Fred Burdick épülettervező Foster Cityben, Kaliforniában. Ő és a felesége, Fran, az egyik nagyvárosban laknak, délre San Franciscótól. Huszonhárom éves volt és két kislány apja, mikor baleset érte. „Mama, hányszor alszunk még, míg apu meggyógyul?” Egy hét óta Mária, hat éves, és Liza öt éves, anyjukat kérdezgetik így, mert teljesen biztosak benne, hogy Isten meg fogja gyógyítani apjukat; az apa mondja el, mi történt.
Szürke, nedves délután volt. Majdnem befejeztük a négyemeletes épületet és helyére akartuk tenni a tetőt. Egy keskeny párkányon álltam négy emelettel az utca felett, és utasításokat adtam az embereknek az előregyártott tető felhelyezéséhez.
Amint az utca felett mozogtam, előrehajoltam, hogy egy szeget verjek be. Hirtelen és észrevétlenül a nehéz tetőszerkezet megcsúszott és az én hátamra siklott. Megtántorodtam, aztán leestem a be nem fejezett negyedik emelet padlójára. A tetőszerkezet lecsúszott a párkányon és a talajra zuhant, amely majdnem negyven lábnyi mélységben volt.
Tudtam, hogy súlyosan megsérültem. A munkavezető a közelben volt, de én sokkos állapotban voltam, és várnia kellett, míg mások segítségével ki tudott szabadítani. Szédültem és émelyegtem, míg egy létrán le tudtak vinni. Azonnal orvoshoz vittek, de nem tudta megállapítani, mennyire súlyosan sérültem meg. Csak huszonhárom éves voltam, és úgy éreztem, vissza tudok menni a munkámhoz. De rosszul voltam. Fájdalmaim mind jobban fokozódtak, és néhány nap múlva vissza kellett mennem a doktorhoz, aki újból megvizsgált és megröntgenezett. Ő azonnal beutalt a redwoodi kórházba általános kivizsgálásra. Ott a doktor megpróbálta megmagyarázni, mi történt. „Mr. Burdick, az ön gerincoszlopában több izom és ínszalag elszakadt. Ez különösen nagy nyomást gyakorol némelyik idegre. A vizsgálat paralízist mutat a lábaiban, ami növekedőben van, hiába is próbáljuk kezelni.” De a fájdalom elviselhetetlen volt, és én alávetettem magam a kezelésnek. A következő három héten keresztül nehéz sulyokkal terhelt lábakkal feküdtem. A súlyokat csak akkor távolították el, mikor kezelést kaptam, ami masszázsból, izzasztásból és meleg fürdőkből állt. Jobban lettem, és a doktorok elengedtek, hogy mérsékelt mértékben dolgozhassak. Nem szabad emelni és hajlongani – intettek. De nem volt rá semmi ok, mert az állandóan jelenlevő fájdalom éppen elég figyelmeztetés volt.
Néhány nap múlva a fájdalom oly akuttá vált, hogy vissza kellett mennem a kórházba. Ekkor kodeininjekciókat adtak négy óránként, hogy csökkentsék a fájdalmakat, és újra kezdték a terápiát. A napok múltak és én nehéz súlyokkal a lábamon feküdtem ágyamban, hogy a gerincemben levő izmokat kinyújtsák, megszabadítva az idegekre nehezedő nyomástól.
Mikor hazaengedtek, a doktor Frannak, feleségemnek szigorú utasításokat adott kezelésemre vonatkozólag, masszázzsal, izzasztással, meleg fürdőkkel és állandóan sok orvossággal. Akkor még nem fogtam fel komolyan, de lassan rabja lettem a kodeinnek, ami mindennapi szükségletem lett.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
