Következik
a 144. zsoltár:
Zsolt.144,1: Dávidé. Áldott az Úr, az én kôsziklám, a ki
háborúra tanítja kezeimet, s harcra ujjaimat. 2 Jóltevőm és váram, erősségem és
szabadítóm; pajzsom, és az, a kiben én bízom: aki alám veti népemet. 3 Uram!
Micsoda az ember, hogy tudomást veszel róla, és az embernek fia, hogy
számításba veszed?! 4 Olyan az ember, mint a lehelet; napjai olyanok, mint az
átfutó árnyék. 5 Uram, hajlítsd meg egeidet és szállj alá; érintsd meg a
hegyeket, hogy füstölögjenek! 6 Lövellj villámot és szórd szét ôket; bocsásd ki
nyilaidat és vedd el eszüket (tedd zavarodottá őket). 7 Nyújtsd le kezeidet a
magasból; ragadj (tépj) ki és ments meg engem a nagy vizekbôl, az idegen
fiainak kezébôl; 8 Akiknek szája rosszaságot beszél, s akiknek jobb keze a
hazugság jobb keze. 9 Isten! Hadd énekeljek új éneket neked; tízhúrú
hangszerrel hadd zengjek neked; 10 Neked, aki segítséget ad a királyoknak, s
megmenti (kiragadja) Dávidot, az ô szolgáját a gonosz kardtól. 11 Ragadj ki
és ments meg engem az idegen fiainak kezébôl, a kiknek szájuk rosszaságot
beszél, s jobbkezük a hazugság jobbkeze. 12 Hogy fiaink ifjú korukban olyanok
legyenek, mint a nagyokká nôtt plánták; leányaink pedig mint a templom
mintájára kifaragott oszlopok. 13 Hogy tárházaink telve legyenek, eledelt
eledelre szolgáltassanak; hogy juhaink százszorosodjanak, ezerszeresedjenek a
mi legelôinken. 14 Ökreink megrakodva legyenek; se betörés (repedés - a falon),
se kirohanás, se sikoltozás ne legyen utainkon. 15. Boldog az a nép, amelynek
így van dolga, boldog az a nép, amelynek az Úr az Istene!
Dávid száján keresztül itt is a
Szent Szellem szólt. Jézus könyörgött azért, hogy maga az Atya siessen segítségére, szálljon le a trónjáról,
a mennyből és segítsen neki. Hogy ragadja ki a nagy vizekből és az ellenség
kezéből. Új éneket akar énekelni az Úrnak a szabadításáért, majd arról beszél,
hogy ennek a megmentésnek (a megváltásnak) mik lesznek a következményei: a
12.vsz.-tól vannak felsorolva az áldások.
Így telt el tehát a péntek este és a
szombat. Vasárnap kora hajnalban Jézus kiáltását meghallgatta az Atya, az ima
bejutott elé, eltelt a megszabott idő. Az Atya cselekedett:Zsolt.71,20-21:Aki
sok bajt és nyomorúságot éreztettél velünk, de ismét megelevenítesz és a föld
mélységeiből (tehom) ismét felhozol minket. Itt valójában két különböző dologról van szó. A megelevenítés,
ismét élővé tevés különbözik a tehomból való felhozástól, ami a feltámasztás. A megelevenítés az az volt, amikor az Atya
megszabadította Jézust a bűnöktől, elválasztotta az emberek bűneitől, azoktól,
amiket levitt a Seolba. Az Ige a megelevenítést, felélesztést több helyen a
bűnöktől való elkülönítéssel, elválasztással hozza összefüggésbe. Kol.2,13:
''És titeket, akik holtak voltatok a bűnökben és a ti testeteknek
körülmetéletlenségében, megelevenített együtt Ő vele, megbocsátván minden
bűnötöket...'' Jézus Krisztussal
együtt az Atya minket is megelevenített úgy, hogy megbocsátotta minden
bűnünket. Az Atya nem tulajdonítja nekünk az elkövetett bűnöket, és ezáltal
életre keltünk, megelevenedtünk Jézus Krisztussal együtt. A bűntől való
megszabadulás hozza a megelevenedést. Ef.2,4-6: ''De az Isten
gazdag lévén irgalmasságban az Ő nagy szerelméből, mellyel minket szeretett,
minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a
Krisztussal (kegyelemből tartattatok meg!) És együtt feltámasztott és együtt
ültetett a mennyekben Krisztus Jézusban.'' A
megelevenedést és a feltámadást Pál apostol is két külön eseményként írja le. A
bűnök miatt halottak voltunk, de Isten megelevenített minket Jézus Krisztussal
együtt, fel is támasztott minket, és az Atya jobbjára is ültetett. Ez mind csak
Jézus Krisztusban van meg nekünk.
