Zsolt.30,1: Dávid
zsoltára. Templomszentelési ének. 2 Magasztallak, Uram, hogy felemeltél
(kihúztál) engem, és nem engedted, hogy ellenségeim örüljenek rajtam. 3
Uram, Istenem, hozzád kiáltottam, és te meggyógyítottál engem! 4 Uram,
felhoztad a Seolból lelkemet, fölélesztettél a gödörbe szálltak közül. 5
Zengedezzetek az Úrnak, ti hívei! Dicsőítsétek szent nevét (emlékezetét)! 6
Mert csak pillanatig tart haragja, de élet(-hosszig) jóakarata, este bánat
száll be hozzánk, reggelre ujjongás. (Ez az ismert Ige is Jézus szájából
hangzott el a feltámadás után. Nagy öröm van ebben az Igében. De természetesen
- mivel az Ige él -, nemcsak arra a konkrét helyzetre -Templomszentelés: talán
Jézus éneke a Mennyei Templomban a megdicsőítéskor? - vonatkozik, hanem a Szent
Szellem élővé teheti ezt az Igét minden reggel számunkra is.) 7 Azt
mondtam azért jó állapotomban (nyugalmamban, gondtalanságomban): Nem rendülök
meg soha. 8 Uram, jókedvedből érősséget állítottál föl hegyemre; de elrejtetted
arcodat, és megroskadtam. 9 Hozzád kiáltok, Uram! Az én Uram irgalmáért
könyörgök! 10 Mit használ vérem, ha sírba szállok? Dicsér-e téged a por,
hirdeti-e igazságodat? 11 Hallgass meg, Uram, könyörülj rajtam! Uram, légy
segítségem! 12 Siralmamat vígságra (körtáncra) fordítottad, leoldoztad
gyászruhámat (zsákruhámat), körülöveztél örömmel. 13 Azért hogy a lelkem
(dicsőségem) énekeljen téged és el ne hallgasson, Uram, Istenem, örökké
dicsôítelek Téged!
Az Atya kihúzta Jézus szellemét a
Seolból, nem engedte, hogy ellenségei - a Halál és a Seol - örüljenek rajta.
Feltámasztotta a gödörbe szálltak közül, az elkárhozott árnyak közül, pedig
ugyanolyan volt, mint azok. Este bánat száll be: ez volt a keresztrefeszítés,
és a Seolba szállás péntek este. De reggel ujjongás van itt: feltámadás. Az
Atya eltávozott egy rövid időre Jézustól, ekkor Jézus megroskadt és Istenhez
kiáltott: mit használ a vérem, ha sírba szállok? És az Atya leoldozta
Jézusról a gyászruhát, és örömmel vette körül. Ezért (is) az Atya méltó az
örökké tartó dicséretre (13.vsz.).
De nemcsak Dávid a zsoltárírók és a
próféták kaptak kijelentést Jézus feltámadásáról, hanem még Ezékiás király is.
Ezékiás megbetegedett és Ézsaiás prófétán keresztül szólt hozzá az Úr, hogy
ebbe a betegségbe bele is fog halni, rendezze el dolgait. De Ezékiás nem akart
még meghalni, ezért könyörgött és sírt az Úr előtt. Az Úr meghallgatta
Ezékiást, és adott neki még tizenöt évet. Ezékiás ekkor nagyon boldog volt, úgy
érezte magát, mint aki megmenekült a Seoltól, a fiatalon való meghalástól, és
mint aki visszanyerte az életét (legalábbis tizenöt évet). Ebben a boldogságban
a Szent Szellem megadta neki azt az érzést, amit Jézus érzett akkor, amikor
visszanyerte az életét. Ezt a feljegyzést írta le Ezékiás, amit Ézsaiás próféta
- felismerve jelentőségét - bevett könyvébe, és annak egyik messiási
próféciájává lett.
Ézsa.38,9-20: Ezékiásnak,
Júda királyának feljegyzése, amikor megbetegedett és betegségéből felgyógyult: Azt
mondtam: Hát napjaim nyugalmában kell leszállnom a Seol kapuihoz, megfosztva
többi évemtől! Mondtam: nem látom az Urat, az Urat az élők földjén, nem
szemlélek embert többé a nyugalom (a holtak birodalma) lakói között. Sátram
lerontatik és elmegy tőlem, mint egy pásztor-hajlék! Mint a takács, összehajtottam életemet,
hiszen levágott a fonalról engem, reggeltől estig végzel velem! Reggelig
nyugton várt lelkem, mint oroszlán, úgy törte össze minden csontomat, reggeltől
estig végzel velem! Mint a fecske és a daru, sipogtam, nyögtem, mint a galamb,
szemeim a magasságba meredtek: Uram, erőszak van rajtam, szabadíts meg (légy
kezesem)! Mit mondjak? Hogy szólt nekem, és Ő azt meg is tette! Nyugton élem le
éveimet lelkem keserűsége után! Ó Uram! Ezek által él minden! És ezekben van
teljességgel szellemem élete! Te meggyógyítasz és életben tartasz engem! Íme,
áldásul volt nekem a nagy keserűség, és Te szeretettel kivontad lelkemet a
pusztulás verméből (sahat), mert hátad mögé vetetted minden bűneimet! Mert nem
a Seol dicsőít téged és nem a Halál magasztal Téged, hűségedre nem a gödörbe
szálltak várnak! Aki él, aki él, csak az dicsőít Téged, mint ma én! Az atya
a fiaknak hirdeti hűségedet! Az Úr szabadított meg engem, azért énekeljük
énekeimet életünk minden napjaiban az Úr házában! (Azaz a
mennyben minden nap dícséri Jézus az Atyát a feltámasztásért, lassan már
kétezer éve! Ez olyan nagyjelentőségű dolog (a feltámadás, a Seoltól való
megszabadulás), hogy Jézus sem tud betelni vele.
Itt a Szent Szellem tehát Ezékiás
király száján keresztül szólt. Áldásul lett a nagy keserűség, és Isten szeretettel
kivonta Jézus szellemét a pusztulás gödréből, úgy, hogy megbocsátotta a
bűnöket, háta mögé vetette a Jézus által levitt bűnöket.
