Egy ismert evangélista (D. L. Moody) részt vett egy konferencián Indianapolisban, amelynek a témája a tömegevangélizáció volt. A lélekmentésről elhangzott felkavaró üzenetektől felbuzdulva az egyik szünetben kiment a dicséretvezetőjével az utcasarokra. A dicséretvezető felállt egy ládára, és elkezdett énekelni. Amikor már néhányan összegyűltek, az evangélista prédikálni kezdett. Hamarosan olyan nagy tömeg gyűlt köréjük, hogy az evangélista jobbnak látta bekísérni őket a konferenciaterembe. A terem megtelt szellemileg éhező emberekkel, ő pedig folytatta a szenvedélyes prédikálást.
A szünet vége felé a delegáltak visszatértek a terembe, és kezdtek egymás között morogni és panaszkodni. Mit gondol ez az evangélista magáról, hogy így átveszi a kezdeményezést a konferencián? Ez odáig fajult, hogy a delegáltak képviseletében néhányan odamentek hozzá a prédikációja közepén, és valamit súgtak a fülébe. Az evangélista ekkor abbahagyta a prédikálást, és a tömeg felé fordulva így szólt: „Most abba kell hagynunk, mivel az atyafiak szeretnék elfoglalni a helyüket és megvitatni a „Hogyan érjük el a tömegeket?” című témájukat.”
Úgy tűnik, az életben mindig nagy különbség van a valóságos cselekedet és a jó szándék között. Minden „gyerünk-és-csináljuk” típusú emberre ezer hivatásos konferencia delegált jut, akik megelégednek azzal, hogy vég nélkül beszélgetnek a szükségről anélkül, hogy valaha bármit is tennének érte. Azok viszont, akik mindenre készek azért, hogy lássák Isten akaratát beteljesülni az életükben, a cselekvés, kezdeményezés és a sürgetés emberei.
Van valami álmod? Akkor ne csak beszélj róla, hanem tegyél valamit érte! A hit cselekedetek nélkül halott.
Daniel Kolenda vagyok, és arra bátorítlak, hogy ÉLJ, mielőtt meghalsz!
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
