás
ereje - amiről a 18. zsoltár is szól - vette körül Jézust. Szelleme egyesült
ismét a testével, Jézus feltámadt. Ez az isteni erő, ami körülvette Őt a
megelevenítés óta, akkora erővel volt jelen, hogy amikor Jézus szelleme ezzel
az erővel belement a testébe, ez az erő teljesen megváltoztatta Jézus testét
is, és az egy dicsőséges testté változott.
Amikor Jézus jött felfelé, már nem
egyedül jött. Hozta magával az addig Ábrahám kebelében levő ÓSZ-i szenteket,
akiknek véget ért a földalatti ideiglenes tartózkodás.
Ezt a jelenetet szintén Derek Prince
fejti ki a ''Kereszténység hat alaptanítása III.'' c. könyvének ''Az első
zsenge'' c. fejezetében:
''Jézust
egyedül temették el, azonban nem egyedül támadt fel. Ezt a tényt - amelyre a
bibliamagyarázók többsége meglepően kevés figyelmet fordít - világosan rögzítik
a Máté 27,50-53-ban található szavak. Ezek a versek Jézus kereszthalálát írják
le, valamint azokat a különböző eseményeket, amelyek halálát és feltámadását
követték.
Jézus
pedig ismét nagy fennszóval kiáltván, kiadá szellemét. És íme a templom kárpitja
fölétől aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kősziklák
megrepedezének; és a sírok megnyílának. és sok elhunyt szentnek teste
föltámada. És kijövén a sírokból Jézus föltámadása után, bementek a szent
városba, és sokaknak megjelenének.
(A
Károli Bibliában a vessző a sírokból szó mögött van, itt a görög
eredetihez hívebben az után szó mögött.)
Jóllehet
ezek az események itt szoros egymásutánban vannak felsorolva, nyilvánvaló, hogy
három nap alatt történtek meg. Jézus a szombat előestéjén halt meg a kereszten,
s az új hét első napjának hajnalán támadt fel. Ezzel összefüggésben állapítja
meg Máté, hogy:
...a
sírok megnyílának és sok elhunyt szentnek teste föltámada. És kijövén a
sírokból Jézus feltámadása után...
Nem
tudjuk biztosan, hogy melyik pillanatban nyíltak meg a sírok, azt azonban
tudjuk, hogy ezek a szentek csak magának Krisztusnak a feltámadása után keltek
fel és jöttek ki sírjaikból.
Ezáltal Krisztus feltámadásában
tökéletesen beteljesedett az első zsenge ószövetségi mintája. Krisztust egyedül
temették el - egyetlen gabonaszem esett a földbe. Amikor azonban feltámadt a
halálból, már nem volt egyedül, - nem volt többé egyetlen búzaszem. Vele együtt
maréknyian - egy kéve első zsenge - jöttek fel a halálból. Isten előtti győzelmes
meglóbálásuk a halál, a pokol és Sátán vereségének bizonysága lett, s
biztosíték arra, hogy a maga idejében minden eltemetett hívő fel fog támadni.''
Az idézet egyértelműen megmutatja,
hogy Jézus többedmagával támadt fel. Ő volt az első a halottak közül, azaz
amikor jöttek felfelé a Föld mélységeiből, Jézus haladt az élen. Ő támadt fel
elsőként, majd egyből utána sok szent is.
Az ÓSZ-i szentek ugyanolyan
dicsőséges testtel támadtak fel, mint Jézus. Ezt igazolja az az ige, hogy sokaknak
megjelentek (Mt. 27,53), megmutatták magukat, ahogy Jézus is megjelent
amikor akart, és eltűnt, amikor akart.[1]
Jézus gondosan összehajtogatta
azokat a lepedőket, amelyekbe becsavarták és azt, ami a fején volt külön tette.
Közben egy angyal leszállt az égből elhengerítette a sír száján levő követ és
ráült. Ettől a farizeusok őrei úgy megijedtek, hogy elájultak. Jézus ezután
kijött a sírból.
Közvetlenül ezután, még
hajnalban érkeztek meg az asszonyok a sírhoz, és látták, hogy el van hengerítve
a kő. Miután beszéltek a kövön ülő angyallal, megdöbbenve elmentek. Később
Mária Magdaléna visszament a sírhoz, ekkor találkozott az Úrral. Jézus azt
mondta neki, hogy mondja meg a tanítványoknak, hogy ''felmegyek az én
Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.'' Eddig tehát még nem ment fel a mennybe, csak
a Földön volt, de ez volt a következő lépés. Amíg nem ment fel a mennybe, még
megérinteni sem volt szabad.
