A MENNY UTASÍTÁST ADOTT, HOGY A FÖLDÖN ADJANAK NEKI UTASÍTÁST
Vegyük Pálnak, ennek a nagy szolgálónak az esetét. Saulként haladt Damaskus felé, amikor megszólalt egy hang egyenesen Isten trónjától. Saul felismerte, hogy ez egy isteni látogatás. Bizonyára már ezerszer is vágyódott a mennyel való ilyen közvetlen összeköttetésre, hiszen mint "zsidókból való zsidó", mélyen érdeklődött a vallás iránt, és Gamáliel rabbi lábainál nőtt fel. Kutató elméjében rengeteg kérdés zsongott. Most pedig eljött az igazság pillanata, vajon mit fog tanulni? Milyen kinyilatkoztatásokat fog most kapni Isten akaratáról és céljairól?
Valójában semmit sem tudott meg. Semmit, kivéve azt, hogy "Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják néked, mit kell cselekedned" (6. v.). A VÁROSBAN!
A városban voltak azok, akiket Saul börtönbe akart vetni "eretnek" hitük miatt, miszerint Jézus a Krisztus. Ezért jött. Most hozzájuk küldte az Úr, mert szüksége volt rájuk, és egy lett közülük. Az első tanítást tőlük kellett kapnia, nem angyaloktól, vagy mennyei hangoktól. Pál megtanulta az első keresztény igazságot, azt, hogy a hívők nem egy zsáknyi vaktában összedobált alkatrész, hanem egy élő testet alkotnak, a gyülekezetet, és Isten nem engedte, hogy Pál csak úgy elmenjen emellett. "Menj a városba!" Az Úr gondoskodott Pál földi kapcsolatairól.
Pál odament, és alávetette magát mások szolgálatának. Tanulhatunk ennek az embernek a bölcsességéből és alázatából. Néhány ember kap egy fénysugarat a mennyből, megvilágosodik a lelke, kinyilatkoztatást nyer az igazságról, és elindul egyéni útjára, minden tanácstól és felügyelettől függetlenül. Ők úgy gondolják, nem kell izgatniuk magukat a "városiak" miatt. Bölcsebbnek kellene viszont lenniük, mert a városban "megmondanák nekik," és segítséget kapnának. Pál már keresztény élete elején a jó irányba állt be, és a hívő társai gyülekezete erősítette és bölccsé tette őt, ahogy ő is azokat. Ennek az eredménye történelem - dicsőséges történelem.
Valójában mindannyian egymástól függünk, és ha az evangélistának szüksége van a gyülekezetekre, akkor a gyülekezeteknek is szükségük van az evangélistára. A kéznek szüksége van a testre, és a testnek is a kézre. Kiegészítjük egymást, ahogy a férj és a feleség. Ha a gyülekezetek figyelmen kívül hagyják az evangélistát, akkor akadályozzák őt. Ha az evangélista hagyja figyelmen kívül az egyházat, akkor olyan mentőövet vet ki, ami nincs a hajóhoz kötve.
Ezt tanultam meg azon a reggelen. Tehát, mivel ismertem Isten elhívását, tárgyaltam a felekezetem vezetőivel, és elmondtam nekik Isten nézeteit. Isten kegyes volt hozzám. A vezetőim teljes összhangban voltak velem, és az ő áldásukkal indultam el evangélizálni, az ő hatáskörükön túlra, át minden felekezeti határon. Attól fogva igazán tanúsíthatom, láttam, hogy a Szent Szellem olaja sok edényt és számtalan gyülekezetei tölt meg, és drága lelkek tömegei ismerik meg Jézust. Istené legyen a dicsőség!
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
