Dave Hunt - Purgatórium 4.

Problémák a Makkabeusok 2. könyvére való hivatkozásokkal

Gavin elmondja, hogy az ő napjaiban (XVIII. század eleje) még mindig általános elképzelés volt, hogy a purgatóriumnak nyolc szintje van. A szegények voltak a legalacsonyabb szinten, ahol a tűz a legenyhébb, míg a királyok a legmagasabb szinten, a hol a tűz a legforróbb volt. A feltételezés szerint Isten az Ő jóságából kifolyólag tervezte így, mivel királyok és a nemes emberek többet tudtak fizetni az Egyháznak a lelkeikért, mint a szegények. Gavin beszámol olyan szegényekről, akik miután értesültek arról, hogy egy hozzátartozójuk meghalt, és a purgatóriumban a koldusok közé került, összekapartak elegendő misére való pénzt, hogy magasabb szintre juttassák őket. Igaz, hogy a szenvedés nagyobb volt, de legalább jobb társaságba kerültek. A papok tehát díjat szabtak a purgatóriumi kínok növelésére is, és a lelkek kihozatalára is.

Sem a „purgatórium” szó, sem a purgatórium ötlete egyetlen egyszer sem található meg a Bibliában. Még Jézus, vagy az apostolok általi utalás szintjén sem. Kari Keating apologéta elismeri, hogy a doktrína „nincs nyilvánvalóan leírva a Bibliában.” A purgatórium igazolására leggyakrabban idézett vers egy apokrif iratból való: „Szent és hasznos dolog a halottakért való ima, hogy azok megszabadíttassanak a bűneikből.” (2Makkabeus 12,46 - New American Bible)

Ezzel a verssel három nyilvánvaló probléma is van. Először is az egész Bibliában nincs arra példa, hogy valaki imádkozzék a halottakért. A Biblia világosan kijelenti, hogy „elvégzett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet” (Zsidókhoz írt levél 9,27). A halál után késő már imádkozni, ami azután jön, az csupán az ítélet. A vers tehát ellentétben áll a Bibliával.

Másodszor azok, akikről az idézet szól, bálványimádásban voltak vétkesek: „Ám a halottak ruhája alatt Jamnia bálványainak szentelt tárgyakat találtak, amit a törvény tilt a zsidóknak” (2Makkabeus
12,40). A bálványimádás halálos bűn, ezért - a katolikus tanításnak megfelelően - ezek az emberek nem a purgatóriumba, hanem egyenesen a pokolba jutottak, ahonnan nincs szabadulás. Az értük való ima tehát istenkáromlás, eltékozolt idő, és aligha segíti elő a purgatórium doktrínájának elfogadását.

Végül pedig, a Makkabeusok könyve maga jelenti ki, hogy abban az időben nem volt próféta, és az Istentől való kijelentés megszűnt: „így nagy üldözés folyt Izraelben, amilyen nem volt attól az időtől, hogy az utolsó próféta megjelent körükben” (IMakkabeus 9,27). És ismét: „Ezért elhatározták a zsidók és a papok, hogy Simon legyen a fejedelmük és a főpapjuk, míg föl nem lép egy hitelt érdemlő próféta” (IMakkabeus 14,41). Következésképpen a Makkabeusok két könyve a legjobb esetben is csupán történelmi beszámolónak tekinthető, de semmi esetre sem Szentírásnak, minthogy Isten abban az időben senkinek sem adott kijelentést az Ő népe közül. Nyilvánvaló tehát, hogy egyetlen doktrína igazsága sem támasztható alá ebből a forrásból vett idézetekkel.