Keresztyén. Más semmi nem ért a völgyben?
Hív. De igen, találkoztam Szeméremmel; azonban úgy tetszik, mindazok közt, kikkel zarándok utamban összejövék, ez leghelytelenebb nevet visel. A többieket csak el lehetett ellenvetésekkel utasítani, de e szemtelen Szeméremmel sehogy sem tudtam végezni.
Keresztyén. Hogyan? hát mit mondott neked?
Hív. Ej, hát teljesen és tökéletesen elveté a vallást. Azt mondá, hogy egy férfiúra nézve nagyon aljas és nyomorúságos dolog még a vallással is törődni, s a nyugodt lelkiismeret nagyon férfiatlan; s ha valaki félelmes aggállyal tekint azon hősies szabadságra, melynek e kor erős lelkei átadák magukat, az magát kortársai gúnyjának tenné ki. Azt is felhozta, hogy kevesen valának a hatalmasok, gazdagok s bölcsek közül az én véleményemen, s e kevesek közül sem volt egy sem, ki rábeszélés nélkül adta volna magát a bolondságra, hogy mindent kockára tegyen oly valami eléréséért, amiről senki semmit sem tud. (1Kor 1,26; 3,18; Fil 3,7.9; Ján 7,48) Emellett azon ellenvetést is tevé, hogy a zarándokok minden időben többnyire alacsony állásban születtek, azonfelül tudatlanok s a természettudományokban járatlan emberek valának. Ily hangon még egyébb dolgokról is szólott; például, hogy szégyen az egyházi szónoklat alatt sírni s búslakodni, sóhajtozva s jajgatva hazamenni; a szomszédtól minden csekély sértésért bocsánatot kérni, vagy az elidegenített dolgot visszapótolni. "Ezekhez járul még, mondá, hogy a vallás, némi csekély vétkek miatt elidegeníti a nagyokat tőlünk (miket azonban finomabb néven nevezett) s az alacsonyabbak méltatására s tiszteletére int ugyanezen vallásos testvériség kedvéért, s nem szégyen ez?" kérdezé.
Keresztyén. S mit válaszoltál neki?
Hív. Valóban eleinte nem is tudtam, mit feleljek. Annyira sarokba szorított, hogy vérem arcomba szökött, s így csaknem legyőzött. Végül azonban meggondoltam, hogy mindaz mit az emberek nagyra becsülnek, Isten előtt utálat (Lukács 16,15), s hogy e Szemérem elmondotta ugyan, hogy milyenek az emberek, de nem, hogy Isten milyen, s az övéi milyenek. Emellett azt is meggondolám, hogy az ítélet napján állapotunk nem e világ nagy lelkei, hanem a legfelsőbb lény törvényei után ítéltetik meg. Ezért azt gondoltam magamban, amit Isten mond, mindenesetre legjobb, ha az emberek mindannyian ellene lennének is; s azt veszem észre, hogy Isten az istenfélelmet s a nyugodt lelkiismeretet mindeneknek elébe teszi, s hogy azok, kik a mennyeknek országa kedvéért bolondokká lesznek, a legbölcsebbek, s hogy a szegény, ki a keresztyénséget szereti, gazdagabb e világ azon legnagyobb emberénél, ki őt gyűlöli. Azért távozz tőlem, Szemérem! így szóltam, mert te üdvöm ellensége vagy. S tűrjelek-e uram ellenére téged? Hogy tekinthetnék úgy visszatértekor szemeibe? (Máté 25,14–30) Ha szégyellném szolgálatát és útjait, miként remélhetném az ígért áldást? – De e Szemérem valóban szemtelen fickó volt; alig menekedhettem meg tőle; sőt tovább is üldözött, s nem hagyott fel az evangélium követői gyöngeségének füleimbe sugdosásával. Végül kinyilatkoztattam, hogy minden ilynemű kisérletei hiábavalók; mert azon dolgokat, miket ő megvet, én a legnagyobb dicsőségnek tekintem. Így végre megmenekedtem e tolakodó embertől. Erre elkezdtem énekelni:
Nagy és nehéz próbáknak van kitéve,
Ki szentül él, hivatását megértve,
Testének vajmi szenvedése van,
És új meg új jön minduntalan.
Zarándok, légy vigyázó útaidban,
Erős, mint férfi, s éber munkáidban.
Keresztyén. Örvendek édes testvérem, hogy e fickónak oly bátran ellenállottál, s tökéletesen osztom megjegyzésedet, miszerint minden nevek között a legigaztalanabbat viseli. Ő oly vakmerő, hogy az utcákon utánunk jön, és megkísérli minden emberek előtti megszégyenítésünket, azaz hogy szégyelljük mindazt, ami jó. Ha maga is vakmerő nem lenne, sohasem tenne ily kísérleteket. De ezentúl is álljunk ellent neki, mert ha nem nézzük is kérkedését, mégis csak az eszteleneknél arathat sikert, de senki másnál nem. A bölcsek, mondja Salamon, tisztességet vesznek, a bolondokat pedig elveszti a gyalázat.
Hív. Szemérem ellenében segedelemért ahhoz fogok folyamodni, ki azt akarja, hogy az igazságért e földön bátran harcoljunk.
Keresztyén. Igazad van, de más kellemetlenség nem ért e völgyben?
Hív. Nem, mert még hátralevő utamon, mely itt átvezet, sőt a Halálárnyékának völgyében is sütött a nap.
Keresztyén. Jól jártál. Én velem egészen ellenkezőleg történt. Nekem már azonnal a völgybe léptemkor hosszas és tüzes harcot kellett kiállanom a gonosz ellenséggel, Apollyonnal. Azzal oly hevesen folyt a dolog, hogy félnem kellett: véget vet életemnek, különösen akkor, midőn földhöz vágott, s úgy letiport, mintha agyon akart volna nyomni. Mert amint lesújtott, kardom kirepült kezemből, s ő egész biztossággal kiáltá, hogy most már egészen kezében vagyok. De én Istenhez fohászkodám, s ő meghallgatott s megszabadított minden keserűségemből. Ezután Halálárnyékának völgyébe léptem, melynek csaknem feleútjáig nem világolt felettem a nap. Legalább ezerszer megfordult agyamban, hogy el fogok veszni. De virradt, a nap feljött, s így az út még hátralevő részét könnyebben és nyugodtabban haladtam meg.
