Isten az egész emberiségnek adta a Bibliát, és nem egy szűk elitre bízta, hogy majd ők adják tovább. Ez ösvényük világossága mindazoknak, akik figyelnek rá (Zsoltárok 119,10). Már Mózesnél olvashatjuk, hogy az ember nem csak kenyérrel él, hanem minden Igével, amely Isten szájából származik (5Mózes 8,3). Ennek egyetlen szava sem olyan, hogy csak egy elit réteg értelmezheti. Az 1. Zsoltár arról beszél, hogy áldott az, aki Isten Igéjén gondolkodik éjjel és nappal, ez pedig azt jelenti, hogy férfiak és nők egyaránt értelmezhetik a Szentírást. Nincs szó arról sem, hogy ez csak egy magasan képzett csoport privilégiuma lenne.
Ha Pál apostol leveleit olvassuk, az a benyomásunk támad, hogy már eleve úgy íródtak, hogy megértse mindaz, akinek szólnak. Nem egy püspököt, vagy vezetőknek egy választott csoportját szólítják meg, hanem pl. a korinthusi, efézusi keresztényeket mind. Minden keresztény, akiben a Szent Szellem lakik, képes megérteni a Szentírást, mivel ugyanaz a Szent Szellem ihlette „Isten szent embereit” is (2Péter 1,21).
Még egy fiataltól is elvárja Isten, hogy megtartsa az Ő beszédét (Zsoltárok 119,9). Itt sem esik szó arról, hogy azt egy rabbinak kellene elmagyarázni. Jézus később megerősítette, amit Mózes mondott, vagyis hogy az embernek Isten Igéjével kell táplálkoznia (5Mózes 8,3; Máté 4,4). Jób például Isten szájának beszédeit „többre becsülte, mint élete táplálékát” (Jób 23,12). Ő sem említi, hogy egy kiváltságos réteghez járt volna rendszeresen a helyes magyarázatért!
A pápa 1993. augusztus 15-i, egy vietnami közösség képviselőihez intézett beszédében, Denverben a következőket mondta: „Az a kihívás áll Önök előtt, hogy katolikus identitásukat tisztán és elevenen megőrizzék...”. Ritkán - vagy talán soha sem - hallani, hogy katolikus vezetők arra buzdítanák a nyájat, hogy egyszerűen csak Jézus Krisztushoz vagy Isten Igéjéhez maradjanak hűségesek, ehelyett inkább azt hangoztatják, hogy mindennél fontosabb az egyház iránti elkötelezettség. Az 1993-as, erkölcsről szóló értekezésében, a Veritatis Splendor-ban, II. János Pál kitér az igazság kérdésére is, és azt állítja, hogy azt Jézus Krisztus tanítja, és az egyház közvetíti. Egy katolikus hívő nem ismerheti meg Isten igazságát azáltal, hogy olvassa Isten Igéjét, hanem ehhez az egyház közvetítésére van szüksége. Csak ezzel a romlott és minden bibliai alapot nélkülöző tanítással tudja magához láncolni Róma vak követőit.
Az ortodoxia őrszeme, Ratzinger bíboros kiváló példája annak, hogyan tudja valaki ennyire vakon követni a katolicizmust. Elmondása szerint egy teológiai professzor, aki elismerte, hogy Szűz Mária testben való mennybemenetelének dogmája - amit XII. Piusz pápa 1950-ben tett hivatalos tanítássá a katolikus egyházban - minden bibliai alapot nélkülöz, mégis úgy döntött, hogy elfogadja, mondván, „az egyház bölcsebb, mint én”. Szomorú, de ezzel azt ismerte el, hogy az egyház magasabb tekintély, mint maga Isten Igéje, illetve, hogy bizonyos esetekben az egyház ellentmondhat annak.
Ratzingerben ugyanez a fenntartás nélküli lángolás él a katolicizmus iránt, és büszkén vallja magáról, hogy a „a katolikus hitet követi, és nem saját véleményét”. „Hitét” nem azzal védelmezi, hogy meg van győződve arról, hogy amit a katolikus szemináriumokon, egyetemeken és szószékeken tanítanak, megegyezik Isten Igéjével, hanem azzal érvel, hogy mindaz megfelel a pápák, zsinatok és az egyházatyák által tanított katolikus tradíciónak - azaz túlnyomó részben nem másra, mint hamis dekrétumokra, iratokra épül. A II. vatikáni zsinatról szóló dokumentum kimondja, hogy a Szentírást és a hagyományt „egyforma áhítattal és megbecsüléssel kell tehát elfogadni és tisztelni”. A Vatikán állam nemrégiben kiadta A Katolikus Egyház katekizmusa (Catechism of the Catholic Church) c. munkát, melyben a következő szerepel: Ennek következtében nem csak a szentírásból meríti az egyház az összes kinyilatkoztatott dolgokra vonatkozó bizonyosságát [hanem a szenthagyományból és a tanítóhivataltól is]...