A megelevenítéssel az Atya elvette
Seoltól és Haláltól és a többi gonosz szellemtől azt a jogot, hogy kínozzák
Jézust. Egy bűn nélküli személyt már nem volt joguk fogvatartani, kínozni.
Ekkor elszakadt minden lánc, minden bilincs lehullt Jézusról. A gonosz szellemek
nagyon meglepődtek, ezt soha nem gondolták volna. Mikor volt ez a megelevenítés Jézus életében?Hós.6,1-3:
Gyertek, térjünk vissza az Úrhoz, mert Ő szaggatott meg (tépett szét) és Ő
gyógyít meg minket; megsebesített, de bekötöz minket! 2 Megelevenít minket két nap múlva, a harmadik
napon feltámaszt minket, hogy éljünk előtte. 3
Ismerjük hát el, törekedjünk megismerni az Urat (vadásszunk az Úr
megismerésére). Az Ő kijövetele bizonyos, mint a hajnal, és eljön hozzánk, mint
az esô, mint a késôi esô, a mely megáztatja a földet.
1.
Jézust az Atya mi miattunk, a bűnök miatt megszaggatta, széttépte, de aztán
ismét meggyógyította, bekötözte.
2.
Két nap múlva elevenítette meg Jézust az Atya, és harmadnapon feltámasztotta.
Péntekhez képest a két nap múlva az vasárnap. Szintén vasárnap volt a feltámadás is, a megelevenítésre tehát
nagyon hamar kellett következnie a feltámadásnak. Ezért beszél róluk olyan
elválaszthatatlan dolgokként a Biblia. Jézus is a kora hajnalt várta, nem a
szombat estét, vagy éjszakát, mert tudta, hogy hajnalban lesz a megelevenítés,
majd hamarosan a feltámasztás.
3.
Pünkösd, Jézus feltámadása után. Jézus
tehát megelevenedett, feléledt, kapcsolatba került az Atyával, többé már nem
volt olyan, mint a gödörbe szálltak. Kiszabadult a láncokból, felkelt. De még
mindig a Seolban volt. Még mindig volt ott dolga.
1.Péter3,18-20:
''Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, mint igaz a nem igazakért,
hogy minket Istenhez vezéreljen; megölettetvén ugyan test szerint, de
megeleveníttetvén szellem szerint;
19 A melyben elmenvén, a
tömlöcben lévô szellemeknek is prédikált,
20 A melyek engedetlenek voltak
egykor, mikor egyszer várt az Isten béketűrése a Noé napjaiban, a bárka
készítésekor, a melyben kevés, azaz nyolc lélek tartatott meg víz által.''
Jézust test szerint megölték ugyan, de az Atya
megelevenítette. Ebben a megelevenített szellemi formában ment el és prédikált
a gonosz szellemeknek.
Azt,
hogy a tömlöcben levő szellemek kifejezés pontosan mit is jelent, nem tudjuk.
Lehet, hogy emberek szellemeit érti alatta az Ige, de akkor meg azt nem tudjuk,
hogy miért csak a Noé kortársaihoz ment el Jézus, a többi ember szellemeihez
miért nem. A másik lehetőség az az, hogy azokat a szellemeket, amelyek Noé
idejében bementek az emberek lányaihoz, azokat Isten az özönvíz alkalmával
megítélte, a mélységbe vetette. Lehet, hogy ezeknek prédikált Jézus. Az itt használt görög ige, a kérusszó) azt
jelenti, hogy valamit hírnökként kiáltani, bejelenteni. Derek Prince ezért
tételezi fel, hogy Jézus nem a kegyelmet ajánlotta fel nekik (hiszen a Seolban
már senki sem térhet meg), hanem a megváltozott hatalmi viszonyokat jelentette
be.[1] A megelevenítéstől
kezdve Ő az Úr a Seolban is. Legyőzte Seolt és Halált. Jánosnak Pátmósz
szigetén azt mondta később, hogy nála vannak a pokolnak és a halálnak a
kulcsai, azaz Ő vette el a hatalmat ott is. Miután
Jézus megtette a bejelentést a gonosz szellemeknek, feljebb jött, elhagyta a
Seol mélyebb, bűntető részlegeit, és átment a paradicsomba, Ábrahám
kebelébe.
