Sehol a Szentírásban nem ütközik a szellem nélküli elme ennyi titokzatos és érthetetlen dologba, mint ebben a könyvben. Istenfélő férfiak és nők viszont tiszta és igen finom gyönyörűségek forrásaira találtak benne minden időben. Az isteni Vőlegény szerelmét –ezt itt Salamonnak Sulamit iránti szerelme szemlélteti –, amit később olyan kapcsolat követ, amely megfelel a házasságnak, csak az az aszketikus gondolkodás ítélheti el, amely még a házasság utáni vágyat is szentségtelen dolognak tartja.
A könyv azt a tiszta házastárs iránti szerelmet fejezi ki, amelyet Isten a teremtéskor szerzett, és védelmébe veszi ezt a szerelmet mind az aszketizmussal, mind a kéjelgéssel szemben, melyek egyaránt megszentségtelenítik a házasság szentségét.
A könyvnek háromféle értelmezése lehetséges:
(1) életteljesen írja le Salamon szerelmét egy leány, Sulamit iránt;
(2) jelképes kijelentése Isten szeretetének szövetséges népe, Izráel, az Úr felesége iránt (Ézs 54,5-6; Jer 2,2; Ez 16,8-14.20-21.32-38; Hós 2,15.17-19); és
(3) Krisztus szeretetének példája égi menyasszonya, a Gyülekezet iránt (2Kor 11,1-2; Ef 5,25-32).
Azért nevezik Énekek énekének, mert számos lírai költeményt tartalmaz. Ezek az énekek nem egy összefüggő történetet mondanak el; a különböző beszélgetések és események részleteinek összetételéből azonban következtethetünk az egész történetre.
Ebben a rövid írásban, amely legalább tizenöt földrajzi utalást tartalmaz, igen sok finom kifejezést találunk, melyek a női báj és a természet szépségeit írják le.