a kardot alig bírtam el,
nem tudtam használni se még,
mert hanyatt lökött a félelem.
De felálltam. Ott volt egy kéz,
s tanított lassan, türelmesen,
csak mosolygott, segített újra,
nem számolta, hányszor rontom el.
Viaskodtam úgy is, mint ki
levegőt vagdos, vakon,
de szava nyomán nőtt az erőm,
s áttörtem kemény falakon.
S láttam egyre élesebben,
tovább minden emberi erőn,
túl indulaton, és szavakon,
mögöttük van az én harcmezőm.
S ha indult bennem az erő,
tartottak sokszor az angyalok,
s a Bárányban bízó szeretet,
hogy ne bántsam, kiért harcolok.
tovább minden emberi erőn,
túl indulaton, és szavakon,
mögöttük van az én harcmezőm.
S ha indult bennem az erő,
tartottak sokszor az angyalok,
s a Bárányban bízó szeretet,
hogy ne bántsam, kiért harcolok.
Harci díszek a gyógyult sebek,
hirdetik, mint a Mesteren,
mikor azt hiszed, itt a vége,
jön a legnagyobb győzelem.
Tudom, kicsit fájni fog még,
és sérülök majd a harcban,
de nem tart vissza félelem,
hogy abban a tündöklő arcban,
lássam azt a mosolyt ott fenn,
amely mindeneken túl ragyog,
hogy mondhassa: Tanítványom!
S én mondhassam: Igen, itt vagyok!
hirdetik, mint a Mesteren,
mikor azt hiszed, itt a vége,
jön a legnagyobb győzelem.
Tudom, kicsit fájni fog még,
és sérülök majd a harcban,
de nem tart vissza félelem,
hogy abban a tündöklő arcban,
lássam azt a mosolyt ott fenn,
amely mindeneken túl ragyog,
hogy mondhassa: Tanítványom!
S én mondhassam: Igen, itt vagyok!
