Isten egy a Szavával. Amikor az Ige jelenlétében vagy, magának Istennek a jelenlétében vagy. A János 1,1 szerint "Kezdetben volt az Ige, és az Ige volt az Istennél, és Isten volt az Ige.˝ Nincs rá lehetőség, hogy Isten az Igén kívül nyilvánuljon meg az életedben. Vannak ugyan különleges megjelenési módjai is kegyelmének, de egy keresztény nem engedheti meg, hogy ezekből éljen. Nekünk Isten jelenlétének abból a formájából kell élnünk, amely az Ő Igéjéből származik, mégpedig folyamatosan. Te megtartod a beszédét, Ő pedig kinyilvánítja magát neked.
Számomra semmi sem izgalmasabb, mint tudni azt, hogy ha az éjszaka közepén felébredek valamilyen gond miatt, csak a Bibliámért kell nyúlnom. Isten erejének ez a megnyilvánulása mindig, mindenki számára működik, aki használni akarja. Ha tudatára ébredsz, hogy az Igén keresztül bármikor elérheted Isten megnyilvánulását és így kezdesz járni, jómódú leszel.
Láttuk már a Szentírásból, hogy Isten megerősítette a földön szövetségét. Mit jelent ez újszövetségi értelemben? Az Ige azt mondja, hogy az Újszövetség a megigazulás szövetsége, amely jobb ígéretek alapján köttetett, mint az Ószövetség. Mózes 5. könyvében Isten kemény nyakúnak és istentelennek nevezte Izraelt. Az Újszövetségben viszont azt olvassuk, hogy Isten igazságává tétettünk Jézus Krisztusban. Már nem konok embereknek lát, (bár sokszor tart bennünket tanulatlanoknak, mert nem ismerjük a szövetséget, de akkor sem vagyunk kemény nyakúak és istentelenek.) Ő a Bárány vérén keresztül néz minket, és szeplőtlennek, feddhetetlennek, kifogástalannak lát. Izrael Isten szolgája volt, mi viszont a fiai vagyunk (lásd Gal.4,7). Tisztában kell hát lennünk azokkal a jogokkal, amelyek Isten gyermekeiként és országa polgáraiként megilletnek bennünket.
Illusztrációképpen lássuk most a tékozló fiú példázatát a Lukács evangélium 15. fejezetéből. Sok éven át, olvastuk ezt a példázatot anélkül, hogy megértettük volna teljes jelentőségét. Pedig rendkívül fontos, hogy a prosperitással kapcsolatban is alkalmazzuk, de ezen eddig átsiklottunk. Csak a tékozló fiú hazatéréséig kísértük figyelemmel az eseményeket. Ő állt a figyelmünk középpontjában, de nem gondoltuk végig, mi is történt a bátyjával valójában? A tékozló fiú fogta az örökségét, és elverte. Amikor hazatért, az apja levágatta neki a hízott borjút, tárt karokkal üdvözölte, és nagy dínomdánomot rendezett számára. Amikor a másik fiú megérkezett és látta, mi történt, felháborodott azon, amit az apja tett. Így szólt: "Én veled maradtam, s mégsem adtál nekem soha egy gidát se, ő meg elmegy, elszórja a pénzét, és te borjút vágatsz a tiszteletére." Az apja erre így válaszolt: "Fiam, mindenem a tiéd." Vagy más szavakkal: "Bármikor, ha hízott borjút szerettél volna, kaphattál volna, s még most is megkaphatod. Nagyon örülök, hogy az öcséd hazatért, de te is kaphattál volna, ha kérsz!" Az idősebb fiú beérte volna egy gidával, pedig egész idő alatt az övé volt a borjú is. Mindkét fiú rendelkezett az öröksége felett, de csak az egyikük élt vele. Az idősebb nem tette, mert a gondolkodásmódja kicsinyes volt.
A legtöbb hívő ugyanígy, gondolkodásmódbeli kicsinyessége miatt, saját magát rekeszti ki a Jézus Krisztusban való teljes örökségből. Mivel nem ismerik. Azt a szövetséget, amelyben állnak, nem ismerik a Mindenható Isten gyermekeiként őket megillető jogokat sem.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