1.Péter4,5-6:''A
kik számot adnak majd annak, a ki készen van megítélni élôket és holtakat. 6
Mert azért hirdettetett az evangyéliom a halottaknak is, hogy megítéltessenek
emberek szerint testben, de éljenek Isten szerint szellemben.''
Ezek a halottak Ábrahám kebelének lakosai
voltak, az ÓSZ-i szentek. Jézus prédikálta nekik a megváltást, az igazak
szellemeinek. Ott volt közöttük Sámuel próféta, Dávid király és a többiek.
Jézus elmondta nekik, hogy meghasadt a kárpit, szabad az út az igaz embereknek
Isten jelenlétébe, a megváltás, amiről ők prófétáltak és amiben ők hittek most
történt meg. Az igazak szellemei már a
latortól, aki péntek este érkezett meg Ábrahám kebelébe értesülhettek, hogy
Jézus a keresztfán van, tehát most zajlik a megváltás. Jézus megérkezése a
Seolba és ottléte nem kis felbolydulást válthatott ki az ott fekvő emberek és
az ott levő gonosz angyalok köreiben - amit Ábrahám kebeléből szintén
észlelhettek. Maga a megelevenítés sem volt egy csendes dolog, sok lánc,
bilincs tört le, nagy csodálkozással és hangzavarral vehették ezt tudomásul a
''lángolók''. Ilyen még nem volt. Eddig még senki sem tudott kiszabadulni a
Seol és a Halál köteleiből, hálóiból.
Derek Prince azt írja, hogy
''természetesnek látszik annak feltételezése, hogy Krisztus ott volt a
paradicsomban, hogy fogadja a bűnbánó lator eltávozott szellemét,a ki követte
őt oda. (Péntek este.) A paradicsomból aztán Jézus tovább haladt lefelé a
Seolnak abba a részébe, amely a gonoszok szellemének van fenntartva. '' Ezt
Derek Prince a Lk.23,43-ra alapozva mondja, ahol Jézus azt mondta a mellette
megfeszített bűnbánó tolvajnak: ''Bizony mondom neked, ma velem leszel a
Paradicsomban''. A Biblia más részeiből azonban az látszik, hogy - mivel
Jézus nem mint Isten Fia, hanem mint a valaha létezett legbűnösebb ember ment
le a Seolba - Jézus sorsa semmiben sem különbözött egy bűnös ember sorsától,
nem mehetett először az Ábrahám kebelébe azzal a rengeteg bűnnel, amit levitt.
Jézust ezek a bűnök - mint egy nagy kő - lehúzták, mégpedig a Seol legaljára.
Az 1.Sámuel 28,19-ben van leírva egy
történet, ahol az endori halottidéző asszony az Ábrahám kebelében háborgatta és
felhozta Sámuel próféta szellemét (árnyát). Sámuel prófétált is az őt felhozató
Saulnak: ''holnap fiaiddal együtt velem leszel...''. Mivel éppen ezelőtt
azt is mondta Saulnak, hogy ''az Úr elhagyott téged, és ellenségeddé lett'',
úgy tűnik, hogy Saul másnap nem az Ábrahám kebelébe került, hanem a Seol
mélyebb, bűntető részeibe. Sámuel mégis így fogalmazott: velem leszel. Ezalatt
a Seolt, az alvilágot értette, és Jézus is ugyanígy érthette azt, amit a
latornak mondott: a lator a Paradicsomba megy, Jézus pedig lejjebb.
Jézus tehát a Seol mélyebb részeiből
a megelevenedés után az Ábrahám kebelébe ment, kihirdette a jó hírt.[2]
