(6,11) Miután a prédikátor az élet értelmének kutatása közben felismerte, hogy minden hiábavalóság, azt hirdeti, hogy kevés más dolog van a földön, ami megelégíthetné az embert, mint hogy eszik és iszik, és örül munkája eredményének (vö. Préd 5,18-20-szal). Ezzel ellentétben figyeljük meg a prédikátor végső figyelmeztetésének szellemi hangját (12,15-16).
(12,5) A Préd 12,3-9. v., amelyek leírják az öregedés folyamatát, magasrendű költői szépséget és általános érvényű figyelmeztetést tartalmaznak. „A ház őrizői” a kezek, az „erős férfiak” a lábak, az „őrlő leányok” a fogak, az „ablakon kinézők” a szemek, az „ajtók” a fülek, a „malom zúgása” a háznép beszélgetésének moraját jelenti.
Ezután néhány szemléltető mondat következik: „felkelnek a madárszóra”, ez valószínűleg az öregek korai felkelésére vagy magas hangjára vonatkozik, „minden halmocskától is félnek”, ez leírja a nagyon öreg emberek óvatos járását. További képek egészítik ki a leírást: „a mandulafa” fehér virágai az öregek ősz hajára emlékeztetnek, a „sáska” a terheket jelenti, amelyeket az öregek már nehezen vonszolnak; „kipattan a kapor”, az életerő végére ér, és „az örökös ház” bizonyára a sír. Az „ezüst kötél”-ről, az „arany palack”-ról és a „veder”-ről többféle magyarázat van, de jobb, ha ezeket egyszerűen a lélek és a test feloszlása jelképeinek tekintjük.
(12,13) „Az Ő parancsolatait megtartsd”, ez már határozott isteni kijelentést tartalmaz, mert a parancsolatok Istentől valók, és nem az embertől. Salamon, aki a könyvön végig a földi dolgok hiábavalóságáról beszélt, azzal fejezi be, hogy népének figyelmét a parancsolatokra irányítja. A végső következtetés megegyezik mind az Ó-, mind az ÚSZ-gel, mert bemutatja a (1) hitet („Istent féljed”) és a (2) cselekedeteket („az Ő parancsolatait megtartsd”). Vö. Ef 2,8-10. Csak az a hívő élet, mely cselekedetekben nyilvánul meg, készíti elő az embert arra, hogy megállhasson, amikor Isten megítéli őt.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
