Emlékszem, nemrégiben egy körzeti konferencián prédikáltam, és ugyanerről tanítottam napközben az istentiszteleten. A körzeti elöljáró odajött hozzám:
- Tudod Hagin testvér, volt idő, amikor nem értettem egyet azzal, amit tanítasz. De emlékszem, mielőtt elöljáró lettem -tulajdonképpen jó néhány évvel ezelőtt -, egy új gyülekezetben szolgáltam, ahol egyáltalán nem voltak férfiak. A hölgyek hordozták a terhet és mindent megtettek, amit csak lehetett, hogy kifizethessük az épület költségét. Egyetlen férfitagunk volt, egy üzletember, aki jobb anyagi helyzetben élt, mint bárki más a gyülekezetben. De maximum egy dollárt adakozott hetente, pedig nagy szükségünk lett volna a támogatására. Egyszer, hajnali kettőkor csöng a telefonom, és ő volt a vonal másik végén: „Tegnap épp zárásidő előtt eltörtem a bokám - mondta. A szomszédom itt van nálam és beszélgettünk a gyógyulásról. Ő római katolikus, de úgy gondolja, ha te eljönnél és imádkoznál értem; Isten biztosan meggyógyítaná a lábam.
Biztos voltam benne, hogy Isten nem gyógyítja meg azt a fickót, hiszen annyira hálátlan volt. Szerettem volna azt mondani: „Isten nem gyógyít meg téged” és magára hagyni. De nem tehettem meg, különösen hogy ott volt vele ez a római katolikus barátja is. így tehát felöltöztem és elmentem hozzá. Mielőtt még rájöttem volna, mit is teszek, már az ágy lábánál térdeltem, kezem a begipszelt lábon volt és azt mondtam: „Istenem, gyógyítsd meg őt most, a Jézus Krisztus Nevében!” És szellememben tudtam, hogy meggyógyult. Ott álltam és figyeltem, ahogy levágta a kötést a lábáról, kiugrott az ágyból, ráállt, és azonnal járt.
Aztán hazamentem, de nem tudtam elaludni. Hogyan gyógyíthatta meg őt Isten? Egyre csak ezen gondolkoztam. De megemlékeztem arról, hogy „Az Úr fölsegíti őt. És ha bűnöket követett is el, megbocsáttatik néki.” Hiszen Isten tulajdonképpen jobban ismerte őt, mint én. Tudtam, hogy az az ember végig könyörgött, kérte Istent, hogy bocsásson meg neki, mialatt én a bokájáért imádkoztam. Hallottam, ahogy azt mondja: „Drága Istenem, kérlek, minden rosszat bocsáss meg nekem.” Nem csodálatos, hogy Isten ennyire irgalmas? Otthagytam a gyülekezetet és az növekedett, de jött a háború, és a hívők fele elköltözött. Ennek ellenére mégis ki kellett fizetni a gyülekezeti épület részleteit. Ám akkor ez az ember előállt és felajánlotta, hogy kifizeti a hátralék teljes összegét. A háború alatt több mint 4000 dollárt adott ki az ingatlanra. Évekkel a háború után, amikor az utolsó törlesztést is kiegyenlítették, meghívott az adóslevél elégetésére. Akkor azt mondtam a testületnek: „Vissza kell fizetnetek a testvér pénzét, mert óriási részt vállalt magára, és amint látom, már a ti anyagi helyzetetek is rendeződött.” De ő közbeszólt: „Nekem elég lesz 2500 dollár is, és ezt is átutalom a körzet belső céljaira.” Többször megbántam, hogy nem volt kedvem imádkozni ezért az emberért - fejezte be az elöljáró.
Látjátok barátaim, milyen nagy különbséget jelent úgy nézni a dolgokra, ahogy Isten Igéje mondja, vagy pedig, ahogy mi gondolkodunk.
Hadd fejezzem be ezt a tanulmányt egy igével a Zsidó 10,1-4-ből: „Minthogy a törvényben a jövendő jóknak árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg, ennélfogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szüntelenül visznek, sohasem képesek tökéletességre juttatni az odajárulókat; Különben megszűnt volna az áldozás, mivelhogy az egyszer megtisztult áldozók többé semminemű bűntudattal nem bírtak volna. De azok esztendőnként bűnre emlékeztetnek. Mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje a bűnöket.” A bikák és bakok vére nem képes eltörölni a bűnöket; az ő vérük azokat csak elfedezni tudja. A vér befedezte az emberek szívét, de a bűn benne maradt és vele együtt a bűntudat is. De Isten Krisztusban megváltott minket a bűntudattól is. „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.” Ne gondolj többé a bűnökre! Ő nem emlékezik rájuk, te miért tennéd? Meg fogod látni, milyen nagy bizalommal jöhetünk imában Hozzá, és biztosan tudjuk, hogy meghallgat bennünket!
