A Szentírás önmagában megáll
„Mutass a Bibliában egy verset, amelyik világosan állítja, hogy a Biblia önmagában is elegendő, önmagában is megáll!” Ezt a kihívást intézik katolikus apologéták sokszor hozzánk. Akár azt is követelhetnék, hogy mutassunk egy olyan verset, amely alapján egyértelműen bizonyítható, hogy Isten az Atya, a Fiú és Szent Szellem hármassága. Egyetlen vers sem mondja ki ezt nyíltan, a Szentháromságot mégis bibliai alapon álló ténynek fogadják el katolikusok és protestánsok egyaránt. Olyan verset sem találunk, amelyben az szerepelne, hogy „a Biblia önmagában elegendő és önmagában megáll”. Amikor azonban több igeverset megnézünk erről a témáról, akkor nyilvánvalóvá lesz, hogy a Biblia beszél arról, hogy olvasója számára megbízható és hiteles forrás, és arról is, hogy szellemi érettségre és hatékonyságra vezeti el mindazokat, akik betöltekeztek a Szent Szellemmel, és nyitott szívvel olvassák.
Pál apostol levelében leírja, hogy az írás „a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre” adatott, és maga az Ige formálja az embert, „hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jócselekedetre felkészített” (2Timóteus 3,16-17). Másképpen fogalmazva, a Biblia tartalmazza azokat a tanításokat, korrekciókat és utasításokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy tökéletesek legyünk Jézus Krisztusban.
Katolikus hitvédők gyakran idézik a XIX. századi bíboros, John Henry Newmann állítását, aki azt mondta, hogy „már maga az Ószövetség is elég ahhoz, hogy a hit szabályozója legyen”, ugyanis Timóteusnak csak az Ószövetség állt rendelkezésére. Ez az érvelés azonban számos okból kifolyólag téves.
Mindenekelőtt Timóteusnak igenis több állt rendelkezésére a teljes Szentírásból, mint az Ószövetség. Ez ugyanis Pál hozzá írott második levele, vagyis az Ószövetség mellett még legalább Pálnak két levelét is olvashatta. Pál apostol levelében később utal arra, hogy mártírhalált fog szenvedni (2Timóteus 4,6-8), és ebből arra is következtethetünk, hogy ez volt Pál utolsó levele. Timóteusnak tehát megvolt Pál mindegyik levele. Fontos még az is, hogy mindez i. sz. 66. körül lehetett, vagyis rendelkezésére állt az első három evangélium, illetve az Újszövetség legnagyobb része.
Továbbá, amikor Pál a „teljes írásra” utal, nyilvánvaló, hogy ezen a teljes Bibliát érti, és nem csak azt a részét, amelyik addig az ideig megíratott. Gyakran utalnak még más, hasonló kifejezéssel is a Szentírásra, de egyetlen esetben sem értelmezik úgy, hogy az a Bibliából csak az addig megírt részekre vonatkozik. Amikor Jézus azt mondta, hogy „a beszéd, amelyet szólottam, az kárhoztatja azt az utolsó napon” (János 12,48), Jézus nem csak arra a beszédre gondolt, amit addig mondott.
Hasonlóképpen, amikor Jézus azt mondta, hogy „a te igéd igazság” (János 17,17), nyilvánvalóan ezen a teljes Igét értette, bár annak egy részét akkor még nem írták meg.
A Zsidókhoz írt levél írója sem csak a Biblia addig megírt részeire gondolt, amikor leírta, hogy „az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél”. Pál sem gondolta, hogy „a teljes írás” csak az addig megírt részeket jelenti. Teljesen egyértelmű, hogy a teljes Szentírásról beszél. Newmann bíborosnak tehát nemcsak hogy egyáltalán nem volt igaza, de állítása rendkívüli naivságról tesz bizonyságot. Katolikus apologéták mégis magabiztosan idézik téves megállapítását, hogy így bizonyítsák a Szentírás elégtelen voltát.
Az az igerész, hogy „tökéletes legyen az isten embere”, egyszerűen azt jelenti, hogy Isten Igéje szükséges ahhoz, hogy valakit „tökéletessé” (éretté; olyanná, amilyennek Isten szeretné látni) tegyen. Katolikus hitvédők más igeversekre utalnak, amelyekben a „tökéletes” szót használja a Biblia, pl. „még egy fogyatkozás van benned: Add el mindenedet, amid van, és oszd el a szegényeknek...” (angolban: Ha tökéletes akarsz lenni, add el mindenedet... - a ford. megj.), majd azzal érvelnek, hogy ha a Timóteus-levél alapján az Ige önmagában valóban elegendő lenne, akkor az is elég a tökéletességhez, ha valaki mindenét eladja, és odaadja a szegényeknek.
Az érvelés azonban most sem valami meggyőző. Tegyük fel, hogy egy edző előír versenyzőjének egy olyan étrendet, amivel testét tökéletes egészségben tudja megőrizni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a jól összeállított étrend mellett nem lenne szüksége versenyzőjének a gyakorlásra a jó eredmény eléréséhez. Pál azt mondja, hogy a Szentírásban benne vannak mindazok a tanítások, korrekciók és utasítások, amelyek szükségesek és elegendőek ahhoz, hogy egy hívő olyan legyen, amilyennek Isten szeretné őt látni. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a türelem, a hit, az engedelmesség, az adakozás gyakorlása nem lenne szükséges, hiszen ezekről is tanít az Ige. Ez éppenhogy azt bizonyítja, hogy a Biblia nem szorul a hagyományra vagy más forrásra a tanítás, a feddés, a jobbítás és az igazságban való nevelés terén.
Sőt, Pál később azzal folytatja, hogy Isten emberét maga az ige készíti fel „minden jócselekedetre”. Viszont soha nem mondja a Biblia, hogy a türelem a szeretet, az adakozás, a tradíció vagy bármi más önmagában is képes lenne erre. Pál apostol tanítása tehát nyilvánvaló: sola scxiptura, vagyis az Ige önmagában is erővel rendelkezik. Ezt a tanítást nem a reformátorok találták ki, ez teljesen egyértelmű a Szentírás alapján.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
